Eger - hetilap, 1866
1866-01-04 / 1. szám
3 tét, de azt nem írhatjuk alá, hogy nemzeti elszegényedésünk okát a sok ünnepben keresi és helyezi. Bizony megfoghatatlan logica! hogy terményeinknek ára nincs ; hogy rósz idő jár, hogy sok az adónk, hogy a szárazság felperzselte mezeinket; hogy az igavonó marháink a dögvészben elhullottak; hogy kereskedésünk nincs arányban termeszt- ményeinkkel, stb. stb. hogy elszegényedünk, ennek oka a sok ünnep.; ezért óhajtja a brlisseli levelező ur, miszerint az országgyűlés „a nemzeti elszegényedés egyik rákját, a sok ünnepet, a nemzeti közgazdászat és anyagi jólét érdekében elmetszené.“ Oh, oh! Mi úgy tudjuk, hogy Angliában a legszorosabban megtartatnak a vasár- és ünnepnapok, és hol van nagyobb nemzeti anyagi jólét és virágzás? úgy tudjuk, hogy a zsidók igen lelkiisméretesen ülik meg ünnepeiket, és kik gazdagabbak csak hazánkban is, mint ők? kik gyarapodnak jobban vagyonilag, mint ők? Az ünnepek mellett, melyek a kath. egyház autonómiájának jogköréhez tartoznak, hozhatnánk fel érveket, de itt annak sem helye, sem ideje. A brüsseli levelezőnek szorgoskodását, legszelidebben szólva, elfogultságnak és elhamarkodás- nak kell mondanunk. *) B. B. Fővárosi tudósítás. Pest, 1866. jan. 1. Először irom le ez uj évszámot, és megvallom, nem minden meghatottság nélkül. Megható képe egy uj év a végletek találkozásának. Egyrészről temetés, másrészről keresztelés, egyrészről harangszó,|búsan konogvajmásrészről örömujjongás. *) A társadalmi érdekeinket tárgyazó rövid leveleket szívesen veszszük, és a körülményekhez képest közlendjük. Szerk. Irodalom. A mint nálunk a politikai láthatár derülni kezd, majdnem rendes előjele már, fájdalom, hogy az irodalomról megfeledkezünk. Igaz, máskor sem vagyunk épen valami buzgó hívei. De ilyenkor azután már hangadó lapjaink irodalmi tárczái is szünetelnek ; és ha olykor még helyet szoritnak nekik, azt is csak divatos politikai csevegésekkel töltik be. Pedig nagyon csalatkoznánk, ha azt hinnök, hogy mai nap- ság már csak a politika azon egyedüli üdvözítő eszköz, mely a nemzet boldogságára vezérel; olyanok volnánk, mint. a könnyelmű ember, ki boldogabb napjaiban csakhamar feledi egykori szomorú helyzete tanulságait. Emlékezzünk vissza, hogy az irodalom volt azon szövétnek, mely a közel múltnak borús napjaiban egyedül deritgeté fel a szunnyadozó nemzeti öntudatot. Midőn nemzetlink történetének nagy Íróját Szalayt a negy- vennyolczadiki vihar árjai a zürichi tó partjaira vetették, vesztett hazája feletti keservében azon gondolatban lelte vigaszát: „Tanulmányozni fogom, úgymond, nemzetünk történetét, hogy lássam, lehet-e még reménylenünk“? Ezen gondolattal fogamzottak akkor rendre irodalmunk azon kitűnő müvei, melyek erőt s lelket adtak a jövő tényezőjéül. És ha ezen jövő elé ma biztosabban tekintünk is, mint valaha, önhittség volna magunkat azzal ámítanunk, hogy már az irodalmon egy időre túladhatunk. Épen midőn a megoldás előtt állunk, a történelem lehet főleg azon iránytű, mely a felmerülő } kételyek közt biztosan vezérel. Nem cselekszünk azért talán felesleges dolgot, ha azon irodalmi tárczát, melyet lapunk, véleményünk szerint, épen alkalmas Az egyik szem siratja még a közel múltat, a másik már vidoran köszönti