Eger - hetilap, 1866

1866-04-05 / 14. szám

120

mány-körökhöz közel álló közlöuyök siettek ezen, csüggesztőleg ható hirt teljesen alaptalannak nyilvánítani. B a r t a 1, helytartó- tanácsi alelnök elbocsáttatásáról is beszéltek az utóbbi napokban, de e hir is, mint semmi alappal sem biró, meg lön czáfolva.

Horvátországi ügyek

A horvát országgyűlés küldöttsége, mely Ö Felségének a három egy királyság vasutügyeiben a legalázatosabb fölterjesztést átnyújtandó volt, Ö Felsége által rnárcz. 24 én délben fogadtatott. A küldöttség vezetője Ö Felségéhez azon kérelmet intézte : hogy az országgyülésileg választott bizottmánynak lehetőség és eszközök adassanak kezébe, mikép az oly szükséges vasuthá lózat a háromegy királyságba is mielőbb kiterjesztethessék, különösen pedig, hogy a zimony-fiumei vonal építése az ország közepén keresztül induljon ki, és hogy az állam és az ország segélyével a főnehézségek mellöztessenek, melyek Károlyváros, Fiume és Zengg közt a vonal építése útjában állanak.

Ö Felsége német nyelven válaszolá : „A birodalom és a ti természettől megáldott szükebb hazátok anyagi erőinek fejlődése kormányunk legszorgosb gondjai egyike. Mint a legfontosabbik eszközt erre a birodalom vasúthálózatának kiegészítését ismertük fel, s a ti általatok sürgetett vonal e törekvésben kitűnő helyet foglal el. Azonban e legbuzgóbb óhajtásunk kivitelére a leg- szükségesb megkivántatóság: pénzerőt teremteni elő. S remélhetőleg ez is meglesz, ha ti igyekezni fogtok, atyai ezélzatainkat támogatva oly állandó jogviszonyokat teremteni, melyek tőkék elhelyezésére biztos kezességet nyujtauak. Erre közreműködni, hivjátok fel küldőiteket.“

Béke-e vagy háború?

Ez most a kérdések kérdése, melylyel az európai összes jour- ualistika kiválólag foglalkozik, a nélkül azonban, hogy a kérdésre kielégítő feleletet adhatna, mert hiszen maguk az érdekelt kormányok sem volnának képesek még most arra határozottan megfelelni. Azt azonban alig lehet tagadni, hogy több jelenség mutat a háborúra, mint a békére. Poroszország minden áron be akarja keblezni az Elbe-herczegségeket,de ezt a társbirtokos Ausztria meg nem engedheti; ha tehát a porosz kabinet vakmerő politikájáról, dicsvágyó terveiről le nem mond, nem marad egyéb bátra, mint a kérdést fegyverrel dönteni el.

Ha oly nevetséges nem volna, boszatitóuak mondanók a porosz miniszteriális lapok azon taktikáját, melylyel Európával el akarják hitetni, hogy Ausztria kezdett előbb fegyverkezni, s mivel ezáltal Poroszország fenyegetve van, ez is kénytelen fegyverkezni, nehogy készületlenül találtassék. Ez eljárás a struezmadárra emlékeztet, melyről azt mondják, hogy midőn veszély fenyegeti, orrát a homokba dugja azon együgyü bitben, hogy mivel ő senkit sem lát, öt sem látja senki.

Poroszország minden követ megmozdít, minden eszközt megragad, igazolhatlan terve kivitelére. Szövetségeseket keresett a külföldön, már akkor, a midőn Bismark lapjai nem merték még állítani, hogy Ausztria fegyverkezik, s tehátPoroszország fenyegetve vau. Tudva van, hogy Bismark több hóval ezelőtt Francziaországban járt, Napoleon császárt terveinek megnyerni óhajtván, azonban kosarat kapott. Olaszországot is szeretné a játékba vonni, s alkalmasint könnyít is lesz Katót tánezba vinni, hacsak Párisból egy dörgő vétót nem kiáltanak fülébe. Becsből márcz. 30-án a „P. L.“-nak azt távirják, hogy a Porosz- és Olaszország közti szövetségi szerződés három nap óta a porosz király által alá van irva. E nagyfontosságu hir megerősítését azonban jó lesz bevárni.

