Eger - hetilap, 1867
1867-06-27 / 26. szám
208 ségeiböl kellett pótolni. Továbbá jelenti 3-ik alispáji ur, hogy ott is közel 2600 ügydarab találtatott hátralékban; hogy a munkaerő az ottani törvényszéknél kevés, és annak szaporítását kénytelen kérni; hogy az egészségi állapot kielégítő, és a rabok száma 186-ra megy. — Tudomásul vétetett. Miután Lipcsey Péter főszolgabíró ur tiszttársai nevében is a járásokbani tiszti iratok átvételéről jelentést tett, és a megyei bizottmány junius 6-án tartott havi gyűlésének jegyzőkönyve felolvastatott és helybenhagyatott volna, következett a már e czikk elején emlitett vitatkozás, a mai gyűlésnek ezen valódi „cause eelebre“-je. N. A. ur, bizottmányi tag t. i. fölkelvén székéről, azon érdekes modorban, mely neki sajátja, hosszas szónoklati előadáshoz fogott, melynek elején emlité, miszerint a föispáni helytartó ur jelentése a király megkoronázásáról, a teremben néma csenddel fogadtatván, az nem ezen nagyszerű és fontos nemzeti szent ünnepély vagy a koronázott király felséges személye iránti közönyösségnek, hanem igenis azon intézkedéseknek tulajdonitható, melyek a koronázást megelőzték, és melyek a hazafi keblét azon aggodalommal töltik el, hogy általuk és különösen a 67-es bizottmánynak azóta törvénynyé emelt munkálata által, a haza függetlensége veszélyeztetve van, és alig maradt a királynak mire esküdnie. Szónok a törvényeket tiszteletben akarja tartani, sőt kimondja, hogy azokat nem is szabad nem teljesiteni addig, mig érvényben vannak; de nézete szerint a jelen országgyűlés az ország várakozásainak nem felelt meg, és a bécsi statusférfiakkal oly alkudozás és egyezésre lépett, mely hazánk alkotmányát és jelesen az 1848-iki törvényeket lényegesen módosítja. Szónok ily viszonyok közt is, mint mindenkor, egyedül a megyéket tekinti hazánk szabadságának és alkotmányunk védpajzsainak, és feljogosítva, sőt hivatva tartja ezeket arra, hogy a hazánkra nézve veszélyesnek feltűnő törvényeket minden törvényes utón és módon módosíttatni igyekezzenek. Ez nem ugyan N. A. urnák szóról szórai előadása volt, melyet egyszeri hallásból pontosan megtartani nem lehetett, hanem igenis szavainak értelme, és ezen értelmű nézete szerint egy határozat fogalmazványával lépett fel, melyet saját vallomása szerint több elvtársaival egyetemben készített, és a bizottmány figyelmébe ajánl. Felolvastatván általa e határozati fogalmazvány, ebben eléggé élesen, ámbár szónoklati lendülettel irt historico-politicus bevezetés után nehány pontba foglaltatik össze a határozat, melyek közöl körülbelül a következők a legfőbbek: 1) Hogy Hevesmegye közönsége a megyei autonómiához híven ragaszkodván, nem ismeri el azon distinctiót, hogy a megye csak a helyhatósági ügyeket, az országos dolgokat pedig csak a minisztérium (természetesen ott, hol kell, az országgyűléssel együtt) intézze el. 2) Ragaszkodik azon ősi joga- és gyakorlatához, hogy a minisztérium politikai rendeletéiről vitatkozhassék. 3) Hogy a közös ügyeket tárgyazó és törvénynyé vált munkálata a 67-es országos bizottmánynak a megyét aggasztja, és éber figyelmét és igyekezetét kelti föl, törvényes úton mindazt visszaszerezni megint, minek módosítását a haza önállóságára nézve károsnak tartja. 4) Ragaszkodik azon ősi joga és szokásához, miszerint a minisztérium által netalán kiadandó olyan rendeleteket, melyek a haza szabadságába ütköznek, tisztelettel félretehesse, és ellenük feliratok utján remonstrálhasson. 5) Ragaszkodik azon jogához, hogy a megyei tisztviselők egyedül a megyei bizottmánytól vehetnek rendeleteket és utasításokat, és a minisztérium azokkal csak a bizottmány utján érint- kezhetik. Ezek a felolvasott határozatoknak nem szavai ugyan, melyeket egyszeri felolvasás után tüzetesen megjegyezni nem lehetett, de értelme az; és következett azután hosszas vita pro és contra, mely azonban mindig az ildomosság határain belül maradt, melyben mintegy tizenhét szónok s közőlük többen két Ízben is, mindegyik pedig egész elszántsággal és teljes határozottsággal vett részt, mindegyik hazaszeretetből indulván ki, csakhogy valamint a példabeszéd szerint Rómába sok ut visz, mindegyik saját utján indult azon közös czél előmozdítására, mely egyedül a haza biztosítása és boldogitása lehet. Végre 25 még beirott szónok, vagy egészen elállott szónoklati jogától, vagy szavazatát pro vagy contra röviden indokolta, mert az idő nagyon előre haladt, és a tárgy is ki volt már merítve. Végre a jelenlévők 113-an arról szavaztak, hogy a bemutatott határozati javaslat úgy, a hogy van, fogadtassék-e el, vagy módosíttassák ? 