az újat, mely büszke homlokán hordja a remények sma- ragdkoszoruját ... Ez igy volt mindig, igy lesz mindig. Valamit várunk az uj évtől, s ha ez teljesült, elfeledjük, ha nem, a távozó agg év roskatag léptei elé gördítjük átkunkat, és kedves üdvözlő csókkal, szelleműit hozannával fogadjuk a közeledőt. Ennek elmondása, különféle váriánsokbani közzététele már annyira közönségessé vált, hogy nem lep meg senkit többé . . . Hanem azért ez az 1866-iki uj év még is annyira kecsegtető alak, oly hízelgő, oly játszi mosoly lebeg rózsapiros ajkain, oly édesen szólott hozzánk a remény csábos hangján, hogy nem mutathatjuk be őt olvasóinknak minden üdvözlet nélkül. Teljesüljenek be az önök óhajai ez uj gráczia köpenye alatt, ez az a mit kívánhatunk, s mi úgy hiszszük, hogy ingyen ez is elég gazdag kívánat t. olvasóinknak. Értsék meg továbbá e jó kivánatunkat Eger mindazon lelkes lakói, kiknek asztalára az „Eger“ eddigelé még nem volt szerencsés bejuthatni; értsék meg, és csupán e jó kívánatért is praenumeráljanak arra az „Egerre“, melynek zászlójára folyton Eger mindkét rendbeli érdekeinek kivívása volt fölirva. Önök fővárosi híreket vártak tőlem — és én egész mostanig csevegtem arról, a mit önök jól tudnak. De bocsássanak meg, ha megvalljuk, hogy az újdonságoknak annyira szűkében vagyunk e napok alatt, hogyjjaz élet minden tarkasága és élénksége daczára sem mutathat föl valami nevezetesebb dolgot. Nem is csoda, a képviselőház szünetel, kiki visszavonult ez ünnepek alatt családja körébe, zajtalanul élvezendő annak örömeit. Isten önökkel! Boldog újévet kíván Hollós László. időben nyitott, újabb irodalmi jelenségeink ismertetésére felhiva, a következő történelmi mü ismertetésével kezdjük meg: “Az Első Zrínyiek. Irta Salamon Ferencz. Czimképes kiadás. Ára 3 ft. Pest 1865.“ Ki ne hallott volna, ha csak az iskola padjain is, ki ne olvasott volna, ha csak képeskönyvében is, naptárban vagy versben, vitéz nemzetünk ezen legvitézibb alakjairól ? ki ne lelkesült volna közülünk a szigetvári hősnek, Zrínyi Miklósnak, dicső halálán? De a legragyogóbb kép is, melyet hazafiúi lelkesedésünk hőseinkről festhet, halvány rajz azon szinteljes élethü képhez hasonlítva, melyet Salamon müve a Zrínyiekről elénk állít. Mert ha sokat mondunk is, nem túlozunk azt állítva, hogy Salamon müve egészen a mai európai történelmi irodalom magaslatának azon színvonalán áll, hová azt az alapos történetnyomozás mellett, az előadás mübecse emelte. Meglátszik rajta, különösen az utóbbira nézve, hogy szerzőnk az újabb angol, franczia és német történelmi iskolák szorgalmas és szerencsés tanítványa. Alapos tanulmányát eléggé jellemzi az, hogy a szerző, amint tárgya kútfőit a távoli könyv- és levéltárakban nyomozta, úgy története helyszínén is kimentő helyrajzi tanulmányokat tett. Formai tökélyéről pedig meggyőzhet azon vonzó előadás, melyet már a|regény olvasás mai divatos korában úgy szoktunk jellemezni: „hogy oly élvezetes, érdekfeszitö olvasmányt nyújt, mint egy regény“. De midőn szerzőnk eme művészi tapintattal, és ama dús készlettel könyve első részében a Zrínyiek ősei, az Brebiri grófok homályos alakjait megvilágítja, mennyi s mily fényt dérit egyszersmind történetünk ezen leghomályosabb korszakaira, annak *
