Eger - hetilap, 1866

1866-09-27 / 39. szám

323

pillanatig sem maradt első alakjában, hanem a közepétől folyvást uj meg uj, változó szinti s zöld levelii virágok, fejlettek szabályosan. Ezek nem természetes, hanem képzelmi, művészi virágok voltak, de azért oly szabályosak, mint a szobrászok rózsács- káik. — Ugyanez történt, ha magamnak egy ékes rajzu, tarka tárcsát (Scheibe) képzeltem, ez is a központból a szélek felé folyvást változott, mint ezt a kaleidoscop-ban látjuk." — Ludvig Ottó, a jelentékeny német költő szintén birt e képességgel, csakhogy nála ez a költői alkotással összehatva, azt termékenyítve jelent meg. A költészetrei kedv, hangulat nála mindig szinekbe ment át. „Ekkor látok — irja ő — egyes vagy több alakot bizonyos állásban, különféle arcz- s tagmozgatással, majd csoporto- zatokat fejleni, melyek kidomborodnak, alakulnak, változnak, ezeket újabbak mozgó élettel követik, miglen az egész darab meséjével s minden jeleneteivel előttem kifejlett. És mindez öntudatom beavatkozása nélkül gyorsan , és a darab szellemének megfelelő szinti világításban megy véghez." *) — A felhozott két példában leirt tünetek okvetlenül a lélekböl veszik eredetöket, melynek képzetei a látideggel közöltetvén, a szem előtt mint valóban látható másodképek jelentek meg. De azért hibáznánk, ha e képeket merő képzelet nek tartanóksőt szorosan megkülönböztetni kell őket azoktól, melyek csupán a phantásia szülöttei; ezek mint eszme a képzelőerőben támadnak, ott alakulnak; azonban látható formát, színeket, életet csak úgy és akkor nyernek, ha a látidegre átvitetvén , szemünkben látható másodképekké erősödnek, változnak át. A szemben minden , a többi érzékektől átvett inger csak fény- és színekben nyilatkozik; mert a szem, mint a látás szerve, eszköze, természete szerint nem érezhet máskép, mint a világosság s színek látásában. E szerint: ha azon szervek, melyeket a lélek saját képzetei alkotásánál használ, ingereiket, illetségöket a látidegre átszármaztatják, azok a szemben, mint látható másodképek jelennek meg. Az élénk, nyugtalan phantásia, például a hivatottabb költőknél, ad tehát e látványok*) Hoffner: Phantastische Gesichtserscheinungen. — (Westermann’s Mo- nasthefte 1866. N. 21.)

nak annyi mozgékonyságot~s változatot; és megfordítva: a külvilág élénk benyomásai, és e másodképek fény-, szin- s idomgazdagsága visszahatnak a képzelöerőre, melynek alkotásait, képzeteit alakítják , elevenítik, színezik. így érti ezt maga Göthe is, ki a lattannal szenvedélyesen s sikerrel sokat foglalkozott, midőn irja: „Innen jobban láthatni, mit jelentsen e mondat: ,a k öltőnek s minden valódi művésznek születni kell/ A benső productiv-erönek t. i. mindazon utóképeket, melyek a szervekben, emlékezetben, s képzelöeröben rejlenek, magától, szándék s akarat nélkül előállítania s kifejtenie kell, miglen a futó rajzokból határozott, valóban jelenlevő képek válnak ki.“ Hogy a képzelőerő s szem titkos czimborák, és a csalásban gyakran összejátszanak, azt bizonyos körülmények között igen elárulják. Ezen kikerülhető csalódásokat itt csak röviden ismertetjük. Ha estve, midőn a láttávolban létező tárgyak félhomályban vannak, a boldfény a tárgyakat nem egyenlőn világítja meg, hanem a világosszinti részeket inkább, a barnábbakat gyengébben ; a tárgyakat akkor egészen nem láthatni. Ha aztán a néz- pont változik, vagy a mozgó árnyak a világítást ide-oda lobogtatják ; a tárgyak majd el — majd feltűnni és mozogni tetszenek.

