Eger - hetilap, 1868
1868-10-15 / 42. szám
362 da, ki szőlőjének munkáját maga idején megadni akarja, a műn kás napszámát méregdrágán kénytelen fizetni. Most, midőn 1 fi t 10 któl—1 frt 70 krig fizettetik a szőlőnapszámos, borát pedig a termelő legolcsóbb áron sem képes eladni, ki nem láthatná be annak közeledő végképi elszegényedését? Ha jól emlékszem, 1858. évben a szőlönapszám hatóságilag szabályozva volt, és ez sokat is segített a szegény szőlőbirtokosokon, miért nem lehetne azt most is tenni, például egy erre választott küldöttség által ? vagy ha tehetjük azt, hogy a szüreti munkabér szabályoztas- sék, miért nem a kapálás, kötés ? Ha a szölőadózást vetjük mérlegbe, kénytelenek vagyunk ismét bevallani azon igazságot, hogy az a földbirtok minden neménél legmagasb; ez állításunk be- igazolására szolgáljon adatul ama adósorozati alap, mely szerint egy I. osztályú 200 □ öles szőlő évi tiszta jövedelme 4 ft 1 któl 5 ft 92 krig tüntettetik elő. Ide nem számítva minden egyéb mellékes fizetési kötelezettségeket, mint fogyasztási census sat. adónemeket és egjéb terheket. Vegyük tekintetbe azon körülményt is, bogy szőlőink az elemi csapásoknak leginkább kitéve lévén, a biztosítási dij is minden más osztályuaknál legnagyobb, és 5%-nál soha nem kevesebb ! A mi a dohányt illeti: legkisebb kétséget sem szenved, hogy dohánytermesztésünkre a német vámszövetséghezi csatlakozás igen kedvezőleg hathat. Igaz ugyan, hogy Pfalz, Bajorország, a Rajnamelléke, egy részben Würtemberg, Hessen, sőt maga Poroszország is sok dohányt termeszt, a német dohány azonban a világ minden dohányai közt legroszabb, és mint ilyen sem képes csak távolról is a szükséget fedezni. Itt ugyan azt is megjegyezzük, hogy miután hazánk Európában csaknem legjobb dohányt képes termeszteni; ha oda viszszük dohánytermelésünket, hogy becsaránylag az amerikaival vetélkedhetünk, Európá ban mindenütt piaczot találhatunk termesztményünknek. E részben azonban mezei gazdászatunknak még sok tennivalója van; még egyátalában nem tétettek kísérletek, minő vegyületii földben közelíthetjük meg amerikai dohánymaggal leginkább az j amerikai dohány minőségét, s minő művelési móddal távoztathat- j juk el leginkább a magyar dohánynak azon rósz sajátságát, mi- i szerént kocs- és érvastagsága miatt a világkereskedésben nem kedveltetik. Erősen hiszszük, hogy a magyar gazdasági egyesületnek honunk egykor erre nézve is sok köszönettel tarto- zandik. Lássuk most nehány vonásban a német vámszövetség eredményeit, hogy kitűnjék, van-e valami, mi kecsegtethet a csatlakozásban ? Általánosan állíthatni, hogy a német vámszövetséges státusok tiz év alatt jólétben, iparban, nemzeti önérzetben s nem- zeteröben egy századot haladtak. Mi pedig az anyagi érdekeket illeti: mindenek fölött a gyáripar óriási haladásának kell fölöt- leni; igy például 1832-höz képest, mindjárt 1837-ben a kivitt gyapotszövetek 26,000 mázsáról 75,000 mázsára; a gyapjumü- vek 49,000 mázsáról 69,000 re szökkentek; a földolgozott indigo 12,000 mázsáról 24,000 mázsára emelkedett; a min nem lehet csodálkoznunk, ha meggondoljuk, hogy egész sor uj fonó-, szövő- s festögyárak támadtak, s köztük olyanok is, melyek nagyszerűségben akármeiy angol gyárral is vetélkedhetnek. A gyármüipar- nak ezen gyarapodása a földművelésre igen kedvezőn hatott vissza. A földműves termékeinek kelendőségéből él, a mi természetesen nagyobbodik, ha szaporodtak a gyárak, melyek azon termékeket földolgozzák, nemesitik, vagy fölemésztik, s ha ez által szaporodott a keresetmód a legszegényebb néposztálynál; és valóban csak igy magyarázhatni azon tanuságteljes tüneményt, hogy a gyáripar növekedésével a munkabér, ezzel a termeszt- mények piaczi ára, a fogyasztott mennyiség, a földhaszonbér, és a fekvő birtok értéke is növekedett, anélkül, hogy a földműves manufacturalis szükségeit drágábban fedezhetné, mint azelőtt; — s e viszonyokból magyarázhatni a mezei gazdaság intensiv gyarapodását is, miszerint Poroszországban a birkák száma 8 millióról 18 millióra szaporodott. E szerént nyert s jólétben gyahogy kérdését föl nem foghatom, mert jól tudhatja, hogy változatlan szándékom, vele élni és halni. Most tehát csak akaratnyilvánítását vártam, hogy elinduljak; a tudósítások azonban kimaradtak. Nyugtalan, zavart valék, szünetlen látogatóm a számüzöttek családját. Esetlegesen megtu- dám, Unzaga egyik rokonávali beszélgetésem alkalmával, hogy férjem tervét föladta. Levelemet keresztülolvasva, heves zokogás között kiáltott föl: „Miért élnék vissza ily angyali lélek gyöngéd szeretetével s akaratszilárdságával? Nem kell-e, ha magam le- szek^s, eleget tusakodni a halál annyi nemével? Barbárság lenne, Ágostámat annyi veszélynek kitenni.