Eger - hetilap, 1866
1866-02-01 / 5. szám
39 nemzeteket és azok kormányait is, melyek, a mai európai jog divatszótárában a népszavazás és annexiok nevezete alatt — a népek történeti múltjával gúnyos játékot űznek. III. Napóleon, Bismarck és Viktor Emá- nuel egy kártya-asztalnál ülnek — kiknek politikai elveik, az erkölcsi érzet szemérmét már elvesztették — a netaláni süker tekintete és reménye előtt. A magyar nemzet nem léphet ez ösvényre soha. Csakis úgy menthette meg magát a múltban, és vívhatta ki jelen állását is: mert a történeti jogalapra állott, és zászlójára a legitimitás jelszavát tűzte ki. A jognak eszméje, a szerződések szentsége, a nemzeti hagyományok tekintélye, történeti múltúnk eme prestigiumai adták nemzetünknek kezébe ama fegyvert, melylyel e napig létünket megmenthettük. Erről az alapról letérni, annyit jelentene, mint nemzeti fenmaradásunk eddig kipróbált föltételeit magunktól eltaszítani. Kevesen vagyunk, és ennek tudatában a Gondviselés kijelölte nekünk a tért, a melyen fegyverek nélkül is győznünk lehet: és az, a történeti-jognak bázisa. A kisebb nemzetiségeknek meg kell becsülniök e fegyvert, melylyel a nagyobb államokkal is sükeresen küzdhetnek. — mert az emberiség erkölcsi jogérzete, ily nemzetek küzdelmeit mindig sympathiával kiséri. A kiegyenlitésnél tehát szintúgy ez alapot válaszszuk, és ne követeljünk többet, mint a mennyit a történeti jog más nemzetek ellenében nekünk engedélyez. A balfogások az államok életében úgyis, mikor akkor, megszokták magokat boszulni — és a tulságokat devalválni. A Felség, mint a habsburgi ház feje, a történeti jog követeléseinek természetes folyományait tőlünk meg nem tagadhatja ; hiszen a történeti jog, támasza koronájának is. De nem tagadhatja meg azért sem, mert a leélt események eléggé tanúsítják, hogy a birodalom állása akkor gyengült, midőn a szerencsétlen experimentálások — a kormányt e térről levezették. A belső feloszlás jelei azonnal mutatkoztak mindenfelé. Az osztrák állam kivételes állást foglal el az európai államok között. Itt még nincs a történeti jog egészen feladva, itt még az erkölcsi és vallási érdekek nincsenek a tényező erők sorából kivetve, itt a népek múltja nem semmisíttetett még meg, és azzal végzetszerü szakítás nem történt. Hanem épen ezen elvei által jutott politikai elszigeteltségbe, mely helyzetét, sokan anachronismusnak nevezik.— Nincsenek állandó és őszinte szövetségesei; és vájjon miért? mert a modern állam jog eszme-körébe nem lépett, — mely a népek történeti jogát semmibe sem veszi. Nem az olasz specialis érdekek, nem a német birodalmi kérdés nyomorúságos kígyóutja, sem a keleti kérdés kétes problémája azon ok, mely a legközelebbi napokban annyit emlegetett barátságot Francziaország és Ausztria között meg fogja akadályoztatni; hanem a politikai elvek azon antipoláris állása, melyben az 1789-iki eszmék a habsburgi dynastia hagyományos politikai eszméivel állanak szemben. Ezen az alapon és ily különböző irányú elemek politikai szövetséget nem köthetnek soha. Ausztria elszigetelve lesz, mig a szerződések szentségéhez, a történeti jog alapjához, mig az isteni joghoz ragaszkodik, és annyi lépéssel fog ezen elfoglalt állásából leszállani, a hánynyal előbbre megy azon államok körébe, melyek a történeti jognak elvei alól emancipálták már magukat. Nekünk kormányunkat nem szabad kényszeritenünk e politikai positió elfoglalására; mert az esetben a pragmatica Böhm végtelen boldoggá lett. Ámbár mindenét oda adva, nem volt miből élnie. Napokig koplalt, s csak azon kenyérdarabok héjával táplálkozott, melyeket az