Eger - hetilap, 1866

1866-04-05 / 14. szám

121

szág támadja meg Ausztriát, akár Ausztria Poroszországot, mindkét esetben Poroszországhoz csatlakozzanak, mert ha nem, maguknak tulajdonítsák, ha trónjaik a porosz harczi mének patkói alatt ós8zeroskadnak. Bismark tehát jónak látta, fenyegetőzni is, nem hízott ígéretének varázserejében, jól tudván, hogy mennyi értéket tulajdonítanak oly ember ígéretének, ki a jogot és igazságot csak akkor tiszteli, midőn azt a maga részére veszi igénybe. Poroszország határozott nyilatkozatot kíván: mellette vagy ellene, a semlegességet nem tűri (ez ismét erőszakos jogsértés), a ki mellette nincs, azt ellenségének tekinti. Ily gőgös, kihívó eljárással szemben tudni fogják a német közép- és kis államok, mit kell tenniök.

A helyzet kritikus volta félreismerhetlen, s a számos jelenségekből nagy valósziniiséggel következtethetjük, hogy háború küszöbén állunk. De bármit hozzon a jövő, Ausztria nyugodtan várhatja be azt. Ausztria népei nem óhajtják ugyan a háborút, de ha el nem kerülhető, tudni fogják kötelességeiket teljesíteni.

Politikai hírek s események.

Ausztria. A hadügyminisztérium márcz. 26-án odautasitotta a hatóságokat, hogy vele minél kevesebbet érintkezzenek távirda utján, mivel megtörténhetik, hogy a telegráf igen fontos és sürgős dolgok fölvételére fog használtatni. Ez annyit tesz, hogy háború üthet ki.

A galicziai tartománygytilés márcz. 27-iki ülésében elhatározta, kérvényt intézni 0 Felségéhez, külön galicziai udvari kan- czellár kinevezése iránt. A ruthen követek az eziránt tett indítványt ellenezték, s odahagyták az üléstermet, mire a lengyel követek azt egyhangúlag elfogadták.

A bécsi kormány a mexicoi kormánynyal szerződést kötött, melynek értelmében az osztrák birodalomban toborzás engedtetik a mexicoi hadsereg számára. Most csak 1000, jövő öszszel azonban több ezer embert fognának toborzani.

Augolország. Londonból jelentik, hogy Amália királyné, Lajos Ftilöp, elűzött íranczia király özvegye márczius 24-én meghalt.

I-Tancziaorszäg. A „France“ ismét erősen dolgozik a congressus mellett. Fölemlíti, hogy a londoni körökben azon nézet uralkodik, bogy a mostani európai bonyodalmak szükségkép a congressus felé vezetnek.

A császár és Napoleon herczeg teljesen kibékültek egymással, sőt, mint mondják, még meghittebb lábon állnak, mint valaha. A két magas rokon közelebb hosszasan értekezett egymással.

Hire jár, hogy a törvényhozó-test fel fog oszlattatni.

Francziaországban a hangulat Poroszországra nézve igen kedvezőtlen.

Olaszország. A „Triest. Ztg.“ fontos híreket kapott Flo- renczböl. A harczias készületek mind nagyobb mérvben haladnak előre. Tudva van már, hogy az 1845-ki második hadilleték is be van parancsolva april 10-kéig, s hogy a Pónál nagy csapatösz- pontositás történik. Pávia és Cremona, valamint Casal maggiore és Ferrara közt 40,000 ember van felhalmozva, és a vasút naponkint hadiszereket szállít ez irányban. Végre az egész sereg uta- sittatott, készen lenni arra, hogy az első parancsra hadilábra állíttathassák.

Ugyancsak a „Tr. Ztg“-nak Írják Florenczböl, hogy Pro- vano vice-admiral parancsnoksága alatt 1 sorhajó, 2 fregatté és 5 kisebb hajóból hajóraj alakíttatott, melynek föladata, az Adriai-tengeren czirkálni.

A pápai adósság egy részének Olaszországra leendő átruházása iránti tárgyalások, mint Írják, legközelebb be fognak fejeztetni. Az Olaszország által átveendő kamatok összege Miszerint 24,900,000 lírát tenne.

