Eger - hetilap, 1867
1867-09-19 / 38. szám
310 utóbb kell learatni is, mindaddig hagyni lábon, mig a gazda káros következését nem látja. Egy gazda se hagyja magát elárnit- tatni azáltal majd a következő évben, hogy ha későbben vetett búzája szebb találna lenni, hogy ebből válaszsza a vetőmagot, mert igen is szebb és nagyobb szemű lehet, de érettebb sohasem; mert a későbben vetett magnak rövidebb idő jutotta kifejlődésre és megérésre, már pedig a hirtelen fejlődött érett gabona, kivált a kövér években, bármily szép legyen is, sohasem igazi tökéletes. Egy szóval, a magnak való búzát legérettebben arassuk le, és soha azon évben ne vessünk belőle, hanem a következő évben, és legalább a vetni való búzánkat mindenkor ugarban termesz- szűk ; a vetéshez való búzát pedig, hogy tökéletes érett mag legyen felfogva, nyomtatás után meglehetős erős szélnél lapáttal szórjuk fel, és a mi a szélnek szemközt esik a garmadában, ebből válaszszuk a vetőmagot, azaz, a garmada szélnek fekvő részéből ; mi a garmadának hátsó részében fekszik, ebben vannak az éretlen szemek, melyek vetésre alkalmatlanok, s azután a vetni való magot úgy eresztjük át a rostán. Tehát ilyen eljárás az üszög ellensége. Czérna István. Politikai hetiszemle. A politikai világban meglehetős szélcsend uralkodik. Az utóbbi hét eseményei és híreiből a következőket állítjuk össze: Az északnémet szövetség parlamentjét f. hó 10-én személyesen nyitotta meg Vilmos porosz király. A trónbeszéd békés jellemű és semmi kiválót nem tartalmaz, mi a külpolitikára vagy az északi szövetségnek a délnémet államokhoz való viszonyát illetőleg Poroszország szándékaira vonatkozik. Úgy látszik, Berlinben utánozzák Napoleon császárt, ki trónbeszédeíben épen arról szokott legkevesebbet mondani, mit a világ leginkább óhajtana megtudni. A porosz trónbeszéd az északnémet szövetséget tallért fizet nekem ezen egyetlen szobáért azon föltétel alatt, hogy sohase kérdezzem, mit csinál, s hogy élvezhesse azon kiváltságot, melylyel a franczia herczegek házai bírnak, hogy t. i. senki sem motozhatja meg. Sire, ön felfogja, hogy egy szobáért többet kapok igy, mint ha rendes utón az egész kastélyomat kibérleném, e szerint nem volna-e nevetséges, ily jó bérlőt elszalasztani ?“ „Lássa, tábornok, mily rósz nyelve van önnek“ — mon- dá a király; „van-e tisztességesebb üzlet, mint a mi bátyánké ?“ „Különben, folytatá Angouléme herczeg, ha én IX. Károly Francziaország királyának fia, hamis pénzt verek, az ön atyja még nagyobbat tett, ő — lopott.“ „Hogyan ? Az én atyám lopott ?“ kiáltá a király. „Igen,“ mondá a tábornok,“ „erre vonatkozik, a mit egy nap nekem mondott: „Igen szerencsés vagyok, hogy király vagyok, mert különben felakasztanának.“ „Sire, az ön atyja, a király,“ folytatá Angouléme herczeg, „legközelébb a kártyánál is lopott.“ „A kártyánál? kérdé XIII. Lajos. No, a kártyánál nem lop az ember, hanem csak eltüntet, escamotiroz; de különben is, ha a játéknak vége volt, mindig visszaadta a pénzt.“ „Nem mindig!“ mondá a tábornok. „Hogyan? Nem mindig?“ „Nem s fölséges anyja, sire, bizonyíthatja a tényt, melyet el akarok beszélni. Egy napon, vagy inkább egy este szerencsém volt a király lyal játszani; ötven arany volt a betét; én észrevettem, hogy a kettős aranyok közt egyesek is vannak.“ „Sire,“ mondám a királynak, „ön kettős aranyok helyett egyeseket tett be.“ „Nem, ön tette azokat be,“ feléié a király. „Erre felálltam, felmarkoltam az egész betétet, s az ablakon kidobtam az udvarra, hol a cselédek egymást döngették, s tépdelték az aranyokért.“ „Ha! ön ezt tette tábornok?“ kérdé a király. „Igen, sire, s az ön felséges anyja ekkor ezt mondá: A tábornok ma a királyt s a király a tábornokot játszsza.“ „Nemesi szavamra, ez jól volt mondva, kiáltá Lajos. S mit felelt atyám ?“ „Sire, az ön atyját a házassági bajok kétségkívül igazságtalanná tevék az ön anyja iránt, mert igy felelt, s az én véleményem szerint igazságtalanul.- „Ön, asszonyom, kétségkívül azt akarná, hogy a tábornok volna a király, mert igy ifjabb férje volna!