Eger - hetilap, 1868

1868-04-02 / 14. szám

118

addig száz meg száz árva legsürgetösb szüksége, főbaja elintézetlen maradt.

Az árvaügyi institutio életet s jelentőséget csupán az országló hatalom kormányrendeleteinek üres schepiái által soha nem nyerhet, hacsak azt a polgárok rokouszenve s különösen a községeket teljesen átható azon lelkes érzület nem támogatja, hogy minden árvaügyben, akár a szüleiktől megfosztott örökösök személyét, akár azok hagyatékát illesse a közgondoskodás, — a társadalmi lét hitbizományát s oly letéteményét kell szemlélnünk, mely iránt bizonyos mértékben mindnyájan s egyetemieg felelősek vagyunk. Az árvaügy összetétele különösen három oly viszonynak, hol a magánjog, a közigazgatás s a polgári közremunkálás kölcsönös hatásban érintkeznek egymással. Az ügynek jogi oldaláról, különösen az örökség tárgyában rendelkezik a törvény; közigazgatási oldalára felügyel a kormány; azt azonban, hogy mikép növeltessék föl az árva, hogy gyarapittassék és őriztessék meg annak vagyona, — a polgári kötclességérzetre bízza, illetőleg megosztja az egyes polgárok, gyámnokok, gondnokok s a községek közt. Hiában vannak számos és bölcs törvények hozva az állam által, valamint hiában gyakorol a közigazgatási hatalom bármily szigorú ellenörséget is, az árvák jogai s vagyonállapotának kezelése iránt, — az árva bitanggá válik, s vagyona semmivé lesz, ha ama három tényező: törvény, közigazgatás s község mindenkor s a legszabatosabban össze nem munkálnak. Ezt igazolják hazánknak valamint múlt, úgy jelen napjai. Tudjuk, mily borzasztó rendetlenségben voltak hazánkban az árvatigyek csak egy évtized előtt is, s máig sem rendezvék úgy, mint azt társadalmi viszonyaink igényelnék; —pedig valának jó, számos és bölcs törvényeink, sőt a kormány is éber figyelemmel kisérte mindenkor a dolgot, de hiányzott a népegyetem részéről a közrészvét. Jelen rendszerünkben is vajmi nagy mérvben vagyunk kénytelenek tapasztalni, hogy több árva tömegei, mellőzve az árvaszékeket és nyilvános közgyámságokat, csak úgy pusztán egyes gondnokok által kezeltetnek; izraeliták, kik az elkiilönzés érdekeit még mindig oly bensőleg ápolják, — árváik tömegét nyilvánosságra sem bocsátják. És épen e sokfelé való szakado- zás okozta a múltban is ama kártékony hatást árvaügyi kezeléseinkben, hogy az árvák vagyona elpusztult, a szegényebb sorsú elhalt szülők gyermekei pedig többnyire koldusbotra jutottak, a világ bitangjaivá váltak. Természetesen, mert a tebetösbek árvái vagyonkezelése saját egyéni felügyelőkkel láttatván el, a tömegről, hová csupán a szegényebbek árvái jutottak, senki sem gondoskodott. Pedig hiában „hozzájárulás es összecsoportositás“ nélkül árvaintézeteket nem állíthatunk de soha! tudniillik úgy, hogy azok társadalmunk kívánalmaihoz képest virágozhassanak.

Igaz ugyan, hogy az árvaügyi intézményeink iránti részvétlenséget sokaknál az idézi elő, mert a múltban a gyámoitak vagyona olyannyira mostohán kezeltetett, hogy nem ritkán adta elő magát az az eset, hogy mikorra az árva nagykorúságra jutott, vagyona is elpusztult. Igen, de meg kellene ám gondolnunk azt is, vájjon gondoskodtunk-e mi vagy elődeink azon időben azon eszközökről, melyek egyedül akadályozhatták volnameg az árva- vagyon pusztítását,adtunk-e kezelöinekillő ellátást,hogy ne legyenek mintegy kényszerítve az árvát filléreit elcsenni? dehogy gondoskodott erről a múltban valaki, mikur az ujabh időben kelet kezett provisorium-kormány által is mégoly rendeletis bocsáttatott ki, hogy a gyámsági ügyek kezelőitől a kamat fejében járó 6-ik rész elvétessék, a nélkül, hogy ezek fizetései javításáról gondoskodott volna ; sok kérvényezésre e rendeletet később a falusi községekre nézve eltörölte ugyan, de városokban mainapig érvénynyel bir.

Midőn tehát mindezeket bírálat alá veszszük, kénytelenek vagyunk bevallani, hogy az árvaügy hazánkban minden egyéb társalnii intézményeink közt legtöbb rendezni valót hagyott hátra. Mert méltó igazsággal mondja Ruilf: „Egy nép társadalmi műveltségéről az tesz leghübb tanúságot, hogy mily érdekeltséggel viseltetik árvái iránt?“

