Eger - hetilap, 1867

1867-01-31 / 5. szám

35

azcrt is, mivel külföldi, szebb s annálfogva divatosabb, sőt mivel igen természetesen s közönségesen drágább is, tehát jobb, nem nézünk orrfintorgatva a hazaira, s nem átalljuk azt franczia vagy angol Ízléssel bútorzandó szobáinkba odaállítani — mert olcsóbb.

A törvények elegendők a vállalkozók jogbeli viszonyainak biztosítására, pártfogására, de a gyár- vagy kézmükészitmények gyámolitása — és felvirágoztatására a törvény még korán sem elengedő! arra még más is kell. Tudjuk, mikép egy miniszter egykor.azt kérdvén a kereskedőktől: mit tehetne javukra ? válaszul kapta: „Hagyjon magunkra.“ E feleletben igen sok fekszik, s pedig a műiparra nézve is, mert hiszen ez a kereskedés egy el- szakasztliatlan ága, mely elválasztva a gyökerein tenyésző , viruló törzsöktől, kiszárad ! A müiparnak leghathatósabb emeltyűje kétségen kívül a belfogyasztás; s igy mtiiparunk csak úgy virá- gozhatik fel, ha minmagunk , levetkezve a tespedési kor azon átalános előítéletét, hogy a honi nem oly szép, nem oly jó, mint a külföldi, részünkről, legalább hasonminöségü áruk közt, inkább a belföldit veszszük és használjuk.

Mert mig ezen szavakkal: „magyar készítmény,“ azon eszme van társítva; „nem jó, nem szép, nem divatszerii,“ s mig árusaink egész serege sokszor még a belföldi kelmére is német, angol vagy franczia nevet kénytelen tukmálni, csakhogy áruin továbbadhasson : addig ne reméljük, hogy műiparunk vagy kereskedésünk tetemesen emelkedhessék. Hiában, bazafiság nélkül a müiparban sem megyünk sokra ! — Az angolok s francziák sem jutottak volna e tekintetben oda, hol ma vannak, ha oly kevéssé lettek volna hazafiuilag büszkék II. Károly és XIV. Lajos alatt, mint mi elhiresült „büszke“ epithetonunk mellett még ma is vagyunk! Eszakamerika még mint gyarmat a szabadságharcz előtt biztosul küldé Angliába az öreg Franklint. Több óráig tartó vallatást kellett az alsóház korlátái előtt kiállania. Végül, azt kérdezők tőle: van-e valami különbség az amerikaiak lelkíiletében, a minő volt ezelőtt, s a minő most? És a tisztes öreg, kiről a sirvers mondja: hogy „az eget villámától, a zsarnokot sceptru- mától fosztá meg“ — válaszolt: „Igen,uraim,ezelőtt dicsőségünknek tartottuk, müipari szükségeinket angol készítményekkel fedezni; most dicsőségünknek tartjuk, rongyosan járni, mig uj ruhára valót magunk készítünk I“ És mintegy varázsütésre támadtak elő a gyárvárosok; mi bámuljuk a csodát, — de nincs még erőnk utánozni a hazafitettet, mely azt létrehozd.

Az alakulandó „magyar országos iparegyesülettöl“ várhatjuk csak azon lendületet, mely életet lehel a műipar és kereskedelmi forgalmunkba.

A magyar nemzetet többnemti viszonyok serkentik arra, hogy a földművelési állapotból az ipar terére átlépjen, mert tudjuk azt, mi nagy összeget kell előállítanunk évenkint, hogy az ország vállaira nehezült terheket leróhassuk; tudjuk azt is , miként a nemzeti vagyon a magyar faj kezeiből, ennek szegénysége miatt, lassankint idegen kezekbe szivárog át. Hogy az ország az előbb említett terhet viselhesse, hogy az utóbbi bajnak,

| mig majd késő nem lesz, elejét vehesse, a nemzetnek vagyoni ! tekintetben gyarapodnia kell, vagy enyészet vár reá! Már pedig I mindaddig, mig a nemzet csupán földműveléssel foglalkozik, va- ! gyonát tetemesen nem gyarapíthatja.

A mint tudjuk, kereskedésünk, mostani irányánál fogva, na- I gyón is helyhez kötött; mert mig belkereskedéstink külföldi áru- j ival belfogyasztásra szorítkozik : külkereskedésiink terményeink- ! nek bizonytalan kivitelére van utalva. Mert a történelemből lát- ! juk, hogy minden időben csak azon nemzetek gazdagsága emelke- : dett, melyek vagy világkereskedést vittek, mint az olaszok, s a ; hansások: vagy müipart űztek és kereskedést egyetemben , mint

