Eger - hetilap, 1865
1865-04-27 / 17. szám
III. évfolyam. 17. szám. Április 27-éli. Előfizetési dij: Egész évre . . 5ft — kr. Félévre . . . 2 „ 50 „ Negyedévre . . 1 „ 30 „ Egy hónapra . — 44 „ H Hetilap, megjelenik minden csütörtökön, Hirdetésekért minden hasábzott sorhely után 4, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 80 kr fizettetik. Kiadó-hivatal: a lyceunii nyomda. Előfizetéseket elfogad.' a szerkesztőség (ßustihdz, 803. szám), — Violet Otto és Jentsch (í könyvkereskedésük; s minden cs. kir. postahivatal. Néhány szó a felső-tárkányi ásatásokról, s visszapillantás Eger múltjába. Emberi gyengeségeinkhez tartozik a vagyon utáni vágy, ezt mindenki a lehető legcsekélyebb fáradsággal igyekszik elérni, és melyik lit vezethetne ehhez könnyebben, mint a lutri, vagy azon földben rejtett kincsesládák fölemelése, melyeket ugyan fekete macska képében a sátán őriz, de egy éjjeli ásás fáradságával, bizonyos órákban, s némely hókuszpókusz elmondása mellett mégis föl- vehetők? A pénzhez juthatásnak e könnyű módját fokozza a köznépnél a babona, a tudatlanság, és köny- nyenhivés. A lutriba beteszi utolsó fillérét, ha számokat álmodott; ha éjjel valamely helyen világosságot képzel látni, vagy ha valósággal lát ilyent — a mi természetes okoknál fogva néha látható is — azt a rejtett pénz hánykodásának tulajdonítván, e helyen rejtett kincsre következtet; ha lova éjente valamely helyen megriad, hiedelme szerint ott pénznek kell elrejtve lenni sat.; s e hiedelmében nem ritkán éjjeli ásásokat eszközöl a földtulajdonos kárával, mint ez kaszálómon is már nem egy ízben történt. Egy éjjeli ily munka sikereden eredménye fö ott másnap az arra menők jóizűt nevetnek, mert a kutatónak ezen munka csak egy izzasztó ásással eltöltött álmatlan éjjelébe került; de el kell szomorodnunk, midőn azt látjuk, hogy az itt futólag említett csábokoktól félrevezettetve, egynémelyek költséges ásatásokat kezdenek, nem ritkán becsületes munkával keresett vagyonukat egészen erre költvén, családjukat magukkal együtt nyomorba sülyesztik ; és az ily ásatásokra az engedélyek gyakran földesúri, városi, sőt felsőbb hatóságok által is megadatnak ! A kincskeresésre különös csábbal birnak a váromla- dékok. Nem lehetetlen ugyan, hogy ostromok alkalmával egyesek csekély pénzöket a föld alá rejtették, s az ostrom alatt elesvén, pénzök a föld alatt rejtve maradt; de majdnem hihetetlen, hogy a vár ura, főleg pedig parancsnoka nagyobb mennyiségű pénzt elrejtett volna; mert ilyessel nem birt, de ha birt volna is, s ostrom előtt azt biztosabb helyre nem kiildé, nagyobb mennyiségű pénzt úgy elrejteni, hogy azt mások is ne tudnák, majdnem lehetetlen; a történet alig emlékezik oly ostromra, hogy az ostromlot- tak mind egy utolsóig leölettek volna, az életben hagyottak már csak azért is, hogy sorsukon könnyitsenek, az elfoglalt vár minden rejtekhelyét, annál inkább az elrejtett kincset a győzőknek megmutatván, fölfedezvén, nagyobb kincs elrejtve alig maradhatott. Ámde a köznépnél a hiedelem, hogy az elpusztult várakban kádszámra van a pénz elrejtve, rendületlenül fennáll, igy p. o. épen a múlt napokban napszámosaim közül egyik váltig állította, hogy az ő nagyapja a lyceum építésénél s az egri vár elbontásánál mint napszámos dolgozván, az beszélte, hogy látta, midőn az egri várból négy bivalyon vitték Eszterházy püspök udvarába a várban talált kincsesládákat sat. ; sőt annyira megy a nép hiedelme a pénztalálás körül, hogyha valaki szorgalma, igyekezete után vagyonilag szembetűnőbben gyarapodik, elvitázhatatlanúl ráfogják, hogy pénzt talált Ezek tudása után épen nem ütköztem meg fölötte, midőn hallám,hogy a szomszéd felső-tárkányi úgynevezett várhegyben szintén kincsásók, vagy helyesebben, csak keresők működnek, mert hogy a várhegyen — mint azt neve is mutatja — csakugyan vár volt, arra bár homályosan, egy régi térkép után emlékeztem. Történt, hogy e hó elején egy mesteremberforma külsejű egyén az utczán megszólított, s bemutatta magát, hogy ő a várhegyi kincsásó! és kért, hogy tekinteném meg munkájukat, s tanácsommal segíteném czéljukban elő sat. Igyekeztem ugyan őt fáradsága kétséges, majdnem hasztalan volta felől meggyőzni, fölemlítve előtte azt is, hogy a várhegyen hajdan várforma erősség lehetett, s annak maradványait meg is találhatták, de erről rejtett kincsre következtetni balgaság, s az időnek, pénznek hasztalan elfecsérlése sat.; de miután erős meggyőződése szerint állitá, hogy ott ok vetetlenül rejtett kincsnek kell lenni, s ásatásával ő felhagyni nem fog, belátva, hogy minden okaim, lebeszélésem hasztalan szószaporitás lenne, őt sorsára hagyám. E párbeszéd után még inkább fölelevenülvén eszemben a már fönnebb említett régi térkép emléke, V. J. úrtól, kinek birtokában azt lenni tudtam, átvettem, s azon a várhegyet mint a szomszéd tárkányi határból Eger határához közel eső pontot, omladékának megjelelésével együtt, e nevezet alatt „várhegy,“ az omla- dék rajza alatt pedig „rudera“ mellékirással berajzolva találtam. A már emlitett kincskeresők eszerint is valószínűleg a hajdan ott létezett építmény omladékáit találván fel, ásatásra ez csábitá, s álíitólag megtalált földalatti boltoza- tok e hiedelmükben még inkább megerősiték őket. Miféle építmény lehetett ez a várhegytetőn? homály fedi; történetünk e felől — tudomásomra — sehol sem emlékezik, a török korszakkor már el kellett annak pusztulva lenni, mert ha még az időben meglett volna, ezen korbeli íróink épen úgy fölemlítik vala azt, mint több alkalommal fölemlítik Sirokot, Szarvaskőt,Cserépet, Dédest, Diósgyőrt, mint eger-környéki várakat, melyeknek sorsa minden időben az egri vár tartásától függött. A fönnebb emlitett térkép 1707-ik évben készittetvén, Egerre s környékének, illetőleg határának akkori állására sok világot vet; örömest mulat lelkünk a múltak emlékén, mert a jelenben örömünk úgy sem lehet, fájós ugyan
