Eger - hetilap, 1866

1866-04-19 / 16. szám

137

mára. A „Milit. Bl.“ szerint a porosz csapatok esetleg Csehországba fognak betörni. Az események gyorsan fejlenek.

Őszinte szó az idegen hangzású családnevek magyarítása körül.

(Vége.)

A nemzetek családneveinek alkotása, származtatása közt sok hasonlatosság létezik ugyan, de azért több tekintetben egymástól lényegesen eltérnek, s ennélfogva megfontolás nélkül s szószerint magyarra forditva, az idegen nevek leggyakrabban helytelen magyar családnevet adnak, és épen ezen eltéréseknek nem tudása, vagy figyelembe nem vétele okozta azt; hogy az uj családi magyar nevek nem ritkán oly hibásan választattak,— főleg szoros értelemben vett fordítás mellett — hogy azokat, bár hangzásra magyarokat, nem eredeti nevekül mindenki fölismerheti. Vizsgáljuk, fejtegessük tehát, habár csak futólagosán, fövonásaiban a magyar családnevek származását, mert ennek ismerete az uj neveknek választásánál már vezérfonalúl szol- gáland.

Az ős magyar nevek, főleg őseinknek e hazábani megtelepedése korszakában, többnyire egytagá s jelenleg alig értelmezhető szókból állottak, s állanak részben most is, p. o. Ete, Bojta, Pete, Radó, Danes, Czobor, Dobó, Vata, Háttá, Apor, Geréb sat. Midőn őseink e honban állandó lakást foglaltak, keletkeztek a lakhelyek utáni elnevezések azon okból, mert a keresztény vallást fölvevén, a keresztségben nyert nevek több egyénnéli azonosságánál fogva, e megkülönböztetésre szükség volt, igy például a számos István nevű egyének megkülönböztethetése végett mondák: ez Engedi, amaz Szalóki, ez pedig Debrői István. Egyes családok idő múltával több ágra oszolván, a családtagok testvéri osztály, vagy királyi adományokban nyert birtok után különböztettek meg, s kezdetüket vették az előnevek, praedicatumok, igy p. o. voltak ecsedi, nyírbátori, és somlyai Báthoryak, pelsőczi, csetneki Bebekek sat.; nem ritka eset volt az is, hogy egynémely régi család előbbi nevét elhagyva, birtoka után uj családnevet vett föl, igy például Abaujmegyében létező Perén várról, melyet II. András ajándékozott Dobos Jánosnak, ennek utódai magukat Perényieknek nevezték ; igy a gömörmegyei Balog várról nevezett Balog nemzetség, Rima-Szécset is bírván, elhagyva a Balog nevet, magukat Szécsieknek nevezték sat.

Ámde igen csalódnék, ki azt hinné, hogy csak a lakhely vagy birtokról kölcsönzött i ragu családnevek a valódi magyar nevek, mert már fönnebb emlitém, hogy a régi ős magyar családnevek egytagú s épen nem i raggal végződök voltak, hanem választattak családnevek személyes tulajdonság után is p. o. Vitéz, Bátor, Erős, Balog sat. használtatott az arczszin is, s ez után mondák Fehér, Veres, Fekete sat.; származtak családnevek a viselt tisztség vagy életmódtól, u. m. Pap, Katona, Bán, Vajda, Pásztor, Révész, Szabó, Kovács sat. Vétettek családnevek a nemzetiségek után, s valószínűleg úgy alkalmaztattak az egyénre, ki milyen nemzetből származott p. o. Horvát, Tót, Rácz, Német? Lengyel sat. Nem ritkán a keresztnév vezetéknévül fogadtatott el, u. m. Márton, Gáspár, Bernát, Máté sat. Vétettek vezetéknevek az állatországból is p. o. Bárány, Farkas, Szúnyog, Holló sat. A keresztneveknek vezetéknévvé változtatása, úgy a fi rag használata főleg a székelyeknél divatozott, mert a székelyek egy-egy helyen tömegesen telepedvén meg, e helytől mindannyian vezetéknevet nem nyerhettek, hanem a keresztségben fölvett néven nevezvén egymást, e keresztnév családi névvé vált, igy lettek p. o. Sándornak fiai László és István, Sándor László, és Sándor István, sőt nem ritkán, ha példáúl Sándor Lászlónak és István- ! nak Pál fia volt, megkülönböztetésül nevezték az egyik Pált,