“ Ennek következtében oly szomorúság fogta el, mely végre is leverte, s nehéz betegségbe ejté; még most is azt akarta, hogy mitse tudjak mindezekről. Ugyanaz nap, daczára a családbeliek minden kérésének, elutaztam, egész nap és éjjel mentem, és anélkül, hogy Mattarába beértem volna, egyenesen a vadonnak tartottam. Midőn férjem kunyhójába léptem, első teendőm volt, kitárt karokkal ölelésére sietni; azonban dón Jósé hideg egykedvűséggel tekintett rám, tekintete merev, szemei zavartak valának. Beteges halványság födte egész ábrázatát, mialatt teste reszketett a gyöngeségtől. Egy őrült állott előttem! Elrémíilve szólani akartam . . . Unzaga intett, hogy ne tegyem. Elfojtottam fájdalmam kitörését, de könyeimet nem fojt- hatám el. A leggyöngédebb szavakat intéztem férjemhez,ő összefüggéstelenül válaszolt. Most sem foghatom föl,hogyan élhettem keresztül e pillanatot! Kérdeztem Unzagát ezen borzasztó baj eredete felöl. „Lappangó lázzal kezdődött — mondá ö. — Mindig vele voltam, azon kis időt kivéve, melyet a szükséges tápszer beszerzésére kellett fordítanom. Esküt kívánt tőlem, hogy senkinek sem fedezem föl | állapotát. Később nagyobbodott a baj, s jöttek az őrültség kórjelei.“ Megválók semmisitve. Napjaimnak s éjjeleimnek könyek és aggodalom közt kellett lefolyniok. Don Jósénál semmisem fordult jobbra. Igen nagy fáradsággal tudtam egy embert kapni, ki nagy díjért elment orvosért. Azonban egy orvos sem volt semmi j áron rábírható, hogy a vadonba jőjön ; megelégedtek azzal, hogy némi orvosságot s utasítást közöltek velem. Oh mennyire szerettem volna, egyiköket vagy másikukat térdre borulva kérni, jőjön el férjemhez ; azonban hogyan hagyhattam volna el? Nem százszor is meghalhatott volna távollétem alatt ? Épen azzal valék elfoglalva, hogy a beteget, ki őrültségében minden orvosi szer ellen dühöngött, fürdessem, midőn egy indián nő lélekszakadva kunyhómba rohant, s hiriil adta, hogy a vadak jö- nek, s már csak öt mérföldnyire vannak. Futnunk kellett. Férjemet, noha félelmetes vihar dühöngött, az erdőség belsejébe czipeltem. Minden kunyhó lakója hasonlóan tett. Jelentékeny pénzt Ígértem egy pár lóért, de egyet kaphattam csak. Fölültettem rá férjemet, s magam a háta mögé ülék. Hasztalan igyekeztem vezetni; amerre neki tetszett, arra ment. Unzaga sokkal gyöngébb s betegesebb volt, hogysem követhetett volna. Oly szűk, tövises s haraszttal benőtt helyre jutottam, hogy a bogács-kórók s faágak összevissza szaggatók ruháimat. Rövid időn csak diribdarab rongyok födék testemet. Minden nyomon félhettünk, hogy megsebesülünk, vagy lefordulunk a lóról. Kétségbe valék esve, hogy a lovat nem tu- dám vezetni, mivel lovagolni nem tanultam. Ha szerencsésebb napjaimban kirándultam, azt mindig a legnagyobb kényelemben, kocsin tevém; soha eszembe sem jutott, hogy jöhetek még oly állapotba is, midőn a lovaglásnak hasznát venném. Midőn beesteledett, férjemet levettem a lóról, s mellé telepedtem le. Álom nem jött szemeimre; kínosan szenvedek. Másnap egy szökevénytől megtudtam, hogy az indiánoktól nincs mit félnünk. Visszatértünk kunyhónkba. Orvosi tanácsért ismét a városba küldék, ez abból állott, hogy naponként többször fürdessem meg. Okörbőrt alkalmaztam kád gyanánt. Szerencsémre, viz e vidéken böviben volt, mi nagyban könnyítette gyógyászati eljárásomat. Azonban hirtelen jő Ibarra rendelete, bogy be- lebbezni kell bennünket, mi megtörténvén,oly helyre jutottunk, hol teljesen vizsztikében valánk. Legalább is négy mérfölddel közelebb valánk az indiánokhoz. Ezen vidéken nagy utat kellett megtennem, hogy magamnak az olyannyira nélkülözhetlen vizet előteremtsem. Az utón félig megégetett a nap, másrészről rovarok háborgattak. A megerőltetések, nélkülözések s fájdalom majd hogy tönkre nem juttattak. Kegyetlen ember, elvetemült Ibarra! nem gondolsz-e arra, hogy az ég könyörgésemet pártolja, szenvedéseimet számba veszi!“ (Folyt, köv.)
