Eger - hetilap, 1866
1866-02-22 / 8. szám
70 benszéki, Gull József segesvárszéki, Schnell Károly brassó- yidéki, G r a f f i u s Károly medgyesszéki, F 1 u g e r Károly besz- terczevidéki, dr. Teutsch nagysinkszéki, Binder Mihály ujegy- házszéki követek. Horvátországi ügyek. Febr. 15-ike óta a horvát országyiilés üléseiről csak rövid távirati közié seket bírunk, melyek következőleg hangzanak : Zágráb, febr. 15. A mai országgyűlés elhatározta, miszerint a Mrazovics és társai által aláirt feliratot, mint minoritási szavazatot terjesztendi 0 Felsége elé. Az országgyűlés dr. Suhajt és gr. Kuhnert bizta meg mindkét feliratnak legfelsőbb helyen leendő átadásával. — Zengg képviselője-, Vinski kanonoknak hosszasb előadása folytán a ház Császár 0 Feiségéhez intézendő repraesentatiót határozott el, melyben azon kérelem fejeztetik ki, hogy Zengg katonai administratiója szűntettessék meg. A Mrazovics-féle felirat fölötti névszerinti szavazás után az összes határőrvidéki képviselők odahagyták az üléstermet, mivel jelenlétük az országgyűlésen immár nem szükséges többé. Erre a nemzeti muzeum és dél szláv akadémia alapszabályai a bizottmány szerkezete szerint elfogadtattak. Zágráb, febr. 16. Az országgyűlés mai ülésében Kulm er kijelenti, hogy magánügyek által gátolva van, a többség föliratának átnyujtásában részt venni. Az országyülés elhatározza, hogy gr. Kulm er helyettesítése iránt később fog tanácskozni. Zágráb, febr. 17-én. A mai országgyűlésben a választási A másik pillanatban csikorogva nyílt ki a nehéz ajtó. Fou- quier belépett, mig a börtönőr utána behúzva az ajtót kiinn maradt, j A szoba egy nagy négyszög volt, nyirkos falakkal, s a szög- l letekben a foglyok számára fekhelyül szórt szalmával, közepén egy rozzant asztal állott nehány ép oly rozzant székkel. Ez asztalnál ül az ősz őrnagy, fejét tenyerébe hajtva, s figyelmesen hallgatva idősb leányára, ki egy mécs bizonytalan világánál egy kis könyvből olvas. Olykor, midőn egy egér vagy patkány zörögve szalad a szalmában, megáll, s az ősz apa ilyenkor megnyugtató- lag mondja: „Folytasd leányom.“ A leány pedig tovább olvassa a zsoltár eme szavait: „ „A bűnös szemléli az igazat, és halálra keresi öt; de az Ur nem hagyja annak kezeiben, sem nem kárhoztatja öt, mikor amattól megitéltetik.“ A kulcs nyikorgására az őrnagy nyugtalanul emelkedett föl üléséből, mig leányai rémülve karolák át atyjukat. „Oh Istenem! már jőnek értünk — kiáltának. Oh! kedves atyánk!“ „Bízzatok leányaim Istenben, ő látja ártatlanságunkat“ — mondá az őrnagy, az ég felé tekintve. „Meg Fouquierben ; ő látja szépségteket“ — folytatá az éjjeli látogató, a leányok felé közeledve. „Ki ön uram, ki nyugalmunkat háborgatni merészkedik ?“ kérdő az őrnagy nemes önérzettel. Fouquier fölkaczagott. „Szép! A rab vallatja biráját. Hagyjuk e hangot őrnagy ur, s beszéljünk okosan. Ön nevemet kívánja: én Fonquier, a közvádló vagyok.“ A leányok arczán e név kiejtésénél a borzadály s utálat rángása vonult át, mig az őrnagy szemeiből a megvetés sugárzott. Fouquier észrevéve a hatást, mit szavai előidéztek a foglyokban, engesztelő hangon folytatá: „Csak kegyetektől függ, hogy kegyetekre nézve mint szigorú biró, vagy mint kegyes szabaditó szerepelhessek.