Eger - hetilap, 1867
1867-09-19 / 38. szám
308 mi olcsóságot idéz elő. Alkalmazzuk ezt a pénzre. Igyekezzünk, hogy minél több pénzkereskedő s minél kevesebb pénzvevő legyen. Amazt csak úgy érjük el, ha semmi tisztességes utmódtól nem irtózunk, mi által becsületesen kenyeret s pénzt szerezhetni; imez pedig akkor teljesülend, ha kiadásainkat jövedelminkhez alkalmaztatjuk. — Nem kelek én ki a luxus ellen átalában, sőt F i 1 a n g i e r ival azt tartom, mikép az a jólétet mozdítja elő, s a nemzetgazdászat emeltyűje, mert pénzkörzést eszközöl, s keresetmódot nyit; de csak addig, míg belföldi czikkekre szorítkozik, s az észt háttérbe nem szorítja. És szerintem ezen két föltét azon gyógymód, mely gyökeres javulást varázsolhat elő; annyival inkább, mert úgy vagyok meggyőződve, mikép alig van ember, kinek ép testébe ép lelket adott az Isten, s a dologtól nem iszonyodik, ki azt, mire szüksége van, be ne kereshetné, csakhogy ezen szükség meghatározását ne a képzelet lenge játsziságára, hanem az okosság érett megfontolására bizzuk. Könnyítik ugyan a kölcsönszerzést a felállított földhitelintézetek, de ezáltal csak a nagyobb földbirtokosokon van segítve, kik, kivált ha törvényeink végrehajtásában nagyobb gyorsaság és praecisio volna, nincsenek annyira kitéve huzavonának; azon osztály pedig, mely birtok nélkül, hivatal és szolgálat utáni fizetés vagy iparüzletböl él, menedéket azokban nem talál; ezen osztálynak szükségei enyhítésére czélszerübbek, a már eddig is jótékonyságukról tanúskodó takarékpénztárak s népbankok. Ezekre vonatkozólag jövőben szólandok. Laurenchik János. Alakítsunk olvasó- és mérsékleti-egyletet! Eger, szept. 16. Nem uj s csak magam által jónak vélt eszmét és csak mint eszményi képet — mutatok be ez alkalommal a társadalomnak, kiválóan pedig Eger közönségének, midőn arra hivom fel, hogy T A li Ave Maria! Kis patakcsa gyepes partján Üldögélek csendesen, S a kristályvíz gyors futását Mélázva szemlélgetem. A kies völgy siri csendjét Nem zavarja semmi hang, Csak a távol kis toronyban Sir, zokog az estharang . . . Ave Maria! A nap épen nyugovóban, Még egy perez — és elmerül: így tűnik el, a mi kedves, Visszaidézbetleniil. Szempillámra köny szivárog, Sah! úgy szorul kebelem ! imádkozni kalapomat Öntudatlan leveszem , . . Ave Maria! Bús emlékek, mért kínoztok ? Széttépitek lelkemet. Feledés! csak te vagy az ír, Melytől a szívseb heged. Oh ! borítsd be fátyoloddal, Múltamban mi keserít . . . Csengj, zokogj, kis estharangka, Hangod oly sirásszerti! . . . Ave Maria! Philomela. Megláttalak .. • Megláttalak, öleltelek, Délibábos rónatáj; — Elhagytalak ... és a szivem Hozzád vágyik, érted fáj. alakítsunk egy olvasó-egyletet. Tíz évvel ezelőtt tettem már ez indítványt, és csakhamar szerencsés voltam oly egyének neveit szemlélhetni megindított aláírási ivemen, kik tudományos férfiakéi ismertettek és ismertetnek ma is. A szám pedig két hét alatt a 90- et meghaladta. Hogy akkor és oly szép szám mellett sem alakultunk, nem rajtunk múlt, hanem az absolut hatalom félelmén — mely nem engedélyezte alakulhatásunkat, többen lévén hozzá háromnál. Most azonban, a teljesen kedvező helyzet felhasználásának ajánlása