“ életrevaló alkatásnak tekinti, megelégszik a katonai és vámügyekben való hegemóniával a Dél fölött, — kétségkívül csak addig, mig a további hódításokra a kedvező pillanat el nem érkezik. A kormány a választások eredményényével meg van elégedve. A mit a porosz trónbeszéd a német ügyekre nézve elmulasztott, azt már előleg kipótolta a badeni nagyherczeg minapi trónbeszéde, mely az összes párisi lapokat fellármázta, és Páris- ban nagyon kellemetlen benyomást okozott. A nagyherczeg t. i. körülbelöl azt mondotta ki, hogy a délnémet államok, daczára a prágai szerződésnek, lehetőleg alárendelik magukat Poroszországnak, s ezzel szövetkezve ellenállának a külföld minden beavatkozásának. A franczia lapok kimondják, hogy a trónbeszéd a Majna-vonal elméletét tökéletesen halomra döntötte.. A nagyherczeg ezen nyilatkozat oly ingerültséget okozott Francziaországban, hogy a porosz kormány indíttatva érezte magát, félhivatalos lapjai által annak békés magyarázatot adni, mi a franezia lapokat, legalább színre, megnyugtatni látszott. A spanyol kormánynak, legújabb hirek szerint, sikerült az ország több részében kitört fölkelést elnyomni, mit az is bizonyít, j hogy a szabadságos katonák behívására vonatkozó parancs visz- szavonatott. A kormány most erélyes rendszabályokat alkalmaz, kivégzések és számos bebörtönzések történnek; egy kormányi rendelet az összes fegyvereket három nap alatt kiadatni parancsolja, a kik fegyvereket eltitkolnak, azokkal mint lázadókkal fognak elbánni. Prim tábornok Genfbe vonult vissza, hol mani- festumot szerkeszt, melylyel párthívei előttigazolni akarja magát I aziránt, miért nem lépett a fölkelők élere. A krétai fölkelés is végre csakugyan el van nyomva. Athénéi táviratok uj mozgalmakról kezdenek ugyan beszélni, de ha valóban mutatkoznak is itt-ott romjai a szétvert fölkelö-csapatok- nak, a harcz Kréta szigetén befejezettnek tekinthető. A Porta most amnestiát hirdetett ki, melyben a lázadás alkalmából com, „S ki nyerte meg a játszmát ?“ kérdé XIII. Lajos. „IV. Henrik, az ön atyja, sire, ki a neje által tett megjegy- ' zésre oly szórakozott lett, hogy midőn én nyertem, ő söpörte be zsebébe a pénzt.“ „No, mondá Angouléme herczeg, én még határozottabban láttam lopni.“ „Az én atyámat?“ kérdé XIII. Lajos. „Igen. Én láttam, mikor egy köpenyt lopott.“ „Köpenyt? Beszélje el ezt bátya!“ „III. Henrik, az ön atyja, IV. Henrik karjai közt halt meg. IV. Henrik, az elhúnyt király fia, ez időben oly szegény volt, hogy nem birt magának alsó öltönyt s egy violaszinü selyemköpenyt szerezni; — ez volt akkor az udvari gyászszin. Minthogy pedig a meghalt királynak épen ilyen köpenye volt, IV. Henrik óvatosan összegöngyölte azt, hóna alá vette, s elosont a szobából, azt hívén, hogy senki sem látta. A királyfi azzal mentette magát — ha mégis egy királynak mentségre szüksége van a lopásnál — hogy oly szegény, hogy e lopás nélkül nem gyászolhatott volna.“ „No, panaszkodjék még, herczeg,“ mondá a király, hogy nem tudja cselédségét kifizetni! Látja, IV. Henrik, a nagy király, sokkal szegényebb volt, s még oly szobája sem volt, melyet négyezer tallérért egy alcbymistának bérbe adhatott volna.“ „Bocsánat, sire,“ feleié Angouléme herczeg, az igaz, hogy nincs pénzem, de ha fizetni nem tudok, legalább jó tanácscsal szolgálok. Midőn cselédeim minap panaszkodtak, hogy fizessek, mert egy fillérjük sincs, én egyszerűen igy szóltam : „Ostobák, ez a ti hibátok, az Angouléme-palota négy utczára néz, jó helyetek van ; szerezzetek magatoknak pénzt!“ Ez idő óta nem jőnek hozzám pénzt kérni, hanem naponkint hallhatni éjjeli lopásokról, melyek palotám közelében történnek.“ „Csakhogy, mondá XIII. Lajos, egy napon megtörténhetik az ön cseléd uraimékkal, hogy az Ön palotája ajtajára akasztatom fel őket.“ „Azaz, ha Richelieu bibornok ur jó kedvben lesz, s ön nála kegyben fog állani, sire,“ nevetett Angouléme herczeg. „Spékeljünk uraim!“ kiáltá a k'rály dühösen. S nekiveté magát egy borjuhátszintre, s oly hévvel kezdé átszurkálni, mintha a spékelötü kard s a borjuhátszint valami ellenség lett volna. „Lelkemre, Lajos, kiáltá az udvari bolond, úgy hiszem, hogy most téged is megspékeltek egy kicsit.“ I