— Igen, Fülöpöm; bemegyek a faluba, s elhozom számodra szegény Valentinéra, emöcséd ruháit, ki tegnap óta a temetőben nyugszik. 0 annyira szeretett téged, s te oly kedélyesen mulattál vele! Gyakran összekoczódtatok is, de a nap nem múlt el, hogy ismét jó barátok ne lettetek volna. Valentin szintén oly bátor vala miként te, de hagyjuk el! Öt főnöknek választották a falubeliek, hogy megvédje a községet, s jól is harczolt; mondják, hogy egy porosz tiszt ölte meg, kardját a szegénynek testén döfvén át.

És a szerencsétlen anya zokogásban tört ki.

Ekkor érté meg Fülöp, hogy ő ölte meg Valentint, emöcscsét, a falu megostromlásánál; reszketett minden tagjában, megtudván a testvérgyilkolást, de őrizkedék, nehogy valami gyanút ébresz- szen e tekintetben dajkája előtt. Fölkelvén most fölvevé kardját a földről, melyet a bátor lelkű porosz királynétól ajándokul kapott, s melyet Nanette tőle erővel elvett; térdén keresztültöré, s a sűrűségbe dobá el a végzetes és még Valentin vérétől pirosló vasat.

Nanette kérte, hogy várja meg öt az erdőben, s minthogy a hó sűrű pelybekben hullongni kezdett, betakará öt akaratja ellenére vászonköpenyével.

— Engedd meg, raondá a pórnö, hogy bepólyázhassalak úgy, mint csecsemőkorodban.

És a jó nő sebesen eltávozott, eszélyességre intvén gyám- gyermekét, ki a fáradságtól egészen kimerülve, a földön végig terült, s mélyen szunnyadt el fagyos fekhelyén.

III.

Nanette csak nagy későn érkezett meg meghalt fiának fa- «zipöi- s öltönyeivel; Fülöp magára ölté azokat, egyenruháját pedig a hóba ásta, egyedül tárczáját és egy kisded német könyvet, melyet olvasmányul hordott magával a táborozásban, tartott meg: ez utóbbi, Chamisso Béla költeményei valának.

Tökéletes éj volt, midőn az elhagyatott falu füstölgő romjaihoz megérkeztek. Nanette megmutatta Fülöpnek lakását, mely most nem volt egyéb, egy nagy romhalmaznál.

— íme, monda Nanette, ime, mit müveitek barátaid hajlékommal ! menjünk, vonuljunk el a régi kastélyba, hol, mint látom, nincsenek már poroszaid.

Fiilöp tehát saját ősi kastélya romjai között keresett menedéket, s éjjelre dajkájával azon agg torony belsejébe ment, mely egyedül állott az ős épületből, valamint ö volt az utolsó ivadék á hírneves ős családból, melynek nevét viselé.

Másnap némely lakók vissza mertek térni az elhamvasztott faluba, s nem látván benne ellenséget, igyekeztek, amint lehetett, elhelyezkedni házaik düledékei között. Nanette úgy mutatta be Fülöpöt, mint unokáját, kit már rég várt Arc-en-Barrois-ból. A fiatal jól találta magát e vitéz póroknál, s nekik némi szolgálaot is tett. Találtak gabonát, s igy süthettek kenyeret egy kemenezé- ben, melyet megkímélt a tűz.

Nanette a temetőbe is elvezette Fülöpöt, hogy imádkozzék Valentin sírjánál; az ifjú tiszt itt bocsánatot kért emöcscsétöl. A lelkész is, ki beteges aggastyán volt, visszajött azalatt híveivel az erdőből. Nanette figyelmezteté Fülöpöt, hogy azon agg lelkésztől kereszteltetett meg, s kényszerité, hogy ismertesse meg magát vele. A lelkész sirt, ismét látván a gróf fiát, ki mindig oly jó indulattal volt iránta, s elvezeté őt elhamvadt s a poroszoktól meggyalázott egyházába.

— Lásd gyermekem, mondá a lelkész, a keresztkút romjait, hol kereszténynyé lettél! Ön egyetlen egy,-régóta várt gyermek, önnek születése atyjára nézve nagy öröm, de egyszersmind nagy fájdalom volt: mert az édes anyjának halálát hozta, ki egy élő