mellett, felhívom e nemes város és vidékének, valláskülönbség nélkül minden rendű polgárát, tehát a földműves-osztály értelmesbjeit is sorakozásra, kijelentvén, hogy én az egyletnek teljes értelemben vett, józan, (jól megértetni kérem magamat) józan demokrata - szellemben leendő felállítását indítványozom, még pedig oly hozzáadással, hogy ez egylet által, erkölcsi hibáinknak mérsékleti szabályok elfogadása s megtartása által lehetőségig levetkezését törekszem mindnyájunk díszére és javára eszközölni, melyek között első sorban áll a már minden becsületes ember által elitéit rút káromkodás. Kinek ezen, ma csak megújított indítványom tetszik polgártársaim közül (kijelentem, hogy e szabad hazában mindenkit polgártársamnak tekintve szólok), mint már fentebb is érintém, helyben és vidéken, — szívesen kérem, hogy nálam beírás vagy beiratás végett személyesen vagy Írásban, •— október hó végéig jelentkezni szíveskedjék. A tagsági illetéket egy évre 3 ftban állapítván meg, 50 taggal már megalakulnak vélem tekinthetni a társulatot. Ez azonban magánnézetem, meghatározni, majdan egy november elején tartandó közgyűlés feladatául marad fenn, a midőn a társulat ügykezelőit is megválaszthatja. Felhívásom kapcsában tisztelettel kijelentem, hogy főleg az ezelőtt 10 évvel buzgólkodott polgártársakat kérem és várom első beirókul, el nem felejtvén egy is közölök Petőfink ezen (' Z A. £> Ha egy kis helyecskét birnék Dús kalászos téreden: Nem lenne nálam boldogabb A hetedik égbe’ sem. Emelnék házikót s az ég Adna hű nőt is nekem ; Hogy legyen, ki — ha meghalok Befogja majd a szemem. Suszták Antal. Egy délelőtt XIII. Lajos franczia királynál. I. A király mint szakács. XIII. Lajos, mint az egész világ tudja, szomorú, búskomor ember volt. Mindent megkisérlett, hogy lerázza magáról e bús levertséget, de hasztalan; — öt minden úntatta, s mindenben unalmat talált üdülés, vidorság helyett. Mint gyermek, bőrből kis ágyukat, tollszárból ugrókuiakat csinált; mint ifjú, rézmetszeteket színezett (udvarouezai ezt festésnek nevezték,) tanult dobolni (udvaronczai ezt zenélésnek nevezték) ; ezekbe beleunva, csemegéket készített, azután kertész lett, s februárban már zöld borsót mutatott föl, a borsót elküldötte eladni a piaczra, mit azudva- ronezok udvarias hízelgésből nagy áron vettek meg. Azután elkezdett borotválni, s ezen művészet iránti első szenvedélyében egy napon mind szobájába gyüjté udvari hivatalnokait, s őket saját kezével egész élvezettel borotválta meg. A hivatalnokok egyet mosolyogtak, s hagyták magukat tövig ko- pasztani. Végre Lajos a borotválást is megunta, s a mint egyszer véletlenül a konyhába ment, hogy ott takarékosságra intse szakácsait, meglátta, hogy a szakács s a kukták épen akkor borjuhát- szint, ürüczombat, nyulat, fáczánt spékelnek. A király a spékelést igen mulattatónak találta, s az eredmény az lön, hogy egy hónapra rá a király megtalálta kedvencz foglalkozását : egész dühhel spékelt, s vele együtt az udvaronezok. Nehéz volna ugyan megmondani, vájjon a konyhaművészet, melyet egy király gyakorlott, ezáltal nyert-e valamit; annyi mégis áll, hogy az ételek feldíszítése nagy előhaladást tett. Lajos fi