A mi az árvaügy másik, vagy azon oldalát illeti, melynél- fogva az Ugyefogyott árvákból is az országnak minél jóravalóbb polgárai válhassanak, és a gondviselés hiánya miatt el ne alja- sodbassanak: erre nézve a községek legszentebb föladata az „árvanevelőintézetek állítás a.“ Nem hiányzanak ugyan már hazánkban sem ily intézetek, de még eddig oly csekély szám mai, bogy e részben még Olaszországgal sem tehetjük magunkat párhuzamba, annál kevésbbé pedig más müveit országokkal. Városunkban jelenleg a nöegylet fáradozik e szent eszme megtestesítésén, fájdalmunkat azonban el nem titkolhatjuk a felett, hogy az egyetértés köteléke már itt is megszakadozott. A társulati szellem nem létezhetik ott, hol az egyesülés hiányzik. A görög meseköltő is leírt egy haldokló atyát, ki siránkozó gyermekeinek az összetartást, ajánlá legfőbb élettörvényül. „íme látjátok — mondá — mily könnyen eltörik egy vessző, s ha összekötitek, mily roppant erőt nyer az egységben.“ A mily gyönge, sőt csakkezében ugyanazon revolverrel, melyet azelőtt Hopkins kapitány oldalzsebében láték rendesen.

Egy tengerésztiszt, kinek lábai előtt eltört kardja feküdt, három guerilla hatalmában volt, kik kezeit díszövével kötözgeték.

A többi tisztek részint az asztalra lehajtott fővel aludtak, részint öntudat nélküli részeg állapotban maguk elé bámultak. Gregg asszonyság pedig e zavar közepette nagyon elégedettnek látszék, és győzelmesen mosolygott.

„Gyalázatos áruló!“ ön rablá el pisztolyomat, melyet egy pillanattal ezelőtt... Segítség! segítség! fegyverre!“ orditá a kapitány, midőn fent a fedélzeten fegy verzörrenés hallatszott, s azt gyanittatá, hogy a bajólegénység megszabadítására gyülekezett össze. De csalatkozott, mert azok, kik fölülről a bajószo- bába néztek alá az alól levőkhöz, hasonló fegyveresek voltak, kik a gyűlölt déliek egyenruháját viselék.

A doktor a kapitánynak hozzá intézett szavaira a legnagyobb nyugalommal válaszolt.

„Kímélje tüdőjét,“ mondó megvető udvariassággal. „Az ön tengerészei és katonái nehezen veszik figyelembe hívását. Tekintsen inkább tisztjeire, ők Gregg asszonyság cbarapagneiját meglehetősen igénybe vették, s a pálinka —“

„Meg volt hamisítva, telkemre mondom! mindkettő, a bor és pálinka“ kiáltá Hopkins kapitány. „De kicsoda ön? Hát a gyapot.

„Ön soha egyetlen latot sem fog a pamutból eladni — ne aggódjék!“ — ballatszék a fedélzetről. Az ördög-adtát! majd hogy meg nem fúltam takaróm alatt, a hol, mint egy. kakas ketre- ezében, oly helyzetben voltam. Valóban megvallom őrnagy ur, nem élveztem valami nagyszerű kényelmet; no de mindegy, csakhogy a tréfa ily szépen sikerült!“

Az ellenség fortélyja most nyilvánossá lön. Doktor Cook, az l unió legbuzgóbb bive, ki Hopkins kapitány pénzszomját ügyesen I fel tudá használni, nem volt más, mint Norris őrnagy, a déliek |

egyik legügyesebb és legvakmeröbb tisztje, ki a Smith tábornok által vezénylett hadtestben szolgált, Gregg asszonyság pedig tulajdon felesége. A terv legközelebbi czélja a „Mohawk“ gőzhajó elfoglalása volt, a mely — mint azt a déliek számtalan és ügyes kémeik által kifürkészték, — jelentékeny mennyiségű hadiszerekkel megrakodva haladt New-Orleans felé. Az állítólagos pamutszállitmány nem volt egyéb, miDt nagy, fonott s ponyvákkal betakart ketreczek, a melyek belsejében a déliek jelentékeny szánni katonacsapatja volt elrejtve. Nehányan a hajólegénység, mások pedig, az egyesültek négercsapatjáuak egyenruhájába bujtatva, a bárkák őrizete gyanánt látszottak alkalmazva lenni, mig Norris őrnagy egy, az egyesültek szolgálatában levő, nem épen nagyon lelkiismeretes hivatalnok szerepét játszá. S ő e szerepét oly ügyesen játszá, hogy semmi gyanú sem támadt ellene, csak akkor, midőn a hajóskapitányt revolverétől megfosztá.

A tengerészek jobbára a hódító szerrel meghamisított pálinkától eszmélet nélküli állapotban valának. Norris vagyis Gregg asszonyság ugyanis, a böditó italt fekete szolganője által, mint tudjuk, — meglehetős adagban osztogattatá a legénység között. Azonkívül pedig a néger szolgám') még más fontos szolgálatot is tett, ő az örök fegyvereit ártalmatlanná tévé, mert titkon leszedő a gyutacsokat, s igy az amúgy is hasztalan vérengzést megaka- dályozá. Az esemény különben nem végződött komolyabb következménynyel; mert a győztesek nagylelkűen viselék magukat, s az egyetlen seb, mely a „Mohawk“ gőzös fortélyos elfoglalásánál a hajókormányoson ejtetett, nem volt veszélyes. A bajót azonban kirabolták és elégették.

Rám nézve e sajátos eseménynek kedvező következménye volt, most megnyerőm szabadságomat, utamat Luisiana és Texa- sou át Matumorasig folytathatám akadálytalanul, a honnan aztán elhajózhattam czélom felé, s Buenos-Ayresbe szerencsésen megérkeztem. (Du Bois után) V—gh /— s—