Eger - hetilap, 1866
1866-03-01 / 9. szám
77 birodalom változott körülményei között, midőn a birodalom minden országai alkotmányt nyertek Mi nemcsak képzeljük, de felfogjuk azon nehézségeket, melyek a közjogi kérdések megoldásánál a közvetítő tényezők vállaira súlyosodnak, és belátjuk azt is — hogy ismét és ismét csak bizonytalan reményeket és óhajtásokat hagyni fenn a magyar nemzetnek, tanácsos többé nem lehet, — hanem szükséges, hogy az országgyűlés, mint egy érett nemzet képviselője, most, midőn a legszerencsésebb alkalom van, látván, hogy az 1848. évi törvények teljes épségben valő fentartására a negatio és passivitas győző fegyver nem lehet, és tapasztalván, miként a rendet, békét és ezek áldásait, sok nehéz év után, az ország lakói már élvezni kivánván, az idő és körülményeknek felhasználása mellett, az uralkodóval kiegyezni óhajt, egész állambölcse- séggel küzdje fel magát a magas politika színvonalára, hogy oly javaslatot adhasson az uralkodó felhívására, mely Magyarország önállásának s ősi alkotmányának fenlartása mellett a birodalom kölcsönös érdekeit összeegyeztetni alkalmas, és így, valamint Magyarországra nézve megnyugtató,'úgy az uralkodó és a birodalom másik fele által is elfogadható legyen. Minek teljesülése az ép oly hazafias, mint előrelátó országgyűléstől biztosan várható! Hiszszük, hogy országgyűlésünk oly megállapodása és javaslata, milyet az előadottakban kifejtettünk, első tekintetre, valamint a centralistáknak, ágy a foederalistáknak sem lenne kedvök szerint, de még inkább hiszszük, hogy ha majd jól megfognák gondolni, miszerint Magyarországot az 1861. februári pátenssel a birodalmi tanácsba, mint a tapasztalat is mutatta, becentralisalni hatalmukban nem áll, és hogy egy öt, vagy még több tagból álló alkotmányos foederált birodalmat fentartani, legyőzhetlen politikai nehézségekkel és anyagi terheltetésekkel járna, - szívesen magukévá tennék azon intézményt, melylyel a birodalmat I jelen válságos helyzetéből, annyi sikertelen kísérletek után, i végre kibontani lehetne. ! Hogy a véleményezett intézmény felállítása mellett | szerintünk a birodalomban egy közös és csak két, saját | autonómiájával biró s külön csoportozatokból álló ország- | gyűlés lehetne, s hogy ezek szerint a dualismus, a mi azonban a birodalomnak századokon keresztül se volt kárára, továbbá is fenmaradna, az való, — de meg kell vallanunk, hogy mi az ausztriai birodalom históriai alakját egyátalján csak igy fogjuk fel, és azt legkevesebb költséggel, legsikeresebben és legtovább kormányozhatni, csak így véljük és gondoljuk. Elmélkedéseinket Deák Ferenczünk azon sokat jelentő szavaival zárjuk be, hogy: valamint a birodalom szilárd fennállhatásának biztosítására, úgy Magyarország alaptörvényeinek is a lehetőségig való fentartására törekedni kell! — Igen bölcsen, hogy ha eljön ismét egy nyugati vagy északi fergeteg, avagy ha bekövetkezik majdan a keleti vihar, birodalmunkat és főképen szeretett hazánkat, békében, erőben és egyetértésben dicső tettekre találja! meg lévén különben is írva: imperium in se ipso divisum deso- labitur. Országgyűlési tudósítás. Pest, febr. 26-án. A felirattal úgy a főrendi tábla, mint a képviselőház készen van, s már a küldöttségek tagjai is kinevezvék, melyek azt O Felségének átnyújtani fogják. A főrendi tábla gyorsan keresztülesett a felirati vitán, vagyis sajátlag itt vita sem volt, mert a javaslat a f, hó 22-én tartott ülésben egy pár szó lényegtelen módosítása, részben fölcserélése után elfogadtatott. A képviselőházban nemcsak az átalános vita, mely f. A mécs kaldoklott már... el-elhaló fénye oly sokáig lebegett a falakon, mintha nem tudna megválni azoktól a szép liliomoktól, mik mögött villogó pallossal áll — a bakó. A börtönőr lépett be, levelet nyújtva át az őrnagynak. A levél igy hangzott: „Őrnagy ur ! Hajlandó vagyok az ön egész viseletét a börtön kellemetlen benyomásából eredő, s igy változó kedélyhangulatnak tulajdonítani. Úgy hiszem, most már nyugodtabban Ítél helyzete fölött, s nem taszitandja el magától azon kezet, mely önt leányaival együtt egy nagyon is könnyen teljesíthető feltétel árán megmenteni akarja. Az ezen levél oldalára irt igen vagy nem szócskában ön megmentését vagy halálos Ítéletét Írja meg.“ Fouquier. Az őrnagy egyszerűen széttépte a levelet, s a börtönör felé dobá: „Ez feleletem urad levelére.“ Délután négy órakor szokatlan zaj volt hallható az utczá- ról. A börtön folyosóin fegyverzörgés és kemény léptek visz- hangzottak. Az őrnagy minden bátorsága daczára elhalványult. Ösz- tönszerü sejtelme sugá, hogy érte jőnek. Nem csalódott, ajtaja csikorogva rozsdás sarkaiban, kinyílt, s feketébe öltözött férfiú lépett be, dereka körül tisztövvel. „Vatrin ezredes — szóla kissé meghajtva magát — kövessen bennünket.“ Az ajtónál négy, keresztbe tett szurony villogott. „Uram, úgy hiszem, e parancs leányaimat is illeti“ — kérdé az őrnagy, mialatt némi borzadalom reszketett át idegein. „Szomorú kötelességem csupán önre szorítkozik, őrnagy ur“ — feleié a biztos. A három leány védőleg veté magát atyja nyakába. Most fogák föl egész horderejében a helyzet borzasztóságát. Szivre- pesztő zokogásuk s a gyermeki fájdalom nagysága könyörületre indította volna a vadon tigriseit. A biztos egy könyet törült le szemeiről. „Őrnagy ur — mondá megindult hangon — bármennyire szeretném is ezen szomorú bucsuzás perczeit meghosszabbítani, kérem s figyelmeztetem önt, hogy siessünk.“ „Azonnal szolgálatára leszek, uram! Oh, ön nem tudja, nem érzi, mi az, egy atyát szeretett gyermekeitől és viszont meg fosztani.“ „Atyám, mi veled megyünk, mi nem hagyunk el — kiálta a három leány. — Inkább veled halni, mint nélküled élni, — Istenem, mi lenne belőlünk?“ „Előre katonák, teljesítsétek kötelességteket“— kiálta kívülről egy parancsoló hang. A katonák letépték atyjok kebeléről a három leányt, s az őrnagyot erőszakkal burczolák ki az ajtón, onnan egy végső tekintetet vetett leányaira, s abban a pillanatban bezárult az ajtó — az őrnagynak többé nem voltak leányai. Egy közeli toronyóra négyet ütött. Az őrnagy épen akkor lépett a vérpadra, s leányai épen akkor borultak térdre — imádkozni atyjukért. (Vége követk.) *