I A szem ilyenkor látni eröködik, a szemfény pedig felette kitágul, mely állapotban már tisztán látni, élesen megkülönböztetni a tárgyakat lehetetlen. Ha ehhez a néző részéről babonás kedély, rablók, kisértetektöli félelem járul, a képzelö-erö azonnal kiegészi ti a rajzok hiányait, és amitől az ember retteg, előhazudja a rémképeket. Ilyenkor a mohos fatörzsek óriásoknak, a fák leveleinek nesze, a szellő lengése vad lármának, egy darab szikla fegyveres rablónak sat. látszik. — Főleg azon állapot, mely átmenetet képez az álomból az ébredésbe és megfordítva; ezen álommámor igen alkalmas (az érzékek rendes működését megzavarni; az álomnak képei ekkor benyúlnak az ébredő öntudatba és az ellen- őrzetlen érzékeknek valóságos tárgyakul szolgálhatnak; az ember ilyenkor még teljesen nincs magánál, okosan akarni nem képes, azért cselekedetei csaknem egészen az ösztönszerüség kényszere alatt állanak. A büntörvényszékek könyvei erre nézve nem l egy szomorú példát tartottak fenn. Klein, Annalesl-eiben olvassuk:

— Duffnak nevezi magát, s azt állítja, hogy Kanadából való; de nekem úgy tetszik, mintha tökéletes angol vonásai volnának , — barna, vékony dongáju ficzkó, ki midőn nevet, fogait sajátságosán mutogatja, körülbelül olyformán, mint egy morgó kutya.

— Jupiterre ! gondolám — ez az én emberem !

Kétségtelennek látszék előttem, hogy ezúttal fontos fölfedezést tettem. Természetes, hogy reményem füstbe is mehetett, mint a kanadai gabnakereskedöt illetőleg; de nagyon fúrta fejemet az a gondolat, hogy ez a Duff, a gazdag felügyelő, senki más, mint a megszökött pénztárnok. Ravasz fogás is volt, mint csak Dunáidtól lehetett várni, rendes hivatást választani, névszerint felügyelőit, pénzelőlegek által bizonyos hatalmat szerezni eladósodott főnöke fölött, hogy ennek leányát nőül véve, idővel föld- birtokos és egy tisztelt család tagja legyen. Ez valóban legokosabb volt, a mit tehetett, s közönséges gazember ily ötletre nem igen jő. Hogy én egy vicksburgi vendéglőben ültem, s a két fiatalember beszédét kihallgattam, arról természetesen sejtelme sem volt. Puszta véletlen következtében feneklett meg hajónk, véletlenül történt, hogy a többi vendéglők túltömöttsége miatt épen ezen fogadóba kelle szállnom, és ezen véletlen körülmények keresztülhúzták minden számítását!

Miután a fiatalemberek eltávoztak, előjöttem rejthelyemböl, hogy a Linwood-féle ültetvényről a legnagyobb óvatossággal bővebb tudomást szerezzek. Az első, kit eziránt kérdeztem, mit- sem tudott mondani; egy másik úgy vélekedett, hogy a kérdéses

ültetvény mintegy száz mérföldnyire fekszik a folyam mentében; a harmadik pedig azt kérdezte tőlem: mi okból akarom tudni ? talán valami kémkedő abolitionista vagyok, ki négereket akar lopni? Azt felelém, hogy egy manchesteri kereskedőház utazó ügynöke vagyok, s bizonyos adósságokat akarok behajtani. Végre kitudtam, hogy az ültetvény a folyótól csekély távolban, Prin- cetown város tőszomszédságában fekszik, mely Louisiana, Mississippi és Arkansas államok közös határán épült. Valószinüleg azért választá Donald e helyet, hogy szükség esetében annál könnyebben odábbállhasson.

Haladék nélkül Pri-ncetownba utaztam, s ott egy oly vendéglőbe szálltam,melynek vendéglőse sveiczi ember volt,s melyben legtöbbnyire külföldiek laktak. Gyermekkoromban szülővárosomban egyideig tanultam a lakatosmesterséget, s most ismét ezen iparnak szentelém magamat. Vicksburgban egy kosár régi lakatosszerszámot vettem, — mert újakkal könnyen gyanút ébreszthettem volna — azután kezeimet s ruhámat korommal és olajjal kissé bekentem, mi által külsőleg meglehetősen hasonliték egy lakatoshoz, mely szerepre vállalkozni akartam. Angol kézművesnek adtam ki magamat, ki New-Orleansbani huzamosb tartózkodás után ott munkát keres ; yankeenak nem vallhatám magam, mert az amerikaiaknál sajátságos orrbangokat utánozni nem voltam képes. Azonkívül sokkal vaskosabb és alacsonyabb voltam, hogysem délamerikainak tarthattak volna. A mondott okoknál fogva tehát angol lakatosnak adtam ki magamat, s mint ilyen, minden gyanút elháriték magamról, de óvakodtam, eleinte mind-