Eger - hetilap, 1867
1867-07-18 / 29. szám
234 tett nézeteknek, bocsánatot kérek, biztosítván a t. olvasót, hogy t ez nem elferditési szándékból, nem hanyagságból történt, hanem oka egyedül azon nehézségben keresendő, melylyel, gyorsíráshoz nem értvén, az ügyek nagy tömkelegé közepett küzdenem kellett. a-fb. A magyar királyi minisztérium 1867. julius hó 6-án 2820 szám alatt Heves és K.-Szolnok t. e. vármegyék közönségéhez menesztett rendelete. A m. kir. felelős minisztérium az ország törvényhatóságaihoz f. évi april 10-től 1044 szám alatt kibocsátott köriratában ünnepélyesen kijelenté, hogy a helyhatóságok önkormányzati jogát tiszteletben fogja tartani. Alkotmányunk rendszerének az autonómia elve képezvén alapját; —a kormány, mely az alkotmány helyreállítására vállalkozott, annál kevésbbé akart eltérni ez elvtől, minél inkább bízott a törvényhatóságok bazafiuságában s bölcseségében, melynélfogva azok addig is, mig a törvényhozás a felelős kormányzat és a megyei rendszer kölcsönös jogkörét s egymás iránti viszonyaikat tüzetesen körvonalozná, — óvatosan kerülni fognak mindent, mi ezen két alkotmányos tényező öszhangzatos közreműködését megzavarná. E várakozásnak az ország törvényhatóságai igen csekély kivétellel teljes mértékben megfeleltek. Annál nagyobb meglepetéssel értesült tehát a m. k. minisztérium a czimzett megye bizottmányának a f. é. jun. 26 án tartott ülésében hozott határozatáról. E határozattal a megyei bizottmány már közjogi szempontból is oly hatalmat vett igénybe, mely alkotmányunk rendszerében a megyét bármely forma mellett sem illethetné meg, s a mely, ha érvényre jutna, raegsemmisitné a képviselet intézményét, az alkotmányos tényezők közt folytonos harczot idézne elő, és oda vezetne: hogy az egyes megyék az ország egyeteme , az összes nemzet fölé emelkednének. Még akkor is, a midőn a törvényhatóságok utasításuk által törvényhozói hatalmat gyakoroltak, óvakodtak a megyék az országgyűlésen hozott törvények ellen tiszteletlenséget tanúsítani, vagy a törvényhozó hatalom tekintélye ellen irányzott köriratokat kibocsátani, tudván, hogy az egyes megyék, habár a törvényhozó hatalom tagjai voltak, de e jogukat csak az országgyűlésen gyakorolhaták, ellenben az országgyűlésen kívül legfőbb alkotmányos feladatuk, — a miért az alkotmány védbástyáinak neveztettek, — épen abban állott, hogy az országgyűlés határozatait pontosan végrehajtsák, s hogy őrt áljának a fölött, nehogy a felelősség nélküli kormány egyoldalú intézkedései által az országgyűlés határozatai mellöztessenek vagy meghiusittassanak. Még kevésbbé van tehát helye a fennt czimzett megye bizottmánya részéről követett eljárásnak most, midőn a megyék megszűntek a törvényhozó hatalom tagjai lenni, s e jog az 1848. törvények által az országos népképviseletre ruház- tatott át. Ennélfogva a kormány, melynek hivatása az alkotmány sértetlenségét s a törvényhozó hatalom tekintélyét minden megtámadás ellen oltalmazni, s a törvénynek tiszteletet s érvényt szerezni, nem engedheti meg, hogy egy megyei bizottmány a koronás király s a törvényes országgyűlés által hozott törvények fölött kárhoztató Ítéletet mondjon, s ily utón magát egyúttal az 1848-ik évi törvények által reformált magyar alkotmánynak egyik sarkalatos elvével — a népképviselettel — ellentétbe helyezze, vagy épen a törvényhozó hatalom fölött felebbviteli fórummá váljék, s ez által az alkotmányt alapjaiban megtámadja. A kormány nem tűrheti, s nem fogja tűrni, hogy a nemzet ős helyhatósági intézménye kiforgattassék eredeti s törvényes jelleméből, s a helyett, hogy a törvényhozó hatalom intézkedéseit tiszteletben tartaná, annak irányában ellenőri hatósággá fajuljon el; sem pedig azt, hogy azon álláspontot foglalja el, melyet Hevesmegye bizottmánya elfoglalt akkor, midőn kivet- vezvén saját méltóságából, a törvények hű és pontos végrehajtása helyett, azok ellenében egy közönséges népgyülés álláspontjára helyezte magát. A kormánynak kötelessége megakadályozni minden olyne- mü eljárást, mely lassanként megbontaná a törvényhozás egységét, s a megyei autonómia ürügye alatt az ország felelős és alkotmányos kormányzatát tenné lehetetlenné. De azonkívül, hogy e határozat túllépi azon hatáskört, a nyező szemmel a hosszú utczán