Eger - hetilap, 1866
1866-09-20 / 38. szám
315 A-ban a szem (a rajz szerint,) B egy fényes gömböcske, C egy kártyalap, melyen közel egymáshoz, mintegy a/4 vonalnyira két likacska l és k tűvel szuratik, ha a kártya likas részét egyik szemünk elé közel tartjuk, akkor B gömböt nem kellene látnunk, mert azt szemfényünktől a két lyuk közötti kártyarész elf'ödi ; vagy legfölebb a likakon át B' és B" irányban gondolnék láthatni. És még sem ez történik, hanem daczára annak, hogy a gömböcske és szemünk közötti egyenes vonalt a kártya metszi, a gömböt a maga valódi helyén látjuk , ép úgy, mintha a kártyán keresztüllátnánk. Ezen érdekes *) és más eddig szóba jött, vagy még érintendő tünemények physikai megfejtését itt nagy részt mellőznünk kell; igen messze vinne az czélunktól, mely nem más, mint az érzéki felfogások csalódásait biztos adatokkal kimutatnunk. Már csak e nehány adat is, mit nagyából elöadánk, eléggé bizonyítja, hogy érzékeink szava, ítélete nem oly biztos és döntő, hogy töltik a kérdést fölebbezni ne kellene; de gyengeségeik, hibáik kimutatásában még tovább megyünk és kérdjük: v aj j o n az, mit látunk és hallunk, mindig létezik-e? — És valóban úgy találjuk, hogy többször nem is létezik. Ha vértor- lási állapotban, vagy erőtetett használás után fáradt szemeinkkel a szabadba tekintünk, fekete pontok, gömbök röpködnek a légben előttünk, de ezek nem léteznek ; ha sötétben szemünket megnyomjuk, vagy sebesen forgatjuk, szintén fény karikák at látunk | oldalvást, de ezek sem léteznek; és hányszor hallunk erősebb I vagy tompább zúgást, csengést fülünkben, a nélkül hogy ez érzést egy kívülünk hangzó test okozná? És átalában az érzéki szervek által bennünk keltett érzések koránsem azt adják s mondják nekünk, [a mi a külvilágban van és történik. Ha a tudomány minden segédeszközeivel keressük is, sehol a természetben nem találunk világosságra és szinekre, hanem igen ae t h e r hűl 1 á m o k r a, melyek rendkívüli sebességgel mozognak ; de ezekről a szem nekünk bölcsen hallgat, hanem a világosság s színek érzetét jelenti be a léleknek. Épen igy a fül hangokat közöl velünk, melyeket a külvilág önállólag nem ismer; a tudomány itt is csak hanghullámokról, rezgő testekről, mozgási tüneményekről tanít, de erről a fül mit sem tud, hanem hangokról értesít minket. — Egy rakás fa égéséről az érzékek csak annyit tudnak, hogy az pattog, világit, melegít, s égési fájdalmat okoz, de a chemia világosan kimutatja: hogy ott egy élénk vegyfolyam van, mely által több felbomlások történnek, s uj frigyek köttetnek az elemek között. És mi mégis oly bátran és biztosan hivatkozunk érzékeinkre, mintha mindaz való 8 igaz volna, miket általuk megtudunk. És különösen szemünkben bízunk; „magunk láttuk,“ — szoktuk mondani; pedig a szem csal legtöbbször. Már maga a világosság természete oly kényes és rejtélyes, hogy vizsgálódásaink körülötte a legkisebb biztossággal járnak a való kitudására. De mi is az a való ? — határozzuk meg szorosabban. A szemre nézve bizonyosan ez: ha a látott tárgy valóban ott van, hol látjuk; — ha úgy sakkép van, a mint nekünk látszik; — és ha akkor létezik, a mikor látjuk. Az elsőre nézve már elmondottuk, bogy sok dolgok, különösen a csillagok, nem azon a helyen léteznek, hol őket látjuk; a másodikra szintén kimutattuk, hogy azon világosság, szinek, melyeket szemünk lát, vagy azon hang, melyről fülünk értesit, a külvilágban csak mint aether vagy hanghullámok léteznek . . A mi az időt illeti, bár a világsugár rendkívüli sebességgel, 41000 mérföldet halad 1 másodpercz alatt, s igy a lös nem emlékezett külsejére, s csak annyit tudott róla mondani, hogy magas és barna volt; hogy azonban azon arczkép eredetije volt-e, melyet magammal hordoztam, arról sem ő, sem