De Németországban is czélszerünek látta a porosz miniszterelnök a toborzást megkísérlem. O, ki otthon erőszakkal nyomja el az alkotmányt, a német közép- és kis államoknak demokra- tiai alapon szervezett központi parlamentet Ígért, csupán azon csekély viszontszolgálatot kívánván töltik, hogy akár PoroszorÁ li C Z

Egy porosz katonatiszt 1814-ik évből.

Champagne Francziaország azon tartományainak egyike, melyek legtöbbet szenvedtek az 1814-ik hadbecsapások alkalmával; a lakosok legnagyobb része ellenállott, s emiatt falvaik felpré dáltattak, s lángba boríttattak. „A mérsékelt határozatok helyett, melyeket vallottak a szövetségesek, belépvén Francziaországba — irja Thiers — csakhamar a hadi szokásokhoz tértek át, melyeket az oroszok barbársága s a poroszok vad dühe még iszonyu- abbakká tett, mint a szokás. Tetszésük szerint pusztítottak, romboltak minden szükség nélkül.“

Gyermekkoromban ezer és ezer, a champagnei becsapásra vonatkozó elbeszéléssel ringattattam, ime itt egy mellékesemény, melyet számodra szemeltem ki t. olvasó.

1814-ik évi februárban vagyunk. Blücher tábornagy, az agg porosz föhadiparancsnok egy csapat porosz lovasságot küldött, hogy hatalmába ejtse azon falut, mely az erdőben egy tisztás magaslaton feküve, elég erős hadállást Ígért. E csapatot egy még igen fiatal szőke tiszt vezénylé, kit Fülöpnek hittak. A falusiak meg szoktak volt ütközni az ellennel, és ellenáliani a betörőknek, nejeik pedig lelkesiték őket, és a szükségben segélyökre siettek. *) A falu lakói eltorlaszolták magukat, és vadászfegyvereikkel élénk tüzet szórtak a közelgő poroszokra. Fülöp hadnagy katonáit fele részben leszállítván lovaikról, gyalog rohanák meg a

*) Egy erdőben mutatták nekem — így ir a franczia szerző Lafond Edmund, — a bokrot, mely mögöl egy pórnő a kozákoktól megöletett férje miatti kétségbeesésében többeket agyonlőtt az egyesült hadseregből.

szekerek s ekék egymásrai halmozásából keletkezett főtorlaszt. Sokan elvesztek közülök, de áthágva lévén egyszer az akadály, utat nyitottak, melyen át a többi csapat lovon ülő része kivont karddal rohant a falu egyetlen utczájába, s azt könnyen láng- s vérözönbe boritá. Az ifjú tiszt megharagudva ezen makacs ellenálláson, épen tüzelte katonáit a harezra, midőn egy magas termetű pórlegényt lát maga előtt, ki folytatta a csatázást rendkívüli erélylyel.

— Valentin! kiálták bajtársai, vigyázz! minden el vau veszve, szabadítsd meg magad !

De ö senkire sem hallgatván, egyedül maradt a poroszok előtt, kik közöl négyen, vagy öten hevertek már lábai előtt; elfogyván lőkészlete, eldobá szuronytalan fegyverét, s egy mellette fekvő kaszával fölfegyverkezve egyenesen Fülöpnek rohant, s lovának egyik lábát oly könnyűséggel kaszálta el, mint valami buzaszálat. A ló erre összeroskadt; de esésében a tiszt kardjával keresztülszurta a fiatal pórlegényt, ki vértől elborítva, hátra- tántorgott, s meghalt, nagy szemeit a poroszra szegezvén a fájdalom s düh oly teljes kifejezésével, hogy az Füiöpre a legmélyebb benyomást tette.

A falu felgynjtatott, s az egyház a protestáns poroszok által megszentségtelenittetett; a meg nem öletett pórok mindenfélekép kinoztattak, nejeik s leányaik megbecstelenittettek. A fiatal tiszt, kinek szelíd lelkíiletével e vad cselekvények ellenkeztek, hiában kisérté meg, csapatja kihágásainak gátot vetni, katonái e miatt csodálkozó s elégületlen szemmel tekintének reá.

1