Eger - hetilap, 1867

1867-10-17 / 42. szám

340

által javaslatba hozott, azon hozzáadással fogadta el, hogy a megye tisztviselői a bizottmány részéről tiszti állomásaiknak ezen- tuli megtartására is utasittattak.

A határozatba ment ezen óvásnak elfogadott szövegét ime itt közöljük, mint következik:

„A folyó hó 1-én kelt, tiszteletteljes fölterjesztésünkre keletkezett, s most felolvasott miniszteri rendeletben alkotmány és törvényeken alapult fölterjesztésünk okadatolása ellenében felhozott érveket, lelkiismeretünkkel számot vetve, nem vagyunk képesek olyanoknak beismerni, melyek a most érintett fölterjesztésünkben kifejezett törvényes meggyőződésünknek más irányt adhatnának.

De miután a t. minisztérium a nélkül, hogy újabb észrevételeinket csak meghallgatni is kívánta volna, elzárva útját minden további felszólalás s kölcsönös capacitationak, már is oly komoly lépésre határozta el magát, hogy a megyei bizottmány kezéből a közigazgatást, és törvények végrehajtását kivegye, s a megye kormányza tát egy teljhatalmú királyi biztosra ruházza át, ki a bizottmányt üléseket határozatlan időre felfüggesztheti, s tisztviselőinktől feltétlen engedelmességet követel: meggyőződésünk újabb indokolása feleslegessé vált, s le kell mondanunk á reménységről: hogy a minisztériumot más vélemény és intézkedésre bírnunk sikerülhetne.

Tekintve, hogy a Fejedelem személyét képviselő , s annak nevében működő, teljhatalmú királyi biztosság, a rendi alkotmány, és nem felelős kormányzat ezen egyik kinövése, mely ellen a hatóságok mindannyiszor tiltakoztak, a népképviseleti alkotmány és felelős parlamentaris kormánynyal összeférhetlen ;

tekintve, hogy az 1848. 3. t. ez., mely szerint Ö Felsége a végrehajtó hatalmat egyedül és kizárólag az országgyűlésnek felelős minisztérium által gyakorolja, a teljhatalmú királyi biztosság által hatálytalanná, s a miniszteri felelősség illusoriussá tétetik, annak gyakori alkalmazása által pedig valóságos szójátékká válik;

tekintve, hogy az 1848. 16. t. ez. melynél fogva a megyei szerkezetnek népképviselet alapján történendő rendelkezéséig, megyékben a megye közönségének nevében működő bizottmányok vannak csak hivatva és jogosítva a miniszteriuramali egyenes érintkezésre s arra, hogy a megyei tisztviselőkkel határozatilag rendelkezzenek, s csak, ha a megyei szerkezet rendezve lesz, szünbetik meg a megyei bizottmány működése, a midőn jegyzőkönyveinek bemutatásával a megye közönségének eljárásáról számot adván, hatóságát a megye kezeibe teendi le, — ezen tör- vényezikk a miniszteri rendelet által felforgattatik;

tekintve, hogy a megyei hatóságot a közigazgatási és végrehajtási téren a teljhatalmú királyi biztos kormányzata alá helyező miniszteri rendelet, az alkotmányosság védbástyájának nevezett megyei törvényhatóság életét szakasztja meg, s ezáltal az egész ország jogállapotában oly mély sebet üt, melyet az egész államtestnek érezni s megsinlenie kell:

Mindezeket tekintve, a t. minisztériumnak sajnos irányra mutató peremptorius eljárása e megye közönségét a legkomolyabb aggodalomba ejti, s a legméltóbb fájdalommal tölti el.

De mig fentartja magának a jogot, annak idejében e sérelmes eljárást újabb megfontolás alá venni, jelenleg kénytelenitve látja magát e megye közönsége, a hatalom előtt kitérni, s az ellen most csak óvását és tiltakozását iktatja jegyzőkönyvébe, a történtek és történendőkért a felelősséget magáról elhárítja, s ezúttal is kijelenti, hogy a megye önkormányzati s egyéb, az 1848-iki törvényekben is megóvott jogainak megvédését valamint eddig, úgy ezentúl is mindenkor legszentebb alkotmányos kötelességének tartja.

