Eger - hetilap, 1867
1867-09-19 / 38. szám
309 irányt adó szavait: Hí a haza, most vagy soha! mely a tervb en levő ügyre épen úgy ráillik, mint mire az egykor szánva voÚ. Bucher József. Mi az üszög ellensége? Úgy látszik, hogy a sorsnak sújtó keze a jelen, s múlt években sorra szedte a csapások nemeit, t. i. árvíz, aszály, fagy, jelenleg pedig a tömérdek üszöggel látogatott meg bennünket. A idei kisebb nagyobb csapások között leghatalmasabb az átalános üszög; lehet talán, hogy helylyel-közzel kisebb mértékben mutatkozott a tiszta buzavetésekben, igen ritka helyen talán semmi sem volt; de átalán véve az üszög megjelenését, az ország legnagyobb részében sújtó csapásként nehezedett ránk annak határtalan mennyisége. Mindenféle szereket felhasználtak már gazdáink az üszögnek jövendőbeli meggátlására ; némelyek gáliczos vízzel páczol- ták, mások meszes vízben áztatták az elvetendő magbuzát; mig ismét voltak olyan gazdák, a kik azzal akartak gátat vetni a jövendőbeli üszögnek, hogy lisztes-zsákokat soha sem használtak oly végre, hogy ebbe mérték volna be az elvetendő magbuzát, mert úgy vélekedtek, hogy a lisztes-zsákoktól a buzaszemek lisztesek lennének, és azután ily lisztes buzaszemekröl üszögös búza teremne. Azonban ezek mind a mesék közé tartoznak; mert hogy lehessen az, hogy az elvetendő buzamagot az ember valamivel megmesterkélve, igy a magban már előtte való évben elfojthatná az üszögöt. Megesett ugyan némely gazdáknál, hogy ha az elvetendő buzamagot valamivel megpáczolták, hát következő évben / a véletlen szerencse úgy hozta magával, hogy buzájok nem lett üszögös; azután a lapokban is kihirdették, hogy ilyen és amolyan mesterkedések által az üszögnek gátat lehet vetni; azonban megesett az is, hogy azon gazdáknál a következő évben minden mesterkedésök daczára lett üszög elég. De legyen ez bárhogyan, az 1867-ik évben a soknál is több üszögünk termett. egész házakat, fákat, szarvasokat, liliomokat hímzett a spékelö- tüvel a szebbnél szebb pecsenyékre. Az udvaronczok női alakokat is oda tűzdeltek, de a szemérmes király ilyenkor megfeddet- te őket, 8 nem engedé meg, hogy az ilyen pecsenyét asztalára felhozzák. A palota tornyában reggeli nyolczat ütött. Lajos kedvencz apródjaival épen most kelt föl a reggeli- zéstől. „No most már — mondá, mintha valami fontos állami ügyről volna szó —jertink uraim spékelni!“ „Menjünk spékelni!" ismétlé Angely, a király bolondja. „Ah! be szépen összeillik is e kettő: egy fölség s egy — spéke- lötü!“ Erre a bolond fejébe nyomta sipkáját, s megfogva egy kalapot, egy udvaroncz fejébe nyomá. „Bolond, mit tettél?“ kérdé emez. „Hát föltettem a kalapunkat!“ feleié Angely. „A király előtt ?!“ „Bah! Lajos épen úgy nem király, mint a kalap nem fej.“ „Fölség, parancsolja meg bolondjának, hogy hallgasson!“ mondá az udvaroncz. „Oh ! Nogent“ — feleié a király, „hát nem tudod, hogy An- gelyt nem lehet hallgatásra bírni ?“ „Hát mit akarsz Lajoskám? mondá a bolond. Hiszen épen azért fizetsz, hogy megmondjam az igazat. Aztán csak nem akarod talán, hogy úgy tegyek, mint a kincstárnok, ki azért van, hogy pénzedet kezelje, s ki évi fizetést húz, holott mit sem kezel, mert nincs pénzed.“ „Hallja, fölség, mit mond a bolond ?“ „Igen, de te még sokszor nagyobbat is mondasz, Nogent,“ feleié Lajos. „De uraim, majd el is feledtem, menjünk spékelni!