Eger - hetilap, 1865
1865-07-20 / 29. szám
III. évfolyam. 2(1. szám. Julius 20-án 1865. Előfizetési díj: Egész évre . . 5ft- kr. Félévre . . 2 , 50 „ Negyedévre . . 1, , 30 „ Egy hónapra . — 44 „ Hirdetésekért minden hasábzott sorhely után 4, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30 kr fizettetik. Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Kiadó-hivatal: a lyceumi nyomda. Elöíi/ptrsrkH elfogad: a szerkesztőség (Busti-ház, 803. szám), — Violet Otto és Jent sch O könyvkereskedésük; s minden cs. kir. •postahivatal. Előfizetési fölhívás az czimü, politikai s vegyes tartalmú hetilapra. Előfizetési föltételek : Egész évre Félévre . Negyedévre . Egy hónapra . . 5 frt — kr. . • 2 ,, 50 • • 1 >i 30 t, • — „ 44 „ A kiadó-hivatal. (Lyceumi könyvnyomda.) Néhány összehasonlító statistikai adat. Az állam, valamint az élő physikai egyedek organis- musában az erőkifejtés lassú fokozatokban megy véghez. Hogy ez biztosan történhessék, a létező erőkkel visszaélni nem szabad. Ez történik akkor, ha azok oly mértékben aknáztatnak ki, hogy a tovább fejlődésre megkivántató erőforrás megcsökken vagy kiapad. S az esztelen nevelő, ki a testi erők fejlesztését a serdülőnél azzal kezdené, hogy vállaira annyi terhet rak, mig az alatta meggörnyedve roskadoz, okvetlenül annak rovására dolgoznék, mit előteremteni akar; mert a létező erőkkeli visszaélés csak a leendők vesztére történhetik. S mégis ha Ausztria szomorú nemzetgazdászati állapotát szemléljük, azon leverő tapasztalásra jutunk, hogy az másfél évtized óta ily serdülő helyzetében van. — A nevelők túlömlengő ajkairól nem hallottunk egyebet a birodalom „kiapadhatatlan kincsforrásainál*1, melyek szerintük oly varázserővel birnak, hogy belőlök minél többet merítünk, annál gazdagabban öndenek. — De a csalódások és félreértések valamint az egyesek, úgy az államok életében sem tűnnek el nyomtalanul, s itt különösen lehet alkalma tapasztalni a vizsgálónak, hogy néhány év bűneit nem egyszer századok sa jogják! Hányszor nem hallották ama ábrándozók, mint a történet annyi sok sötét alakjai, füleikbe kiáltani Goethe emlékezetes szavait: „Vernunft wird Unsinn, Wohl that Plage** ! — de mit sem használt, ők csak tovább folytaták bábeli munkájokat, legfeljebb is azon kétségbeejtő vigasztalással : „mögöttünk a vízözön“! — A számok ereje törhetetlen; s a történelem, mely számtani biztossággal tünteti fel a múlt bűneit, a legszigorúbb, de legtanulságosabb, mert legmeggyőzőbb. Hová jutottunk ma a „kiapadhatatlan kincsforrásokkal“ ? Erre felelnek a számok, nem kevésbbé keserű ékesszólással, mint az idei birodalmi tanács alsó- és felsőházi tagjai, kiknek beszédeinél nem egyszer hidegülni éreztük ereinkben a vért, s a finanezminiszter nem egyszer juttatá eszünkbe Alarichnak feleletét, melyet az Róma ostromlásakor a kétségbeesett rómaiaknak adott, kiktől az elvonulás feltételéül minden kincseik kiadását követelvén, azok igy szóltak: „Ha te mindezt kivánod, oh győző, mit hagysz akkor nekünk“? — „Az életet“, hangzott afe- i lelet. Ha igaz az, hogy nagy bajban erőteljes segélyre van szükség, akkor be kell látnunk azt is, hogy ily körülmények közt az emberek két faja haszonvehetetlen; egyik, mely a bajt felismerni rövidlátó, másik, mely az erőteljes segélyt előteremteni gyönge. Ezeknek a baj szinhelyéről távozniok kell, hogy helyet adjanak azoknak, kik elég belátás és erővel birnak mindkettőhöz. Valóban ha Ausztria helyzetére gondolunk, eszünkbe jut egy humoresk, melyet valamikor egy német költőnél olvastunk: Egy nő ugyanis roszúl érezvén magát, orvosokat hivatott. Azok őt egyenkint kikérdezték, megvizsgálták, kopogtatták, tapogatták, s ki gyomor-, ki mell-, ki májbajt ismert föl a kórtünetekből. Mig végre jött az utól- só orvos. Ez hasonlóan megvizsgálván a beteget, elnevette magát, s a diagnosis igy szólt: „Dem Weibe fehlt ein Mann“. — Hasonló helyzetben van a hatalmas matróna, Ausztria, másfél évtized óta. Orvosai gyógyították a betegség minden nemei ellen ; sebes vérkeringés ellen policziával, láz ellen ármádiával, köhögés ellen präventiv és repressiv sajtótörvényekkel , túlvérmesség ellen adó - executióval, álmatlanság ellen bureaukratiával, a végtagok zsibbadása ellen centrális parlamenttel (Reichsrathtal;) s a jó ég tudja, mi minden politikai orvosságokkal, s az ép erőteljes Organismus a természet-elleni gyógyszerek lankasztó hatása alatt mindinkább megtört, sorvadott. Csoda-e tehát, ha végre a szerető, aggódó apa meg- sokalván gyermeke szenvedéseit, orvosain, kiknek kezei alatt az csontvázzá lenni készült — tovább adott. Igaz, bogy lesznek az assistensek között számosán, kik boszan- kodnak afelett, hogy mestereik experimentálásainak vége szakadván, az érdekes szemlének többé tanúi nem lehetnek. De mondják meg ők magok, nem szebb-e a beteget fölépülni látni, mintáz élőtbonczkés alá venni? De hiszen mi néhány statistikai adattal akarunk szol- j gálni olvasóinknak, s nem therapiai észleletekkel, — maradjunk tehát csak a számoknál. A pénzügyi kérdésekben ismert iró Wagner Adolf j egyik értekezésében (Österreichs Fináncén seit dem Frie- I den von Villafranca. Unsere Zeit 73. 75. és 76. füzetek)
