Eger - hetilap, 1865
1865-09-21 / 38. szám
319 ég benső meggyőződésében; meggyőző s éltető erővel bir, s ismét meggyőzést teremt és ébreszt. „A tízezer frankot hozd el holnap,“ monda komolyan és tompán Marietta. íme Marietta, ki ezelőtt szerelme tiszta egében oly angyalboldog volt, egy szivrepesztö pillanatban elveszte mindent! Halvány arczai nyugalmat árulnak el; de a kebelben kínos lelki liarcz viharzik; ajkain mosoly tévedez, miről a fájó lélek mit sem tud; szemei oly nyájasan, oly édesen tudnak tekinteni, mintha nem is ők sírták volna ama keserű könyeket, mik közt az elzúzott kedély jövőjével megküzdött, megalkudott, kibékült. Vannak napok, midőn a szenvedő kétszerezve érzi bánatát. Miként a nyugvó tenger egyszerre fölforr ok nélkül, egy titkos erőtől emelve : úgy vannak pillanatok, melyekben a szív is mozogni kezd , melyekben érzeményeink egyszerre fölszólalnak nyugalmunk közepette, s nem tudva, mi feszíti keblünket, s nem adhatva okát, a kebelnek felforrt sebei ismét vérezni kezdenek mind, s könyek töltik szemeinket, anélkül, hogy mondhatnék: keserveink közül melyik facsarta e könyeket? A keservek e világon nem oly könyen felejthetők! Bár miként őrizzük a szivet, bármi szorgalmasan távoztassunk el mindent, mi öt a múltra intheté, elvetve minden emléket, elkerülni minden szót: a természet megmarad, s ég és föld múltjára intik a szenvedőt. Mint az elültetett mag, mely sötét körén túlemelkedve virágzik : úgy az emberi lélek e sötét körön túl, fenn épül ki nehéz sebeiből, fenn, hol minden, mit az élet ad, öröm, fájdalom eltűnik, s mi fájdalmunk, ha ily vigasztalás enyhíti keserveit?! VII. Ha szép reményed a Kétség alatt, S miatta szived is Ketté szakadt: • Tekints az égre fel, Ott áll mag-a, Ki megvigasztal, a Hit csillaga! J. G. Adelaide férjére gondolva ült kerti, lakában, s ábrándozva tekinte ki a természet életébe, hol a nap égető hevét zöld berkek sátora szűri át a mező bársonyára, s a mezei virágok tarka serege, mint tündérkéz által elszórt ezerféle szinü gyöngyök, ragyognak át a sötét füszőnyegen. Adelaidét merengéséből koczogás ébreszté föl, és valóban az ajtó megnyílt, s rajta négy katona lépett be, egy tiszttől vezettetve. „Bocsánat, madame, —szóla ez — hogy önt háborgatni bátorkodunk; de gyanús egyének vannak körében, s parancsunk van őket befogni.“ Adelaide elhalványodott. „Gyanús emberek az én körömben ! s kik volnának azok ?“ Erre Alfons lépett be, kinek a tiszt gyorsan eléje ment, s karjánál megragadva szóla hozzá: „Ön a fogságból szökött meg; vissza kell önt vinnem !“ Alfons reszketett, elhalványult, mint a halál, de néma maradt. Adelaide hozzáfutott. „Lehetetlen, lehetetlen!! — kiáltá. — Oh Alfons, ne gondold, hogy hiszek; tudom, hogy ártatlan vagy. De hát szólj, a mondd ez embereknek, hogy csalódnak.“ Alfons hallgatott. „Madame azonnal meggyőződhetik, ha csalódunk-e ?“ szólt a tiszt, s egy ollóval kihasitá Alfons köntösének ujját, s a kar fölmeztelenittetett, s rajta a beégetett két betű világos színben tűnt elő. Adelaide hangosan fölsikoltott, s félájúltan rogyott egy ke- revetre. Ekkor az ajtó újra megnyílt, s Mi tta lépett rajta be, s egyenesen Adelaidéhoz menve, egész női méltósággal — Al- fonsra mutatva - szólt: „Ezen ember itt — mondá — nekem hűséget esküdött, hűséget halálig, és — megszegé azt. Pénzzel akarta megvásárolni hallgatásomat, mert tudtam, hogy fogságából megszökött. 