Eger - hetilap, 1868
1868-06-04 / 23. szám
196 8. A szakgyülések helyét és idejét a napi közlöny jelölen- di ki. Előadásokat bármely müveit nyelven tarthatni. 9. Tárlatok rendeztetnek gazdasági tárgyakból (termények, gazdasági és házi ipartermékek, gépek s eszközök, gazdasági állatok), az ipar terményeiből (gyáriak, kézmüvek); növény- s állat-gyűjtemények, melyekről a szakgyfllések napjain a délutáni órákban részletes előadások, népszerű ismertetések fognak tartatni, melyeknél a város, az intézetek tanárai s Hevesvármegye értelmisége, számos iparos és mübarát szives készséggel közreműködnek. 10. A nagygyűlés ügyvivői és rendezői arra nézve, hogy a XIII ik nagygyűlés minél tanulságosabb és élvezetesebb lehessen, hogy előbbi testvérei mellett becsülettel megállhasson, s hogy ennélfogva a résztvevő tagok reá minél kedvesebben emlékezzenek vissza — részükről minden kitelhetőt el fognak követni. Kelt Pesten, 1868-ik évi junius 1-sején. Bartakovics Béla érsek, a XIII-ik nagygyűlés elnöke. Kubinyi Ferencz, Dr. Flór Fe- rencz, a XIII-ik nagygyűlés alelnökei. Dr. monie-dégói Albert Ferencz, Dr. Kátai Gábor, a XIII-ik nagygyűlés titkárai. A fővárosi társasélet s irodalom köréből. Pest, május 30. (Cs. Gy.) Csak május van még, már is az augusztusi cani- culák napjait éljük. A légkör állandóan nyomott, csak ritkán je- ! lentkezik egy légtisztitó felhöcske. Boldogok, kik „procul nego- tiis“ szabadban vagy enyhítő gyógyforrások mellett töltik e der- i mesztő napokat. Mit csinálhat a pesti ember, ha dolgát estefelé elvégzé? Talán a .,szabadba“ — mint a városiak nevezik a vá- i rosligetet, — ránduljon ki? biztosítjuk, hogy visszajövetkor meg- j eléglendi e „mulatságot.“ Nézzünk inkább ki a városi sétányokra, az erzsébettéri vagy múzeumi kertekbe, hol még legsoli- j dabb, s főleg hétköznapokon elég tisztességes publicumra aka- j dunk. Vasárnap azonban óvd magad e helyektől, ekkor az alsóbb \ publicum raj módjára lepi el azokat, s a sok rendez-vous, magyarul légy-ott — nem épen válogatott publicumot csődit e sétányokra. Atalános s jogosult a panasz, hogy fővárosunk aestbetikai szépítésére sétányok, szobrok, ültetvények stb. által kevés gond fordittatik. Máshol, pl. Bécsben e tekintetben panasz épen nem lehet, itt a c z é 1 s z e r ti építkezés lépést tart a s z é p építkezéssel, mig nálunk legtöbbnyire csak az első szempont vettetik mérlegbe. E mellett azon felötlő s kétségkívül az egészségre is veszélyes félszegséggel találkozhatunk, hogy a gyárak s egyéb, az egészségre káros hatású gőzt kifejlesztő gépmtivek, elszórva a városban s nem bizonyos városrészben elkülönítve lelhetők. Ezen bajon egyébiránt legközelebb segítve leend, ha a miniszterelnök által is említett birtokkisajátitási törvényt életbe léptetik. Még egy nagy hiányban szenved Pest. Tudniillik nincsenek méltó szobrai. Hogy hazánk legkivált utóbbi történetében mind politikai, mind irodalmi tekintetben elég epochális alakkal bir,— melyek még mind megdicsőitésre várnak — talán említenem sem kell. S a magyarnak, kinek dicséretes sajátja, hogy nemzeti nagy férfiai iránt meleg kegyelettel viseltetik, szabadna-e késnie ezek nagy érdemei megjutalmazásával ? Ha tekintjük, hogy mind a város, mind egj'esek elannyira igénybe vannak véve különféle nemzeti vagy philantropicus czélu intézetek gyámolitásával, talán mentegethető eme késedelem ; de szilárd meggyőződésem, hogy közgazdászati ügyeink jobbra fordultával mindez meg fog változni. Ide is három dolog szükséges: pénz, pénz, és pénz! miként az egykori hadvezér szerint, a hadviseléshez. Ha könnyen megfoghatónak tűnik fel egyrészről a lassúság, melyet az ily nemzeti czélu adakozásoknál tapasztalnunk kell, másrészről alig fejthetem meg, miért késünk annyira a kivitellel, miután a szükséges pénz már egybe van gyűjtve, miként ezt a Széchenyi-szobornál tapasztalni kénytelenek voltunk. A szobor-bizottmány kitűzte a pályázatokat, melyek közöl Engel pitott! — Atalános szempontból vizsgálva a nők vitézségének lehetőségét, úgy találjuk: hogy a nők a természettől gyengébb testi erővel ruháztatván fel, mint a férfiak, ezekkel testi erőre nem mérkőzhettek, a mint hogy a történet arra, hogy a nők a harezoló férfiak közé sorakozva, kézi tusában részt vettek volna, példát alig mutat, és ha kivételkép ilyest felmutat is, felmutatja annak szomorú eredményét is, példa erre az orleánsi szűz d’Arc Johanna sorsának szomorú vége. Midőn azonban a nőket a férfiaknál testi erőre sokkal gyengébbeknek mondom, nem