Eger - hetilap, 1868
1868-10-22 / 43. szám
369 1. §-ban 21,622 gyalogkatonának kiállítását, a 3-ban pedig az egész nemességnek fölkelését rendelték el. Nem maradt tehát holt betű a kölcsönös védelmet törvény által kötelező és biztositó pragmatica sanctio, hanem az 1741: 63. t. ez. szerint úgy a király, mintáz ország által életbe lön léptetve, és pedig nemcsak Magyarország, hanem a király, királyi jogok és az osztrák birodalmi tartományokra nézve is; mi szintén erős, világos és kétségbe hozhatatlan bizonyítéka annak, hogy a kölcsönös védelmi, kölcsönös jog s kötelezettség, kölcsönös tanácskozást és megállapodást kíván s igényel, a mi más szóval közös ügy4) Az 1792 : 6. t. ez. tartalma szerint, miután ö felsége a magyar nemzet iránt annyi bizalommal viseltetett, hogy a birodalom jelenlegi szükségét, hűségében bízva, annak előterjesztette, és az ország KK. és RR-it a hadat üzent franczia nemzetnek Belgiumba, ö felsége örökös tartományába betörése által megkezdett háborúról azoknak küldöttei által biztosan tudósitotta: újabb buzgalomtól serkentve a készséggel teljesítendő segedelem megadására, hogy a más tartományokon és az adózó, a török háború által elszegényített népen könnyítsenek, 5000 ujonezot, 1000 lovat és 4 millió forintot megajánlanak, de az 1000 ló s 4 millió forint megadását a KK. és RR. teljesitik. íme ez esetben nem Magyarországot, vagy a kapcsolt részeket,de nem is az osztrák örökös tartományokat szállotta meg a fran- i czia ellenség, hanem Belgiumot,ö felsége örökösödési tartományát, ! és az országgyűlés, az 1741. 63. példájára s óvása mellett a sege- í delmet azonnal megajánlotta, mit nem tehetett, nem teljesíthetett és tennie szabad nem lett volna, ha „a pragmatica sanctio“ kötelező biztosítékával fedezve nincs, és ez ismét a kölcsönös védelmi jog s kötelezettség kifolyása, vagyis tractatusokban közös ügy. 5) Az 1848:111. t. ez. világosan igy szól: A miniszterek > egyike folyvást ö felségének személye körül lesz, s mindazon viszonyokba, melyek a hazát az örökös tartományokkal közösen I érdeklik, befolyván, azokban az országot felelősség mellett képviseli. Ha mindazt megtagadná valaki, mit a megelőző négy pontban a kölcsönös viszonyokból eredő közös ügyek léteiének kimutatására fölhoztam, hacsak a legtisztább mathematicai igazságból is csúfot űzni nem akar, lehetlen, hogy el ne ismerje a most idézett 1848-iki törvény szavaiból, hogy csakugyan vannak viszonyok, melyek hazánkat az örökös tartományokkal közösen érdeklik, tehát vannak közös ügyek, vagy ha kinek úgy tetszik kifejezni: vannak közös viszonyok, a mint hogy 6) Nemcsak nem tagadta, de sőt nyíltan beismerte az országgyűlési baloldalnak minden osztálya, még a szélső baloldalt sem véve ki: hogy léteznek az országnak az örökös tartományokkal kölcsönös közös viszonyai vagyis közös ügyei. A hevesmegyei baloldali párt kibocsátott nyilatkozatában foglalt azon állítást tehát: „hogy a z 1867-k iévi törvények létesítették a közös Ugye ke t, “ a másfél századon keresztül keletkezett számos törvények, különösen pedig az 1848. III. t. ez. 13. §-a világos tartalma és mindazon törvényeket megerösi- tö gyakorlat ellenében, törvényellenesnek,törvényekbe ütközőnek, következve valótlannak kell ismerni s nyilvánítani. Szalay József. Városi ügyek. Az Eger városa részéről f. é. október hó 18-án tartott képviselői ülésben következő ügyek tárgyaltattak : Fölolvastatott a m. kir. honvédelmi minisztérium leirata, mely szerint e város képviselő-testülete által az országgyűléshez Az utazás végeztével olyan kietlen, elhagyott és távolesö helyen találók magunkat, hol a világ minden gazdagságának sem lehetett volna semmi hasznát venni. Egészségem igen alá vala ásva. Don Jósé, kinek egyetlen józan pillanata sem volt, nem ismert, társaságomat ki nem állhatta, s betegágya lábainál sem tűrt meg. Rémitő volt öt őrjöngésének magasabb fokában látni; nevemet egy év óta nem hallottam ajkairól.Ha nem feleltem azonnal, , nekem esett, s megi'oghatian előttem, hogy ilyenkor meg nem ölt. Emlitém, hogy nehéz volt élelemhez jutni; ezt napról napra súlyosabban tapasztalam, ugyannyira, hogy végre kénytelen voltam szoptatni egy indián gyermeket, kinek anyja beteges volt,s > kitől ezen szolgálatom fejében némi élelmiszert kaptam; egy másik módja az élelemszerzésnek a ruhaszabásban állott: a vadak számára