végigtekinteni, mintha várt volna | valakit, ki sehogy sem akart megérkezni. Még kétszer látogatott meg Esztrher ugyanazon hangú beszéddel s ugyanoly tekintettel. A fiatal Pikard még mindeddig föl nem találtatott. Végre megjött a nap, melyen ügyem tárgyalás alá került. Midőn a törvénykezési terembe léptem, tekintetem Pikard urra esett, ki sárga arczával előttem állott, s szürke szemeivel vizsgálódva körültekintgetett. Eljött, hogy családjának becsülete fölött őrködjék, hogy elitéltetésemet kieszközölje, s ama gyanút megállapítsa, hogy fiát vagy megöltem, vagy arra kényszerítőm, hogy távol tartsa magát. Eszther is ott volt, s feszült figyelemmel kiséré a tárgyalást. Arcza hideg s mozdulatlan volt, mint egy márványszoboré, s tekintete a tárgyalás egész tartama alatt rajtam nyugodott, a nélkül, hogy egyetlenegy könyet ejtett volna. Végre valahára a kínos tárgyalás befejeztetett, s én élethossziglani száműzetésre Ítéltettem. A Pikard arczvonásaiban kifejezett diadalérzet nem kerülő el figyelmemet, s Esztiiért megmerevít tekintettel láttam, fátyolát leeresztve, a termet elhagyni. Egy pillanatra meghajlani látszott, úgy tetszett, mintha zokogott volna... aztán eltűnt... Nehány hét múlva tengeren valék útban, a száműzetésre Ítéltek gyarmata felé. Az éj csöndében nagyon gyakran elém tűnt atyátlan, s a kapuban siránkozó kis gyermekem alakja, kinek gyenge, panaszos hangját a tengeri szél zúgásában képzelém hallhatni. Elvesztett szülőföldemre a függöny legördült, s csak több év elteltével vonatott férre ... Hajónk rendeltetése helyét el nem éré. Az utazás harmadik havában hajótörést szenvedtünk, s az utasok kívülem s még egy száműzetésre ítélt társamon kívül, mind elvesztek. Egy amerikai hajó fedélzetére vett bennünket, s miután elhallgattuk, hogy elitéltek vagyunk, New-Yorkba szállított, hol bajtársam elhagyott. Én egy kereskedő szolgálatába álltam, kinél 4 hosszú éven át fáradbatlanul dolgoztam, mely idő alatt elvesztett szülőföldem képe folyton szemeim előtt lebegett. Ha ezelőtt nőm ellen, az irántam tanúsított gyanú s közömbösség miatt, némi haragot táp- i láltam is magamban, most az, idő múltával, egészen eltűnt, s ama régi szerelem, melyet iránta lánykorában éreztem, egész melegével tért vissza keblembe. Úgy tűnt fel előttem most, mint védője, mint őrangyala drága, atyátlan gyermekemnek. A gondolat, mely éjjel-nappal szüntelen foglalkodtatott, végre oly hatalmas lön, hogy azt többé le nem küzdhetém. Nem tekintém a veszélyt, hogy majd mint visszatért, száműzetésre Ítélt fegyenczet fölfedeznek, hanem hajóra szálltam, s 5 évi távoliét után Londonban partra szálltam. Wapping külvárosban, egy a Themse partján fekvő kis vendégfogadóba szálltam, nem mulasztván el semmiféle elővi- gyázati rendszabályt, hogy valahogy föl ne fedezzenek. Félénken, dobogó szívvel vártam az est homályát, akkor aztán gondosan átöltözve tovasompolyogtam a folyópart hosszában, a kereskedők raktárai mellett, mígnem a folyamnál végződő azon utczára találtam, hol egykori főnökeim háza állott. Nem mertem kérdezősködni, hogy Eszther a gyermekkel a házban lakik-e még, de jelleme s helyzetéből következtetém, hogy ott maradt, ha az neki megengedtetett. Lassan lépdeltem az oly régóta ismeretes utczán végig, mígnem a kapubejáratnál megállapodám. Miután közel 8 órához volt az idő, a vasrácsos kaput már becsukva találtam. Az utczára semmi világosság sem volt látható, miért is csendesen a mellékutczába tértem, hogy igy a ház túlsó részéhez juthassak. Ép e pillanatban 8-at ütött az óra, s a torony harangjátéka most is oly ünnepélyes lassúsággal hallatá imára buzdító hangjait, mint midőn este nyitott ablaknál kis Margitkámat ölemben tartva elaltatám. A visszaemlékezés egész özöne tódult fejembe. Eljövetelem czélját teljesen elfeledém, s fejemet a falhoz támasztva sírtam. A harangozás elmúlt, s azzal a varázs is. Ismét rágondoltam azon fontos czélra, melynek elérhetéséért idejövék. Ingadozó léptekkel közeledtem most egy ablak felé, mely egykori lakásunkba nyílt. Fülemet közel illesztém ahhoz, s többek beszédének hangjait hallám. Habár gyenge s igen határozatlan hangokat hallék, melyekből mitsem érthettem, mégis nőm és gyermekem I beszédét gondolám megkülönböztetni, midőn egyszerre hátam 1