a pinczé- rek nem akartak tudni, csupán egy szobaleány állitá, hogy a képben ráismert Donaldra. E nyilatkozat folytán elhatároztam magamat az üldözés folytatására, s a folyón fölbajóztam Cincinnatiba. Ott ismét nyomát vesztettem, azonban nevét esetlegesen egy gőzhajó utasainak névlajstromában följegyezve találtam, miért is követém Chiehagoba, onnan Buffaloba s végre Londonba Canada nyugati részében, hol végre, midőn a zsákmányt kezembe lenni hittem, s az üldözöttet utolértem, azon szomorú fölfedezést tevém, hogy ez a Donald nem az én Donaldom volt. Kitűnt, hogy egy ilynevü gabnakereskedőt, egy becsületes canadai londoni polgárt követtem oly messzire, ki a szökevény pénztárnokhoz ép oly kevéssé hasonlított, mint magam. Ez kemény csapás volt rám nézve; többé nem tudtam, mit tevő legyek. Pénzemből is kifogytam, uj összeget kellett fölvennem, s eddigi nagy kiadásaim eredményéül mitsem tudtam egyebet fölmutatni, mint azon roppant utat, mit vizen és szárazon tettem. Boszuságomban sírni tudtam volna; de boszuságom korántsem önzösböl eredt. Hivatalnoki jó hirnevem állt ugyan a koczkán, s előléptetésem függött vállalatom sikerétől; de ez nem volt minden. Mi titkos rendőrök bizonyos büszkeséget helyezünk azon öntudatba, hogy az emberiség becsületes részének védelmezői vagyunk, s a gonosztevőt, ki a büntetéstől megmenekült, lelkemböl gyűlölöm, mert e körülmény sok más roszlelktit fölbátorit. Now-Orleansban londoni főfelügyelőm levele várt rám, ki arra intett, hogy bátorságomat el ne veszítsem, s tevékenységemet állhatatosan folytassam, mert a banktulajdonosok el vannak határozva, semmi költséget sem kímélni, csakhogy e hűtlen szolga elfogathassék; nemcsak azért, hogy meg lehessen őt boszulni, ’) Lásd erről Schleiden: Zur Theorie des Erkennens durch d. Gesichtssinn § 16. s az ellopott pénz egészben vagy részben visszanyerethessék, hanem, mert fontos papírokat is magával vitt, melyek nem a bank tulajdonához tartoztak, hanem ott csupán letéteményezve voltak, s melyeket minden áron vissza akart szerezni. A felügyelő még egy hivatalnok küldését ígérte, ha kívánnám, de én ez ajánlatot el nem fogadtam. Miután már annyit fáradoztam, a rókát magam akartam megfogni, ha mindjárt megösziilnék is bele. Ha a szökevény Amerikában van, gondolám, úgy fel fogom találni. Minden erőmet megfeszitettem, minden szöget-zúgot felkutattam. Utazásomat mind.leirni, lehetetlen volna. Itt egy nyomot fedeztem föl, követtem azt egyideig, azután hirtelen elvesztettem; ott ismét egy uj nyomát véltem fölfedezni a keresettnek, s valóban akadtam is oly egyénre, kinek oka volt bujkálni, elrejtőzni, azonban reményem mindannyiszor meghiúsult, mert benne egy gyanús idegent találtam, de nem Donaldomat. Természetesen, nem ő volt az egyedüli gazember, ki Délen keresett oltalmat és menhelyeU Most beköszöntött azon évszak, melyben New-Orleans, miután nyáron át az évenkint uralkodó sárgaláz miatt lakosai kiköltöztek, újra népesedni kezdett. Mihelyt a hideg északi szelek beálltak, s a távollevő lakosok a téli élvezetekre a városba visz szatérni kezdtek , oda utaztam azon reményben , hogy Donaldot ott találom; mert New-Orleansban sok hozzá hasonló jómadár tartózkodott, gytilhelye lévén e város mindenfajta semmirekellőknek. De bár ezen semmirevaló városnak valamennyi sörcsarnokát, játékbarlangját és kávéházát összejártam,-Donaldnak legcsekélyebb nyomára sem akadtam. 0 már Angliában titkon sokat kor- helykedett, habár a képmutatót oly jelesen tudta játszani, hogy főnökei sokáig a solid fiatalemberek példányképeül tekinték, — ezért kerestem én most is örömek és gyönyörök helyein ; de Donaldot seholsem láttam, seholsem hallottam róla, s már csaknem kétségbeestem vállalatom sikere fölött. (Folyt. köv. *
