Eger - hetilap, 1867
1867-06-27 / 26. szám
209 módosítás, a többi, tehát 81, az eredeti szöveg mellett szavazott, mely utóbbi tehát el lön fogadva, azon határozattal, hogy az a megyékkel közöltessék. Itt, mindamellett, hogy amennyire csak lehet, a tárgyilagos előadásra szorítkozom, még sem fojthatom el sajnálkozásomat azon szomorú körülmény fölött, hogy közel 900 bizottmányi tag közöl oly fontos tárgy vitatására oly kevesen jelentek meg; hogy oly nagy horderejű dolgot végre 113 tag döntött el, kik közöl 81 en a javaslat mellett, 32-en, pedig ellene vagy módosítása mellett szavaztak,és hogy jelesen a számszerint talán több minthat- van, Egerben lakó bizottmányi tag közöl oly sokan a tanácstermet idejekorán délben, vagy kevéssel utána elhagyták : pedig nézetem szerint nemcsak joga van minden bizottmányi tagnak az egész megyét érdeklő , annyira fontos tárgy eldöntésében részt venni, hanem az hazafiui kötelessége is. A „de nobis sine nobis“ igen zokon esik mindenkinek, miért adunk tehát magunk alkalmat az ily eljárásra ?! Az alkotmányos jog gyakorlata teherrel, sokszor áldozattal is jár, ne fázzunk tőle, hanem a haza üdve, java, boldogitása legyen mindennapi imánknak egyik főtárgya, teendőinknek legfontosbika, legkedveshike. a-(-b Országgyűlési tudósítás. Pest, jun. 25. A képviselöház f. hó 18-iki ülésében Tisza Kálmán határozati javaslatot terjesztett elő, melyben azt indítványozza: mondja ki a ház, hogy a minisztérium még ez év folytán terjeszszen törvényjavaslatot a ház elé azon intézkedések iránt, melyek az 184%-dik évi honvédek, valamint özvegyeik s árváik sorsának biztosítása czéljából szükségesek és kivihetők, előre is kijelentvén a képviselöház, hogy az e czélra szükséges és az ország erejét meg nem haladó anyagi eszközök megajánlására mindenkor kész leend. — Az indítvány kinyomatása és a legközelebbi ülésben tárgyalása elhatároztatott. Ezután Miletics Szvetozárnak a szerb nemzeti kérdés ügyében a kormányhoz intézett interpellatiója olvastatott föl, mire belügyminiszter kijelenté, hogy a kormány e tárgyban fog törvényjavaslatot előterjeszteni, de alig hiszi, hogy az még ez ülésszak alatt megtörténhetnék. Most az igazságügy- miniszter bemutatta a koronázásról és az 0 Felségeiknek ajánlott koronázási tiszteletdijról szóló törvényjavaslatokat, melyek után ugyancsak az igazságügyminiszternek egy határozati javaslata olvastatott föl, melyben inditványoztatik, hogy küldessék ki 15 tagú bizottság, mely a törvénykezési rendtartásra, a bírói felelősségre, a büntető törvényekre és eljárásra s az irói és művészi tulajdonra vonatkozó, már kész kormányjavaslatokat az elnapolás alatt is elöleges bírálat alá vegye, s azokról kimerítő véleményt adjon olykép, hogy a mint az országgyűlés újólag összeül, az igazságügyi minisztérium javaslataival együtt e bizottság véleménye is az összes ház tárgyalása alá legyen terjeszthető. — E javaslat tárgyalása f. hó 22-re tűzetett ki. A f. hó 21-iki alsóházi ülésben napi renden volt Tisza Kálmán határozati javaslata a honvédek ügyében teendő országos intézkedések tárgyában. Miután Tisza indítványát bővebben indokolta volna, megkezdetett a vita, melyben számosán vettek részt, s melyet gr. Andrássy Gyula zárt be egy jeles beszéddel, mire az elnök szavazásra bocsátván a dolgot, 79 a javaslat mellett, 202 pedig ellene szavazott, s igy nem fogadtatott el. A jun. 22-iki ülésben Bernáth Zsigmond, tekintettel az országgyűlés nemsokára leendő elnapoltatására, a minisztériumhoz intézett interpellatiók alakjában több indítványt tett le a ház asztalára, oly czélból, hogy a közvélemény által legsürgösben követelt törvényhozási teendőkre vonatkozó törvényjavaslatok kidolgozására használja a minisztérium az elnapolási időszakot. Ezen indítványok az izraeliták egyenjogúsítására,az 1847/3. XXII.tczikk- re, a Ludoviceumra, magyar gözhajózási társulatokra, s a concorda- tumra vonatkoznak. — Ugyanez ülésben tárgyaltatott az igazságügyi miniszter előterjesztése is, melyben az általa kidolgozott törvényjavaslatok megvitatására az elnapolási időszak alatt, 15 tagú bizottság kiküldését kéri. A javaslat felállás utján történt szavazás által elfogadtatott. Utolsó tárgy a koronázási jegyzőkönyv elkészítésével megbízott küldöttség munkálatának előterjesztése volt, mely felolvasottnak tekintetvén, kinyomatni határoztatott. Jun. 24-én Hodosiu József azon indítványt tette, hogy addig is, mig a