Végre a bekövetkezett interregnum alatt a megye érdekeit a tiszti karnak oltalmába ajánlja, s annak meghagyja: hogy a közügyek iránti tekintetből engedve a minisztérium által igénybe vett hatalmi eljárásnak, állását, mig attól a hatalom által el nem mozdittatik, el ne hagyja.-4 T A R C Z A. Jk

Hideg szél fúj . . .

Hideg szél fúj a szabadban,

A zordon tél előjele;

Csörögve hull le a fának Dércsipett lombja, levele.

A mosolygó növényvilág Szomorúan halni készül,

Halvány képén lebeg már a Búcsucsók napkedvesétül.

Ti is, kedves virágaim,

Hervadjatok, hervadjatok,

A nyári nap hő sugara Nem enyeleg már rajtatok.

Mint anya kisded gyermekét,

Nem csókol többé bennetek,

A harmatcsepp is megfagyott,

Miben eddig fürödtetek.

Aludjatok szép csendesen,

Álmodjatok harmatcseppröl,

Csókolgató napsugárról S lágy fuvalmu kikeletről.

Álmodik az én szivem is,

Boldogságról — ah! de lesz-e,

Mint a kertek viráginak,

Szivemnek is kikeletje?

A hölgy, kiért lelkem eped,

Megért-e egykor? vagy talán ,

Szeretve hőn s reménytelen,

Virágim sorsa vár reám ?! . . .

Síkhegyi Józsa.

Moldvai népismertetés.

I.

A czigányok.

Egész Európában aligha van nép által lakott oly négyszö- gti mérföldnyi terület, melyet valamely czigány csapatnak pihenni nem tudó lábai be nem jártak volna, és mindazon grotesk, parányi eseményekben, melyeket az emberek a gyermekeknek oly sokszor elregélnek, és a melyekben a gyermekrablás kiváló szerepet játszik, bizonyára egy koros, ránezosképü czigányasz- szony és egy mogorva, borzasfejü czigánykirály is előfordul.

Minden helység közterén ott látjuk őket, félig meztelenen, mint koldusokat, jövendömondókat, kovácsokat és — mint tolvajokat. Senki sem látott még valaha czigányt magánosán vándorolni, mert ők falkában vándorolnak. Magyarhonban úgy ismerik a czigányokat, mint zenészeket, és a magyar állítja, hogy a csárdást csak a czigánybanda tudja a láb alá huzni.

Az eredeti, valódi czigányokat azonban csak Moldvában találjuk fel, hol ők 1848-ik évig a rabszolgaság állapotában éltek, vagyis hasonlólag az állathoz, vagy valamely kelméhez, adásvevés tárgyait képezték.

Honnan jöttek a czigányok, és ki hozta őket Európába ? oly kérdések ezek, melyekre már sokan megkisérlették a feleletet ; de megoldva még ekkoráig sincsenek.

A tizenötödik század elejétől fogva ők a moldvai és bukovinai népesség jelentékeny részét képezik, és különösen a zárdák valának azon helyek, melyek körül elhelyezkedtek.

„A zárdáknak, Írja Wickenhauser ismertető könyvében, kiterjedt földbirtokukon, csordáiknál, a zárdái konyhán, és minden házi foglalatosságnál szükségük volt emberekre, kik, ha megalázó is, semmi másba, mint egyszerű tartásba kerültek. Honnan már az alapítók az általok létesített zárdák részére ily rabszolgákat szedtek össze; a zárdákat azokkal megajándékozták, kiket ezek földkunyhókba elhelyezve, tetszés szerinti czélokra használtak fel; vagy pedig el is adták, kicserélték, elajándékozták, elkölcsönözték őket; vagy engedélyt adva nekik, egymás közt házasságra léptek.“

A moldvai czigányok zöme leginkább iparosztályt képez; legkitűnőbbek a „lingurarik,“ kik kanál- és tányérkészitők ; „ur'