akadémia növendékei rajztábláik törlésére használva, a tanteremben elhullattak. De a szoborkák ezen túlemberi önmegtagadást teljesen igazolták. Jelenleg elismert tény a művészet világában, hogy a szobrászat e nemében nem létezik e két faragványnál jelesebb és tökéletesebb mű. Művészek, mtiírök, müpártolé fejedelmek és műgyűjtő nábobok egyre úgyszólván bucsutjártak Bőhmhöz, hogy a szobrocskákat láthassák, vagy megszerezhessék. A művészet nagy pártolója Lajos bajor király 10,000 ftot, a mübarát Kotb schild 20,000-et ajánlott értök. A kevéssé érdes és szögletes Böhm meglehetősen udvariatlanul azt válaszolta a koronás főnek, bogy koronájával együttvéve sincs oly kincse, a melyért szobraitól megválnék. A pénzkirályt pedig azzal utasította el, hogy tudja ugyan, mily gazdag, de ha még olyanabb volna, sem lenne képes tőle szoborkáit megvásárolni. Mire most a szoborkák gyűjteményével együtt árverésre kerültek, megjelent Ro ths e h il dn e k, és pedig kettőnek is, a bécsinek és párisinak, J a m e s-nak ésAnselmnek bizományosa, és a két testvér egymásra verte fel a szobrok árát, mig Ja- mesen maradt 11,800 forintért az alig öt hüvelyknyi két farag- vány. Első kikiáltásra már egy bécsi mtiáros 6000 ftot Ígért, — azért, a mit Böhm 36 váltóforinton s igaz, több napi koplaláson szerzett lángeszével. így áldozott a művészetnek Böhm, a mint ezzel megkezdette, egész, meglehetős hosszúra terjedt életén át, mig nem tavaly mint 70 éves elhunyt. Ugyanazon müértelemmel s szenvedéllyel, kitartással s önmegtagadással halmozta egymásra gyűjteménye műkincseit. Mert ámbár nagyobbára aránylag igen jutányos módon szerzett meg számos értékes műtárgyat, kedvezvén neki részint azon körülmény, hogy ifjabb korában Bécsben a régi iskolák müveinek ismerete és ízlése nem volt még kifejlődve; részint az, hogy Böhm nem átallott sokszor a zsibvásárokon és árveréseken fölmerülő régi lom között lappangó műtárgyakat is felkeresni, hol azokat mások vagy nem keresték, vagy felismerni nem tudták; igy például egyszer a 12 apostol képét Rafaeltől, egy árverésen darabját 1 forintjával vette, melyekért neki azután ugyanannyi ezreket kínáltak. Nem volt mégis oly ár, melyért gyűjteményeitől megvált volna, kivéve az egyetlent, mely mint hazafiul óhajtás egész életén át ezek megszerzésében szemei előtt lebegett, hogy ha azt hazája a Magyar Nemzeti Muzeum számára megszerezni kívánná. S ámbár erre kevés reménye és kilátása lehetett a nálunk egyaránt uralkodó pénz-, müérzék- s izléshiány, valamint az ilyenekben rendes szükkeblüség miatt, mindamellett Böhm egyre gyűjtött, s gyűjtött önmegtagadással, áldozatokkal s nélkülözésekkel. Mert bár jövedelmező állása is volt már, és mesteri érem- és drágakövésetei, gemmái, a cameok és intagliók, melyeket a gazdag föurak általa készíttettek, nem megvetendő keresetet nyújtottak; de a műtárgyak ára is mindinkább emelkedett, nevezetesen saját mütanitványai által is, kiket már ö figyelmeztetett volt azok becsére, úgy hogy gyűjteményei kiegészítését csak áldozatokkal és nélkülözésekkel folytathatta; de melyeket nálánál senki nagyobb lélekkel és büszkébb öntudattal nem viselt. Némi önelégültséggel szokta volt gyakran mondani meghittebb embereinek, midőn gyűjteményét látogatták, hogy azt koplalással szerezte ; hány hónapja nem evett, úgymond, sültet, s hogy a csirke is csak mint nagy ritkaság jő asztalára, vagy épen mint dr Heuszlmann beszéli, hogy neki tett vallomása szerint, 30 esztendő 1 óta nem volt asztalán. — És ezt tette vagy nélkülözte mindazért, i hogy mennél becsesebb és dúsabb mügyüjteményt állíthasson ösz*