“ „Nem értem önt uram“ — mondá az őrnagy fürkésző tekintettel. „Jó. Azonnal érthető leszek. Ón őrnagy úr vádolva van, rend felett folyt a vita. Az első három czikkely a bizottsági indítvány szerint fogadtatott el. A negyedik czikkely pedig Hau- lik érsek indítványa szerint, t. i. hogy mindkét vallásfelekezetbeli püspökök virilis szavazattal bírjanak. A febr. 19 iki ülésben elhatároztatott, hogy a káptalanok és főispánoknak a. virilis szavazati jog meg nem adatik. Végül még csak azt jegyezzük meg, hogy mint Zágrábból történt czáfolatok ellenére ismételve Írják: a Mrazovics-féle indítvány fölterjesztésére a bánt egyenesen Ö Felsége utasította, és a kormány részéről a horvát kérdésben a végleges megállapodást legközelebb várják. A felirati küldöttség hirszerint ma (febr. 22.) fogadtatik a budai királyi palotában. Fővárosi tudósítás. Pest, febr. 19-én. Az elmúlt hét eseményeinek gyúpontja a rég várt „Afrikai nő“ első megjelenése a nemzeti színpadon. Megjelenésükkor a „Faust“ és a „Dinorah“ is nagy lármát csináltak, hanem mindezt tizszerte fölülmúlta az „Afrikai nő.“ Már megjelenése előtt egy héttel valamennyi zártszék és páholy le volt foglalva, és tiz előadásra most is valamennyi ülőhely elő van jegyezve, boldog volt, aki beférhetett, és szívesen megfizette a fölemelt helyárakat. Nem is csoda, mert Meyerbeer, kinek sírkövére e müve tette föl a legszebb koszorút, annyi bübájt, annyi érzelmet öntött ez opera zenéjébe, Seribe a szöveg szerzője pedig annyi érdekfeszitő jelenetet szőtt közéje, a kiállítás pedig, mely állítólag 14,000 forintba került, Ígért és adott tengert, óriási ingó, hogy a kisasszonyokkal, leányaival segédkezet nyújtott a mene- j kőiteknek, s őket pénzzel gyámolította. A törvény pedig halál- í lal bünteti azokat, kik a menekülteket bármikép is segélyezik. Ebből láthatja uram, hogy e vád sem több sem kevesebb, mint: halál.“ Az őrnagy érezte, hogy leányai reszketnek. „Ehhez járul, hogy önök nyilvános honárulást követtek el, midőn a porosz királynak virágokat szórtak, s a város kapuját neki fölnyitották. E vád, őrnagy úr: halál!“ „Legyen halál! Én nyugodtan halok meg, mert Istenemet és hazámat igazán szeretem — mondá az őrnagy; de e büntetés csak engem érhet: leányaim ártatlanok, ők élni fognak.“ „Csalatkozik, őrnagy ur. A törvény betűje hideg és vak, az nem könyörül, ha igaz a vád, hanem csak sújt. Eh! de hagyjuk ezt! már mondám, hogy az őrnagy ur: leányaival élni fog, de... de... csak egy föltétel alatt.“ „S e föltét uram ?“ — kérdé az apa. „Ha őrnagy ur megengedi, hogy leányai közül választhassak egyet, kivel éltem örömeit s fájdalmait megoszthassam.“ Fouquier mosolygó arczczal közeledett a szép hollófürtü Henriettéhez, s szemtelen vakmerőségében már kinyujtá karját, hogy átölelje. „Vissza, nyomorult! Én meg tudok halni leányaimmal együtt, de életet erkölcstelenségen vásárolni nem fogok soha,“ mondá az őrnagy visszataszítva a tolakodót. Fouquier ezen veresége következtében megszégyenülve állott, s szemeit majd a leányokra, majd a rendithetlen apára vivé. „Legyen uram, a mint akarja. Én önt is meg akartam menteni, ha nem tetszik, az az ön hibája. Ön meg fog halni, leányai élni fognhk, érti ön ? mert ők az enyéim. Ön egyet sem akart nekem átengedni — jól van, egy helyett lesz három.“ Fouquier kaczaját rémesen viszhangozák a börtön falai. „Jó éjt, őrnagy ur! Szép álmokat!“ A börtön ajtaját csörömpölve vágta be maga után. Nehány perczig még hangzottak léptei... Siri csend lett ismét. (Folyt, követk.) I