“ A király elől ment, s a többiek követék. A király étterme mellett volt egy tágas terem, melyben több márványasztalon borjuoldalak, marhavesék, fáczánok, nyulak feküdtek készen a műtétre. E terem közepén Georges fölovászmes- ter állott egy szekrény mellett, melyen finom szeletekre vagdalt szalonnadarabok és spékelötükkel telt tányérok voltak, melyeket Georges az uraknak egyenkint nyújtott át. A király volt a szakács, az udvaronczok pedig kukták, kik udvariasságból ügyetlenek voltak a spékelésben, a király-sza- | Meg kell tehát arról győződnünk, hogy 1) a mag minősége, 2) a vetés ideje, 3) a levegő közreműködése teremti az üszögöt; mert az éretlen szemekből álló elegy vetőmag és mellé még a későn történt vetés s a kedvezőtlen levegő általi rósz hatás a fötényezö, és különösen még mellé, ha rósz földmunkát adunk az elvetett magnak. Legczélszerübb vetési idő szent Mihály-nap előtt és kevéssé utóbb; a jövő évre való magbuza-elvetéssel azonban legjobb és legczélszerübb az eljárás, ha szent Mihály-nap előtt már kikelt és jól meggyökeresedett; mindenféle páczok és egyéb kuruzso- lások helyett az üszög ellen ajánlom mezei gazdatársaimnak az itt alább elősorolandó eljárásokat, a mely eljárások nem valami mesterkedések, hanem olyan munkálatok, melyeket az elvetendő tiszta búza megkíván a mezei gazdától. 1) Mindenkor ó búzát, azaz tavalyi búzát vessünk, de ez sem valami hitvány, éretlen szemekkel elegy mag legyen, hanem tisztán kirostálva a legérettebb szemekből álljon, — mert az éretlen szemekből termett kalászok mindenkor hajlandók fognak lenni az üszöggé való átváltozásra. 2) A gazda iparkodjék tiszta búzáját ugarba vetni — vagy legalább a vetni való magva ugarföldböl kerüljön ki, — de mindenkor becsületes háromszoros szántásba úgy, hogy kivéve az utóbbi szántást, mindenkor legalább hat héti időköz legyen két szántás között, bogy igy a felforgatott föld a nap heve, eső és harmatok által megérleltessék. A ki pedig minden búzáját ugarba nem vetheti, tavaszi mag után ne vessen, hanem ha vad repcze / vagy más efféle után vet is, földjét becsületesen háromszorosan megszántsa, hogy a felforgatott termőföld minden része az érlelő levegővel érintkezésbe jőjön. A ki igen sovány ugarba veti a magot, az csak a becsületes háromszoros szántás által kerülheti el az üszögöt, mert csak a nap heve s eső szerezhet neki erőt. 3) A magnak való búzát legkorábban kell elvetni, hogy a jövő aratásig leghosszabb idő alatt kellőleg megérhessék, és legkácsnak hagyva az örömet, hogy ő az egyetlen tökéletes spéke- lö az udvarban. A király egy asztalhoz lépett, s megfogva egy ürüczombot, valóban királyi komolysággal kezdé spékelni. A sveiczi testörség tábornoka, Bassompierre, szintén jelen volt, ki meglátva a pénzügyért, hozzá ment, s megragadva karját, halkan mondá: „Uram, évnegyedi fizetésemet még nem kaptam meg. Állásomat százezer tallérért vettem meg, ezokért bátor vagyok önt kérdezni, mikor jutok már illetőségemhez ?“ A pénzügyér sajnálkozó arczfintort csinált, s kezével az úszókat utánozva, mondá: „Hja, én úszom, úszom 1“ „Lelkemre, mondá a tábornok, már sok talányt megoldottam életemben, de ehhez nem találom mega kulcsot, nemértem önt.“ „Tábornok ur — mondá a pénzügyér — ha az ember úszik, akkor a földet nem érzi lábai alatt, nemde ?“ „Igen!“ „Nos hát épen úgy vagyok én; ninc3 föld lábaim alatt, úszom; nincs pénz zsebeimben, tengődöm.“ „Ön e szerint úszik — mondá a tábornok — igen jól van ; de a libák meg kacsák is úsznak. Ej, ha én is hamis pénzt csinálnék, mint Angouléme herczeg, akkor nem gondolnék fizetésemmel.“ A király fölemelte e szavakra az ürüczombról szemeit, s bátyjára, Angouléme herczegre nézett. „Hallod bátyám, mit mond a tábornok ?“ „Nem hallom, sire, a jobb fülemre siket vagyok.“ „Mint Caesár!“ mondá a tábornok. „Azt kérdi a tábornok — szólt a király — vájjon bátyám még mindig hamis pénzt ver?" „Bocsánatot kérek,“ szólt közbe a tábornok; „én nem kérdem itt, vájjon a herczeg hamis pénzt ver-e, a mi kétkedést árulna el; én azt mondom, hogy csinál, s ez állítás.“ A herczeg vállat vont. „Már húsz év óta boszantanak ezen ostoba beszéddel.“ „S mi ostobaság volna e beszédben, bátyám uram ?“ kérdé Lajos. „Sire, ez az egész. Grosbois i kastélyomban egy szobát egy Merlin nevű alchymistának adtam bérbe, ki a szobát igen alkal- | másnak találja aranycsináló művészetéhez. Évenkint négy ezer