0, hogy hallgassak, meglopta önt, asszonyom! Vizsgálja meg ékszereit ; a szekrény üres, nekem adta azokat önnek pénze- s kincseivel együtt; elég nyomomnak hitt, pénzen megvásárolhatni. — íme, asszonyom, itt vannak drágaságai, itt aranyai, — nincs rájok szükségem; -- feladója én voltam. Ez a hűtlen es- kütörö sorsa!“ Marietta szavai, mint a kénköves tűz cseppjei, egy percz- ben hatottak be egész a csontokig, s Alfons a körülményeknél fogva valami fejszéditö meredek fölött érzé magát, hová nem akart, és nem mert bepillantani. Azután Marietta Alfonshoz fordulva mondá: „Add vissza tőrömet, beváltottam, — meg vagyok boszulva.“ Alfons elővoná a tört, s némán oda nyujtáneki. „Élj boldogul, mondá végre Marietta, én visszatérek olasz hazámba.“ Büszkén és hidegen hagyá oda a szobát. „Alfons! előre Brestbe! a kocsi vár,“ parancsolá a tiszt, s a katonák kivezeték Alfonsot. Adelaide aléltan feküdt a kereveten. Z. A. Irodalom. Az irodalom tágas terén fontos szerepet kezd játszani a népies irodalom, vagyis azon szak, mely a sokban hátramaradt, vagy pedig ugyancsak e téren tévútra vezetett népnek jó, hasznos, megfelelő ir ály ú s e mellett olcsó könyvek, lapok, iratok általi tanítását, művelését czélozza. Az irodalom ezen ágának művelése minden időben fontos ugyan, de, hogy napjainkban mel- lözhetlen szükségüvé lett, annál kevésbbé szorul bizonyításra, minthogy az ily népirodalroi vállalkozók e tárgyat meglehetősen kimerítették; de egy tekintet népünk értelmiségére is igazolja azt. Nem lehet tehát nem a legőszintébb örömmel fogadnunk az „Egri népkönyv“ III. évi füzetét, mely a napokban hagyta el az egri sajtót, s azt kezességül tekintenünk arra, hogy vannak nemes keblek, melyek a magyar köznép felvirágzásáért s annak mindennemű jólétéért dobognak. Az „Egri népkönyv“ III. füzetét szerkesztőjén kivül különösen ajánlja annak szép választékossága, melylyel a jónevü költőktől és Íróktól, u. m. Orosz Adárn, Szülik József, Kuthen, Benöfy Soma, Szabó Imre, szerkesztő iMind- szenty Gedeon, Vezerle Gáspár, dr. Albert Ferencz, Munkay János és több másoktól szerzett darabok elrendezve vannak. Egyébiránt ide mellékeljük annak tartalmát: Gróf Cziráky Jánosné, szül. Dezasse Ludovika grófnő kő- nyomatu arczképe. — Előszó gyanánt. — A jó öreg Bencze halálára, (vers) Szülik Józseftől. — Az ur és a szegény ember, (párbeszéd), L . . . . M..........tói. *) — Az isteni gondviselés csodája. Egy jelenet az észak-amerikai háborúból. — Tanács a leánynak, (vers) Orosz Adámtól. — Kanázs romjai mellett, (elbeszélés) Tárogatótól. — Keleti közmondások. — Tiszteld az anyát, (párbeszéd) Eperjessy János plébánostól. — Mulattatók. 1—12.— A futóhomok beültetése ákászszal. (Fuksz Emil Vezérkönyvéböl.) — Szent László garmadái, (népmonda) Kuthentől. — A Szent-István- társulat, (ismertetés) Skody Józseftől. — Árva gyermek (vers) Király Sándortól. — Imádság a hazáért. — Nagy Lajos (történelmi rajz) Yincze Alajostól. — Huszár-tempók I, II, Benöfy Somától. III. Orosz Ádámtól. —■ Remény és babona (elmélkedés) Vezerle Gáspártól. — Csoda történt (vers) Mecsekbátitól. — Az utolsó pohár bor (történetke) Mecsekhátitól. — Egy falusi ember levele városban tanuló fiához. Szabó Imrétől. — Mi illik? (a kocsmában) Mindszenty Gedeontól. — A miskolezi kálvária (képpel.) *) Ezen, a jelen körülményekre igen befolyásos párbeszéd külön lenyomatban is megjelent, s a lyc. nyomdában 3 ujkrért kapható.