32 szavazó a TÁR C Z A. §»Egy jéghajó. Beszély az angol-amerikai harczokból. (Vége.) Alig végzém be előadásomat, Vilmos felugrott. „Köszönöm önnek Mills ur — mondá — hogy ily körülmények közt rám gondolt. Csak vadásztáskám és lőfegyveremért megyek, s aztán azonnal a kikötő jegére bocsátjuk a „zivatarfecskét.“ — Ha már egyszer jégen lesz, eléggé sebesen fog velünk haladni; ha pedig esetlegesen az amerikai önkéntesek és vörös vérebeikre akadunk, akkor —“ Akkor azonban hirtelen észrevévén édesanyjának rászegzett ijedt tekintetét — hallgatott. Anyja pedig halkan susogá : „De Vilmos még életét veszítheti . . .!“ Az apa, bár szemeiben könyek csillogtak, mégis határozott hangon mondá': „Asszony, gyermekünket az irgalmasság cselekedetében nem szabad akadályozni. Ha oly ügyesen tudnám kezelni a kor- mányrudat, mint ő, inkább magam mennék el helyette, s tenném ki életemet veszélynek, mintsem hogy itthon maradnék, kényelmesen az ágyban fekve, s áldozatul hagynám esni a védtelen nőket s ártalan gyermekeket az indiánok dühének. Hadd Vilmosunkat menni Isten nevében, s bízzál az égi gondviselésben, mely ismét vissza fogja őt nekünk hozni sértetlenül.“ Az anya megnyugodott ugyan, az elválási jelenet azonban mégis nagyon fájdalmas volt. Mig a nővérek zokogva testvérök nyakát tárták átölelve, és búcsúztak, azalatt az anya, hogy magán könnyebben uralkodhassál*, a takarók, bundák és élelmiszerek kiadásával foglalkozók; de végre még sem bírta fájdalmát elnyomni, hanem oda rohant, szivére szoritá kedves fiát, és keserves könyzáporban tört ki. „Hadd sírjon, ezáltal megkönnyebbül, sugá fülembe az öreg. Jőjön készítsük el útra a jéghajót.“ Mi két szolga kíséretében, kik a takarókat, bundákat s élelmiszereket hozták, elindulánk. E két férfiú segélyével aztán elővontuk a jéghajót, felállítottuk árboczát, kiszellőztettük a hajó belsejét, úgy hogy indulásra teljesen készen állt. Erre Vilmos is előjött, arcza könytöl ázott még, de szemében bátorság és remény volt kifejezve — kezében lőfegyver, vállán nagy tarisznya. „Menjen ön Mills ur a partra, mondá Vilmos, előbb az öblön át kell vontatnunk a hajót. Isten veled, kedves atyám! nemsokára visszatérek. Vigasztald anyámat és testvéreimet — nincs mitől tartani.“ Mig a hajó lassan az öbölből kivonatott, azalatt a csillagok gyenge fényénél láthatám az öreg gyarmatost fedetlen fővel a parton állani, s égre vetett tekintettel kedves fiáért imádkozni. Aztán elhaladtunk egy fákkal szegélyezett földnyelv mellett, s az öreg eltűnt szemeink elől. Vilmos pedig, miután megtanított a vitorlák kezelésére, a kormányra állt. Most a tó tágas kiterjedésű jégfelületén valánk, s részint nagy hótömegek, részint a sima jégtükör felett haladtunk. A „zivatar-fecske“ egy eléggé szilárdan összeállított s valóban kényelmes hajó volt, Vilmos annak.kormányzásában igazán nagyon kitűnő ügyességet tanúsított. 0 tökéletesen ismeré már az Ontario tavának minden részét, miután azt azelőtt többször beutazá. A gyenge szél kedvezett, s mi rövid idő múlva Port Hope előtt valánk, hol előbbi összebeszélés folytán, háromszori világgyujtással jelt adánk,hogy megérkeztünk. Erre nem soká két beburkolt egyén közeledett felénk. Az egyik a kapitány, a másik az indián volt. „Köszönöm, köszönöm, Kendal barátom, igazán derék fiatalember vagy! — mondá a kapitány,“ — neked is Mills. Nem vagyok valami nagy szónok, hogy czifrán fejezhetném ki magam, de csak annyit mondok: ha valaha barátra lesz majd szükséged, bennem fel fogod azt találni; azon szívességet, melyet ma te- szesz, egész éltemen át nem fogom meghálálhatni. Nézd csak Mills, az indián minden fáradsága daczára is, erővel veletek akar menni. Jó vezetőtök lesz, kivált ha ellenségre bukkantok, mert I
