Eger - hetilap, 1866
1866-04-19 / 16. szám
136 prémi püspök és gróf Szirmay Ferencz szólották. Gróf Péchy Manó b. Wenkbeim Béla javaslatához módositvány- nyal lépett föl, mely csaknem azonos magával a javaslattal, legfölebb egyes szavakban inkább van kifejezve azon nézet, hogy a főrendek az együttes fölterjesztést nem ellenzik. — A képviselőház feliratának egyszerű elfogadása mellett gr. Nádasdy Lipót és b. Meznil Viktor nyilatkozott, habár ez utóbbi végszavaiban mégis Wenkbeim javaslatát fogadd el, mint nézeteihez legközelebb állót. Ma a tanácskozás folytattatik, s délutáni csaknem három óráig Cziráky indítványát pártolólag Szőgyényi, b. Vay Miklós, a herczeg- primás, Papp-Szilágyi nagyváradi görög szertartásu püspök és Lévay Sándor vál. püspök, Forgács gróf, Szécsényi Dénes, Waldstein, és Schmidegg grófok; Péchy Manómó- dositványát Prónay Gábor pártold, ellenben Wenkheim javaslata mellett Szapáry Antal, Zsigray, Erdődy Sándor grófok, és Orczy Andor s Splényi Henrik bárók nyilatkoztak. Holnap ülés lesz, és a tanácskozás folytattatik. Az osztrák-porosz viszály. A jegyzékváltás a két nagyhatalom között sűrűn foly. Ily sebes villámlások a közelgő viharra mutatnak, noha a háború s béke hírei egymást váltják, kergetik. Legközelebb Bajorország is beleszólt a vitába, bécsi és berlini követeihez sürgönyt küldvén, melyben kiemeli: „hogy a szövetségi törvény a szövetségi tagok közt minden háborút egyenesen tilt. A szövetségi okmány XI. czikke erről világosan szól. Ez és a szövetség czélja, természete Ausztria és Poroszország között a háború lehetőségét is kizárják, és a támadható viszályok kiegyenlitésének módját is megszabják. Oly tagot, ki ez utat mellőzve, más szövetségi tag ellen háborút indítana, kötelezettségszegőnek kellene tekinteni. Végre mind a két szövetségi hatalomhoz azon kérést intézi: „Jelentenék ki, miszerint az erőszakos megtámadástól föltétlenül tartózkodni fognak, és készek a békének a szövetség kebelében fentartása végett azonnal értekezésbe bocsátkozni.“ Erre a „W. Abendp.“ april 6 án uj békereményeket lobogtatott, jelentvén, hogy mind a két kormány hajlandó a nehézségek eloszlatására egymással s a szövetségi társakkal tanácskozásokat kezdeni. Azonban a tények mást mondanak. Bismark ur korántsem hajlandó a szövetségi Xl-ik czikkre valamit adni, s vonakodását azzal indokolja, hogy Ausztria Poroszország határain nagy sereget vont össze, s mig a szövetségi bírósága viszály ügyében döntene, addig az osztrák seregek könnyen Poroszország szivébe nyomulhatnának. Ezt ugyan senki sem hiszi, ő sem hiszi, de mondania kellett valamit, hogy a valót, nagyravágyását szavakkal eltakarja. Az april 7-iki osztrák jegyzékre, mely állítólag ultimatum jellemével bírna, a porosz válasz még eddig meg nem érkezett. Egy berlini távirat szerint, már meg lenue állapítva, s benne határozottan megtagadva a márcz. 28-iki kiadott mozgósítási parancs visszavétele. Ez természetesen igen löpországu hir, s ha való, mit lehet utána várni? — A „Éhein Ztg“ april 10-ről irja: minden oda mutat, hogy a hadi katasztrófa már küszöbön van, és a diplomatia minden segéd- szereiből kifogyott, s erejét veszté, melylyel eddig a kardot hüvelyébe szorithatá. Az ausztriai jegyzék a berlini irányadó körökben rendkívüli elkeseredést szült. Poroszország nemhogy eleget tett volna Ausztria kívánaténak, sőt még nagyobb erélylyel folytatja hadkészületeit. A Sziléziában levő seregek parancsot kaptak, készen lenni az indulásra a szász határok felé, és Gör- litz-ben már a főhadiszállás készíttetik Frigyes Károly hg. száTÁR € Z Oh hagyjatok... Oh hagyjatok elmerengni rajta! A letiprott, hervadó virányon, Hol letépve elenyészett annyi Nyíló remény és örömvirágom. Oh hagyjatok... hadd öntözzem azt meg Az emléknek fájó könyeivel, Tán az ékevesztett kedves tájék Uj virágban, uj díszben virul fel. Oh hagyjatok elmerengni rajta! Azon a szép, bösszavu harangon, Mely lelkemhez szólva, engem titkos Értelmű, szent, forró imára von. Ha sir fölött imádkozom — lelkem Enyhül talán a nagy veszteségen, Melyről a hü emlék kis harangja Fájdalmasan cseng, beszélget nékem. Oh hagyjatok elmerengni rajta! Múltam tépett virágin, — emlékén, Oly jól esnek lelkemnek a könyek, Mit hullatok, kínzó lángban égvén ! Oh, e könyek varázsdalt ébresztnek Az éjszakán, — s én ujulva zengem: Lesz még idő, midőn szép jövőnek Emel oltárt reményre gyűlt lelkem ! Turul. Egy porosz katona tisztl8I4-ben. (Folytatás.) Nanette e szavakra az ifjú tiszt lábaihoz borult, és hevesen i ölelte át azokat. — Igen, igen, te vagy az én kis Fülöpöm: rád ismerek most már azon sebhelyről, melyet szempillád fölött hordozasz, mely úgy keletkezett, hogy egy este a konyha vasmacskájára estél. A gróf ur ezért engem nagyon összeszidott, de az nem az én hibám volt. Oh szegény gyermek! mennyire megnőttél, és mennyire ! sovány és halvány vagy! .... Bocsáss meg nekem: én vagyok I az, ki össze-vissza hurczoltalak a havon; én kötöztelek meg,mint egy ellenséges fogolyt .... Vájjon megismerhettelek-e ellensé ges egyenruha alatt? várj, várj: feloldom kötelékedet. És a jó nő kihúzván kését, rögtön megszabaditá foglyát, de ő annyira kimerült volt, hogy nem birt magától fölkelni. — Mi bajod van Fülöpöm, talán meg vagy sebezve? — Nem, hanem meghalok a fáradság és éhség miatt. — Oh szegény gyermek ! várj, van még zsebemben egy darab rozskenyerem : egyél és ülj ölembe, úgy, mint midőn kis gyermek valál. A fiatal ember megvigasztalódva, hogy Francziaországban anyai szívre talált, magához jött, s nem akart többé meghalni. Evett a kenyérből, és ivott egy kerékvágásban lévő hóvizből, és érzé erejét s bátorságát újra megjöni. Dajkája pedig csodálattal és gyöngédséggel nézegetett reá. — De, kérdé a dajka, miért vagy te tehát porosz? — Nem vagyok többé, Nanette, mihelyt érintém a hazai földet, azonnal francziává lettem; ez idegen ruha gyűlöletessé lön előttem. Dajkám, kérlek igyekezzél nekem más öltönyt szerezni