nemzetiségek ügyében törvény hozatnék, függesztesse- nek föl azon törvények, melyek a különféle nemzetiségeket nyelvük hivatalos használatában korlátozzák. A javaslat kinyomatása, s aztán tárgyalása elhatároztatott. — Később vegyes ülés volt, melyben a koronaőrök választásáról szóló jegyzőkönyv felolvasez esetben vele, ki az erdőt tökéletesen ismeri, nagyon sok volna rajtatok segítve. Kesnakupack ezalatt a födélzeten lefeküdt, s pipára gyújtott. Havorth még egyszer kezet szorított velem, és eltávozott, mi pedig a „zivatar-fecskén“ nyugat felé haladtunk, a merre Hamilton erőd feküdt. De a sok gyenge jégfelíiletü hely miatt, melyek a hajó terhét el nem bírták volna, gyakran déli irányt kellett venni. Vilmos igen ügyesen kezelte a kormányt, s minden legcsekélyebb szelecskét fel tudott használni, én is elkövettem a kapott utasítás szerint a kopott vitorlákkal, a mit lehetett, de mindamellett még sem haladtunk oly sebesen, mint óhajtottam volna; aztán meg a hideg is igen nagy volt. Takaróink és bundáink daczára majd hogy a vér meg nem fagyott ereinkben. Egyideig kísértetiesen haladt a hajó a sima, fényes jégtükrön, az ég még egészen felhőtlen volt, egyszerre azonban a szél mindig erösbülö suhogását vev ők észre, s azzal egyszerre a sötétkék égboltozatra fekete fátyolhoz hasonló, szélesen kiterjedő köd borult. „Hózivatar lesz, mondá Vilmos, s a kormányrudat megköté, hogy a hajót egyenes irányban tartsa, aztán hozzám ugrott, hogy a vitorlák bevonásánál segélyemre legyen. Alig hogy ezt kimondd, a szél iszonyúan süvölteni kezdett, s oly hózivatar támadt, hogy hajónk egy pillanat alatt hólepellel volt beborítva, s majdnem oldalára dőlt. „Egészen szélnek kell eresztenünk a hajót, szólalt meg Vilmos újólag, — s a hajó kevés perez múlva valóban nyilsebesség- gel haladt velünk a tó jegén. Most iszonyúan vitt bennünket a szél, 8 mi a sűrű hózivatarban sem eget, sem földet, sem jeget nem láttunk. E borzasztó sebességben, melylyel a zivataron keresztülhaladtunk, valami rémes volt. „A labradori lakosok libáikat kopasztották — jegyzé meg Vilmos, — majd hogy meg nem fultunk a sok pehelytől.“ Erre magam sem állhattam meg , hogy ne nevessek , pedig I elég okom volt komolynak lenni. A fagy még sokkal kevesebb ideig tartott, mintsem hogy ajég a megkivántató két egész három lábnyi vastagságot elérhette volna. Némely helyen úgy hajlott, | mint a szoba fapadozatja, másutt meg veszélyes szakadások voltak és repedések, melyeken sokszor nagy lökésekkel ugyan, de mégis keresztülhatolt a „zivatar-fecske.“ Haladásában nem volt feltartóztatható, s mig a zivatar dühöngött, tovahajtattunk, a nélkül, hogy csak egy lépésnyire is előre valamit láthattunk volna. Végre azonban lecsendesedett a zivatar, a felhők szétoszlottak, a csillagok ismét láthatók lőnek, s mi a hajó urai levénk. „Hol vagyunk“ ? volt első kérdésem. Fiatal utitársam zavart s nyugtalan tekintettel nézett széjjel. „Süssenek meg engem, mint egy heringet, ha tudom, hogy hol vagyunk! válaszold Vilmos. Kesnakupack [tán tudni fogja, mert az indiánoknak oly szemök van, mint a macskáknak.“ Kesnakupack, ki az egész utazás alatt egy hangot sem hallatott, s a zivatar alatt egész kényelemmel pipáját szivá, kérdésemre csak annyit válaszolt: „Nem látja a fehér főnök ,hogy itt — hátra mutatva — Balt Point, s ott, hol a fák a széltől hajladoznak, s világosság látszik, Hamilton erőd fekszik.“ „Lehetetlen! kiáltott fel Vilmos — azt hittem, én is jól ismerem az Ontario tavát, de e vörösbörű csúffá tett. Nézze csak Mills ur, az valóban földnyelv a rajta levő hajladozó valamivel, de hogy fák-e, azt nem bírtam kivenni, az indiánnak mégis igaza van. Ott meg csakugyan Hamilton fekszik, bár magam sem tudom, hogy mikép jutottunk ennyire. A zivatar pompás szolgálatot tett.“ Legnagyobb örömünkre fél óra múlva valóban Hamilton előtt valánk, s a parttóli csekély távolságra máraz őr „ki vagy“ ?- féle megszólítását hallhatók. Nem tudván a szokásos feleletet, csak annyit válaszoltam, hogy: „jó barát!“ s azzal kiléptem a hajóból, s az őr felé közeledtem, kigombolván előbb felső ruhámat, hogy katonai öltönyöm látható legyen. Ily módon előbb az őrtanyára jutottam, a honnan I aztán a parancsnokhoz vezettek. Ép hajnalhasadtakor volt, midőn az álmából fölkeltett, félig felöltözött őrnagy elém jött. A tisztes I öreg katona mély, benső megindulást tanúsított, midőn küldeté- | sem okát tudtára adám. *