tagadom tölök meg a lélek erősségét; mert hogy ilyennel a természettől ők is megáldattak, azt ismét a történelem igazolj^; igy például fölemlíthetjük, hogy férjeik távolléte alatt, az ellenség által megszállott váraikat, mint családi fészköket, az őrző sereget biztatva, ágyú és puska golyóinak kitett helyeken is megfordulva, s igy jó példát mutatva védették. Van példa elég arra is, hogy gyermekeik életéért oroszlánbátorsággal küzdöttek sat. Ilyen s ezekhez hasonló téren és alkalmak közt nyilvánulhat a női lélek bátorsága, de nem abban, hogy ők a küzdő férfiak közé sorakozva, kézi tusát vívjanak. Az egri nők vitézsége sem fegyverrel vívott kézi tusában nyilvánult, hanem abban, hogy megvetve a halált, a felmászni törekvő törökökre köveket dobáltak, s forró vizet és szurkot öntöttek — a mi szép lelki erőt, bátorságot tanúsít ugyan, de a karddali viaskodástól nagyon különböző! — És hogy az egri nők vitézsége csak is ily alakban nyilvánult, igazolja Forgács, azt mondván : „Az asszonyok is férfihoz illő bátorsággal köveket dobáltak az ostromlókra.“ Istvánffy pedig e dolgot körülményesebben igy adja elő: „Dobó, ámbár ö is megsebesült, népeit biztatja, az ellankadtaknak a bort kupákban hordatja, s abetolúló ellenségnek nemcsak a katonákat, hanem a parasztokat is, köztök fegyvereket osztatván ki, eléje állítja, az asszonyoknak is, hogy a fel- 8ÍetŐ ellenségnek nyakára köveket, forró szurkot és vizet szórjanak, keményen meghagyja.“ Ennyiből állott az egri asszonyoknak dicséretreméltó tette; nem is tagadta ezt tőlök meg senki, s a hazai úgy, mint a külföldi irók, midőn az egri hősök halántékaira koszorút fontak, e koszorúk rózsáiként az egri nők tetteit is mindenkor beillesztették. A mik a mondottakon túl egynémely, főleg későbbi irók által, az egri nők vitézségéről mondatnak, azok mind a történt dolog poesisaként tekintendők, s hogy e költészet a kornak lehaladásával hogyan emelkedett, a következő összebasonlitásból látható. Forgács és Istvánffy egyszerűen csak azt állítják, hogy az egri nők a feligyekvő ellenségre köveket dobtak, forró vizet s szurkot öntöttek; Meyer sziléziai iró már a tetteket költöileg adván elő, azokat részletezi is. Sambucus és Tinódy a 14 sütő asszonyon túl, más 40 asszonynak jelenlétét is említvén, B. F. ur ezen 40 asszonyt menekült úri asszonyoknak vélve, az egri nők által elkövetett hőstetteket nagy részben ezeknek tulajdonítja ugyan, de a dicsőségből a sütő asszonyokat sem rekeszti ki. Gorove László a nők által elkövetett hőstetteket a pórnőktöl egészen megtagadván, azokat a várba menekült nemesek, sőt ezen is tulmenve, a vezérek asszonyainak tulajdonítja. Tahy Gáspár már a hősnőknek nemcsak kardot ad kezeikbe, hanem azokat egymás közt beszélteti is, s oly félelmeteseknek írja, hogy tőlök a török császár megijedvén, a vár ostromával felha gyott. Vahot Imre az egri hősnőkből egy amazon-csapatot alakítván, hogy vezérök se hiányozzék, élökre Homonnay Gábornét állítja. Ezekből beláthatja B. F. úr, hogy legközelebb állandunk az igazsághoz, ha a történtekre nézve korbeli Íróink azon egyszerű állítását, hogy a várban bennvolt asszonyok, a felhágni törekvő ellenségre köveket dobáltak, s forró szurkot és vizet öntöztek, elfogadjuk, s e tettek elkövetését a várba berendelt asszonyoknak tulajdonítjuk ; mert Dobó főleg csak ezekkel rendelkezhetett, a mint hogy Istvánffy szerint rendelkezett is. És igy a mondottaknál fogva továbbá is megmaradok azon véleményem mellett, hogy az egri nevet részökre nem az úri, hanem igen valószínűen a köznép asszonyai vívták ki. És ezzel ezen hosszúra nyúlt szóváltást, mely által egymás véleményét megészrevételez- tük ugyan, de meg nem igazítottuk, ezennel befejezem, s B. F. ur által is befejezettnek tekintetni kérem ; mert nekem mint nem történésznek, ily reám nézve nem érdekes, mondhatnám, meddő vitatkozás folytatására — más hasznosabb teendőkkel is el lévén foglalva •— időm nincsen, s ilyenbe bocsátkozni ezentulra alig fogok; és hogy ezt annál biztosabban elkerülhessen, e lapok 15-ik számában megjelent tájékozó felszólalásom azon állítását, hogy Drágfy György 1555-ben mint Kraszna- és Közép- Szolnokmegyék főispánja halt meg,“ kéziratom tisztázása al kal- mával abból kihagyott tétel folytán ilyképen: „Drágfy György 1555-ben mint Kraszna- és Közép-Szolnok vármegyék főipánja. alig viselvén a főispánságot egy-két esztendeig, igen fiatal korában nötelenül halt meg“, kiigazittatni,illetőleg kiegészíttetni kérem. Martonffy Károly.