szabtam, s hol száraz bust, hol gyümölcsöt adtak. (E vadak alatt azonban nem ellenségeinket, kiknek berohanásai- tól annyira féltünk, hanem civilizált bennszülötteket kell érteni.) És a mellett, hihetetlen, annyira vittem, hogy ismét lett kunyhónk, mely képes volt bennünket az idő viszontagságaitól és a vadállatoktól megvédni; az egész saját kezem müve vala, és a legsiralmasabb jelen száműzetési helyünket illetőleg abban állott, hogy a jaguárok ólálkodtak utánunk, különösen egy, mely már hozzászokott az embervérhez. Tudni való dolog, hogy ezen állat, ha egyszer megkóstolta azt, roppant étvágyat nyer rá. Egy éjjel épen mellettem surrant el legnagyobb rémületemre. Nem győztem elég hálát adni Istennek, hogy ily borzasztó haláltól megmentett. Ily körülmények között gondolnom sem lehetett férjem tökéletes fölgyógyulására; a mit magamnak Ígérhettem, illetőleg ami után epedtem, csak abból állott: vajha férjem halála előtt csak kis időre bár, visszanyerné eszét s öntudatát. Ah! mennyire önző volt e kívánság! hogy férjem szeretetem bevét érezze, hogy oly hosszú és nehéz szenvedéseim jutalmául egyetlen szerető szót halljak ajkairól! Máskép volt megírva. A kedvezőtlen körülmény férjem betegségét még nagyobb fokra csigázta ; idejárult, hogy magam is mindenkép tehetlen va- lék, keveset segitheték rajta ; a szükséges tüzanyag szedése alkalmával egy ág tetemes sérülést ejtett rajtam, lábamról, arezom- ról s vállamról lehorzsolta a bőrt. Jó idő óta semmi egyéb ruhám nem volt, mint a mi testemet fődé, s viz és szappan hiányában ezt sem tarthatám tisztán. Valóban igen szerencsétlennek érzém ■ magamat. i Midőn-láttam, hogy helyzetünk változására gondolni sem lehet, földműveléssel kezdék foglalkozni, — hasztalanul: a kato- I nák vad örömmel dúlták föl, mit nagy munkával s fáradsággal j vetettem s ápoltam. Ibarra parancsára igy kellett történni. Azt is hallottam, hogy testvérem nehéz szenvedésemről értesülvén, osztozni akart súlyos állapotunkban, de a félelmetes Ibarra fenyegetésével megakadály ozá útját. Nem hagyhatom említés nélkül azt sem, hogy időközben meglátogatott vadonunkban Unzaga neje, donna Rafaela Carolina, s tizenegy napig maradt itt, aztán az egészségtelen levegőt nem lévén képes kiállani, visszatért, még a pillanatot is átkozva, melyben ez útra vállalkozott. Csodálatosnak látszik előttem, hogy az indiánok vérszomjá- nak nem estem áldozatul. Midőn egy alkalommal ötszáz lépésnyire eltávoztam kunyhónktól, vizet keresendő, egy karóra szúrt emberfej ötlött szemembe, mellette meg szerencsétlen kis gyermekének hullája bevert, átdöfve dárdával. Az indiánoktóli ezen félelmemben nem sokban múlt, hogy biztos kiséret mellett vissza nem térék; tudom, Ibarra nem szegült volna ellen. Győzött azokban bennem a jobb rész, s szemrehányást tevék magamnak nyomorult gyávaságomért, s kértem az Istent, távoztassa el tőlem ezen vétkes gondolatokat, és hogy jóvá tegyem hibámat, újult erővel szenteltem magam férjem ápolására. Minden lehetőt elkövettem,hogy életét meghosszabbítsam, melynek végét — nem volt elegendő okom magamnak sokat Ígérni — fájdalom, igen közel láttam. Mit mondjak ? körülményeim mindig ugyanazok, mindig szerencsétlenek maradtak. Don Jósé egyre gyöngébb lön, az ideges rohamok mindig gyakoriabbak valának, s gyakran esett ájulásba. Február 12-ikén a délutáni első órákban történt, hogy férjemet a szokottnál erősebb rángatózás vévé elő. Csak egymagám valék vele, s minden segély távol. Unzaga ki volt rendelve, s épen e komoly pillanatban nem lehetett mellettem. Mit volt mit tennem? A súlyosan szenvedőt karjaimba zártam, fejét kebelemre hajtottam, s igyekeztem neki nyugalmat szerezni, s fájdalmát enyhíteni. Hová legyek ? mondám, s kétségbeeséssel szivemben rohantam a szabadba, s fájdalmas kiáltásban törtem ki, mely messze elhangzott a vad magányban. Majd meg visszarobantam a beteghez, s újólag átkaroltam. Borzasztó volt kinézése, el-elfor- dultam, s hangos sikoltásban kerestem fájdalmamban némi enyhülést. — Éreztem, a nélkül, hogy valaki figyelmeztetett volna, hogy férjem utolsóban van. Letérdeltem ágya mellé, s kebelemre hajtva a haldoklónak fejét, imádkoztam. Kimerülve a hosszas küzdelemben, melyet én is víttam, idegeimet gyöngülni érzém. Tekintetetem elhomályosult, s borzalmas hidegség futott végig, hátamon, és elvesztém öntudatomat. *