Betegségem ideje alatt Buda-Pesten nagy dolgok folytak le. Horváth Mihály, a nemzet érdemkoszorús történésze, sok évi kínos távoliét után visszatért hazájába. Szép alak, erős jellemre mutató vonásokkal, egy pillanatra elárulja már külseje, hogy tudós, de nem pedáns, legalább az akadémia múlt hétfői ülésén a jelenvoltak rokonszenvét, tetszését kivétel nélkül megnyerte. Egyszerű, mesterkéletlen, de meleg szavakkal köszöné meg az akadémia közbenjárását, aztán az elnök mellett elfoglalta a rég nélkülözött stallumot. Az egyetemi ifjúság tisztelő küldöttséget menesztett hozzá, mely kifejezze visszatérése fölötti örömét, és megköszönje azon nemes élvet, melyet munkái az ifjúságnak szereztek. A Kisfaludy-társaság tisztújító közgyűlését múlt csütörtökön tartotta meg— eredménye, melyei különben a „Pesti Napló“ kortese nagyon meg lehet elégedve, nem kis bámulatot keltett mindenkiben. Átalános roszalásban részesült a Kisfaludy-társaság azon eljárása, mely szerint az évek óta roppant munkásságot kifejtő novellista Vértessj' Arnord és a magyar Boz Dickens, Balázs Sándor, még csak nem is emlittettek föl, mig Arany László, kinek bár érdemeit (amennyiben irői munkássága nehány Shakespeari darab lefordítására és mesegytijtésre szorítkozik) nem igen ismerjük, egyhangúlag taggá választatott.

Ma hétfőn, reggeli tizenegy órakor tartatott meg az akadémia díszteremében nagy pompával a Dessewffy-tinnepély. A terem ez alkalomra az elhúnyt mellszobrával ékittetett föl. Az ünnepélyen ott láttuk Sennyei és Majlátb ö excellentiáikat, Bartakovics Béla érsek ő nméltóságát, Horváth Mihályt, Károlyi György és Cziráky grófokat, Deák Ferenczet és több más kitűnőségeket. Eötvös József báró, mint az akadémia elnöke, meleg szavakkal tolmácsolta az elhúnyt magas érdemeit, Szász Károly pedig egy ez alkalomra készített hosszú költeményét szavalta el a jeleuvol- tak zajos tetszése közt. Az ünnepély délutáni fél egy órakor érte végét.

Az utóbbi napokat bizonyos izgult feszültség jellemzi. Mindenki a kinevezendő minisztériumról beszél, és bár a „Hon“ keresztes czikkirója mindennap lelkiismeretes hűséggel elmondja e fölötti kételyeit, a közvélemény mégis az előbbi részen van, és erősen meg van győződve, hogy minisztérium csakugyan lesz,

I hanem hogy aztán élete nem lesz-e nagyon ephemer, arról me- ! gint, hallgat a krónika.

A nöegylet tegnap estve tartotta meg sorshúzással egybe- I kötött álarczos-tánczvigalmát, mint a féle reconvaleseens, csupán hallomás után Írhatom, hogy a redout termei fuladásig tömve voltak, és sokan igen jól mulattak. Referens barátom tökéletesen meg volna az eredménynyel elégedve, csak az bántja, hogy a debardeur-kaszt igen gyéren volt képviselve.

Ad vocem sorshúzás — az egri jogászbálban történt kisorsolás részére adakozó hölgyek névsoránál föltűnt nekem az ajándékozott hamutartók és papucsok nagy száma ... én is azt mondom erre, amivel kedves urambátyám utóbbi tudósítását bezárja, hogy t. i. honni sóit, qui mai y pense — hanem a papucs nagyon | gyanús adomány. Tudom, hogy sokan a nyertes hölgyek közül 1 szívesen elcserélnék a papucsot a hamutartóval , miután pedig j én jelenleg papucshiányban szenvedek, szivemről pedig a dalok ; nagymesterével én is elmondhatom, hogy :

. . . das Herze mein Ist die Urne,

Mit der Asche meiner Liebe,

I kedves urambátyámat fölkérem, hogy a netaláni cserecon- j currenseket hozzám utasítani szíveskedjék. Teljes függetlensé- j gém iránt előre is biztosíthatom a pályázni kívánókat.

Mindössze néhány irodalomi hírrel akarok még szolgálni I kedves urambátyámnak. Heckenast kiadásában Beniezky Irma

I szerkesztése mellett ugyanis megjelent a „Divatvilág“ két első | száma, előfizetési ára egész évre 8 forint. — TóvölgyiTitusz Eger derék szülöttje pedig barátjai ösztönzésére kiadja összegyűjtött beszélyeit egy tartalmas kötetben. Az előfizetési fölhívásban koszorús regényírónk Jókai Mór melegen ajánlja a közönség figyelmébe a tehetséges írót. Ez elég kezesség arra nézve, hogy a csekély előfizetési ár (egy forint, mely Áldor Imréhez régi posta-nteza 2. szám alá küldendő,) fejében az előfizetők oly i kötetet kapnak, mely méltó dicsőségére válik Egernek és a hölgy- i asztaloknak.

1 A viszonttalálkozásig! Károgó.

*