Rómából Írják márcz. hó 20-dikáról: O Szentsége múlt szombaton az itt tartózkodó idegenek legkitűnőbbjeit a Vatican consistorialis teremében fogadta, tőlük hódolati nyilatkoz.

— Hagyjon nekünk szabadon tenni, hadnagy ur, mondák, hiszen a francziák hasonlókép gazdálkodtak nálunk.

Azalatt beállott az éj. Követvén Blüchertöl vett utasításait Ftilöp, csapatját a falun fölül egy romokban álló ös kastély kerítésében táboroztatta. A zsákmányozás és öldökléstől kifáradt poroszok mély álomba merültek, az őröket és a parancsnokié tisztet kivéve, ki ifjusága és fáradalmai daczára hasztalan eröködék megizlelni kissé a nyugalmat. Tiszta s hideg téli idő volt; fagyott úgy, hogy szinte a sziklák repedeztek belé! Fülöp köpenyébe burkolva fel- s alá járkált, átengedve magát ezer s ezerféle méla visszaemlékezéseknek. A mészárlás látványa, melyet megakadályozni képtelen vala, szüntelen emlékébe jött.

— Különös dolog! mondá magában: mennyit láttam már én ebből, s egy sem tett reám oly benyomást, folytonosan látom azon nyúlánk termetű Valentint, kit megöltem, a szemrehányás és düh végső pillanatával egész lényemet átjárni.

És nagy léptekben folytatta sétáját az ős kastély udvara körül, melynek festői romjait a teljes hold rajzolá le. Ez építmény a 16-ik század bélyegét hordá magán ; egyetlen egy torony állt még épen egy ujabbkori oszlopcsarnokkal, mely a 18-ik század ! szép ízlését tanusitá.

Az ifjú tiszten mindinkább erőt vett egy különös megin- dultság, szemlélgetvén a romokat: úgy rémlett előtte, mintha e vidéket és a kastélyt már látta volna valaha, s nem volt képes a számtalan szomorú eszmét, melyek elméjét megrohanták, magától tovaüzni.

Most egy őr kiáltott utána, egy öreg pórt nyakon csípve tartván, kit a bokrok között hason csúszva lepett meg, ki akarván a porosz tábort kémlelni.

— Ki vagy te? kérdé öt Fülöp, ki nagyon jól beszélt francziául.

— Én, úgymond a pór, az ifjú Valentin nagybátyja vagyok, kit ön kardjával keresztüldöfött.

— Oh vitéz gyerek volt az a Valentin!

— Franczia volt ö. Anyjának, az öreg Nanettenek, ki az én nővérem, majd megreped a szive fájdalmában miatta. 0 is elfutott az erdőbe nejeink- s gyermekeinkkel együtt.

— De, tudod-e, hogy mint kémet agyonlövetlek ?

r —Tegye sebesen, legalább ne lássam többé falumat romokban és hajlékomat lángokban.

Erre a tiszt kissé gondolkozóbb lett, s másra változtatta a beszédet.

— Mióta fekszik romokban ezen ös kastély ? kérdé a pórt.

— A forradalom óta. Urai kimenekültek, javaikat potom áron eladogatták, mi nehányan pedig elosztottuk magunk között a földeket, s a kastélyt lerontottuk, hogy onnét, mint valami bányából, elhordjuk a köveket.

— És hogy hitták a kastélyt?

— C . . . . kastélynak.

E név kimondására a legnagyobb rémület fogta el a tisztet; pillanatra kezei közé rejté el fejét.

— Hogyan! kiáltá, tehát ez a C ... . kastély, mely C . . . . gróf tulajdona volt ?

— Igen.

— Bizonyos vagy-e te arról? kérdé Fülöp megindultan.

— Bizonyos! szólt a pór vigyorogva, azt csak tudom; hiszen itt születtem; az apám erdőkerülője volt e kastély urának.

Oh ég! kiáltá az ifjú, elöérzeteim meg vannak fejtve. Ho*