Eger - hetilap, 1865
1865-04-27 / 17. szám
148 most a múltak emléke is, mert azt vizsgálva, akaratlanul annak tudásához jutunk, hogy mennyire sülyedtünk!! de a múlt idő példaként állhatván előttünk, abból tanulságot s reményt meríthetünk, őseink a hazaszeretetben, veszély esetében a kitartásban követésre méltó, — visszavonások, egyenetlenkedéseikben pedig kerülendő példaként állhatván előttünk. Czélszerünek véltük e tél kép ismertetését, mert tapasztaljuk, hogy Eger múltjáról sok balhiedelem fészkelte magát meg olyanok fejében is, kiket tudomány embereinek hiszünk ; jónak láttuk ezen ismertetést azért is, mert az ily régi térképeknek — főleg ha szükség reájok nincsen — azon sorsa szokott lenni, mint egyéb régi tárgyaknak, t. i. egyideig egyik helyről vagy fiókból a másikba löketnek, később a lom közé, onnan a szemétre kerülnek, — végre még emlékök is elenyészik. Midőn néhai Eger múltjának e térkép ismertetése által épen azon korszakára, midőn a török iga alóli felszabadulta után 1695-ben ismét földesúri hatóság alá került, némi világot vetünk, egyúttal Eger történetének számára egynémely adatot a feledékenységtől is mentendőnk meg. A szóban levő térképnek czime ez: Mappa totius ter- reni Civitatis Agria, et ad Civiam jus Agriensem pertinentem., cum omnibus suis appertinentiis et arcem Episcopalem representans — per me quoque Episcopalem Szarvasköensem geometram Anno 1707. assumtam Paulum von Nüenfeld Episcopatus Szarvasköensis geometram. E térkép eredetije, nem tudom, hol létezhet? két másolatát ismerem: egyik az előttem fekvő, a másik K. J. ur birtokában van, mindkettőn az évszám 1407. ugyan, de hogy ez másolási hiba, világos onnan, mert a térképen már a török mecset is föl van véve, holott 1407-ben ez még nem létezhetett; de leginkább tanúsítja e másolási hibát a czim egyéb része, biztosan tudhatván azt, hogy 1707-ben Te- lekesy István vala Egernek püspöke, s ő lakott Szanas- kőben, e térkép tehát az ő idejében, az ő mérnöke által készittetett. Térképünk — mint czime mutatja — az egri lakosok birtokához az időben tartozott területet ábrázolja. Határos volt e terület délről Tálya, Ostoros és Szo- molyával, keletről Noszvajjal és F.-Tárkánynyal, északról Felnémettel, Buktával, nyugatról Szólát és Szalókkal; e térkép 1707-ben, tehát a Fenessy-féle szerződés után 12 évvel, s az első itt lakó püspök birtoklásának 8-ik évében készülvén, Egernek szerződésbeli határát híven ábrázolhatja, a mint hogy magában is foglalja ez azon közel tizcn- nyolczezer hold területet, melyet Eger a Fenessy-szerző- dés előtt is birt, mely fölött szerződött, s folytonosan szerződésbeli határául követelt is; bennfoglaltatnak e területben az uradalmak által e szerződés alól később elvont Szől- lőske, Czigléd, Aim a gyár, Tihamér, Koes, Texe-Szalók pusztáknak állított területek is. Nem az lévén czélunk, hogy a Fenessy-szerződésbeli határ meddig terjedésének kérdését — mely az egyesség által megszüntetett pörnek alapját tette, s'abban minden oldalról, mindkét részről megvitatta tott — itt ez alkalommal felelevenítsük, hanem csak, mint czikkünknek czime is mutatja egy pillantástakarunk vetni az egri határ akkori állására azért; hogy lássuk, miként állhatott az időben Eger gazdasága, mily művelési ágak űzettek, mily kiterjedéssel birt a vár, a város sat., s mily tárgyak vannak még e térképen megjelelve olyanok, melyek már mai napon nem léteznek, sőt egykori létezésük is feledékenységbe ment. — Lássuk tehát a részleteket, s kezdjük ezek ismertetését a belsőségen. Martonffy Károly. (Folyt. kflv.) Nehány szó a pasquillusokról. *) Két kincse van az embernek, melyet annál jobban becsűi, minél magasabban áll mint ember és mint polgár. E két kincs a nyiltság és becsület. Egyik a szabadság gyermeke, mely bizalmat szül, s a férfiúi jellem elválliatlan tulajdona; másik a társadalom egyik alapja, mely tiszteletet s elismerést követel. Az első a nyilvános úgy mint a magánélet ingere és öröme, ellentéte ágyává alattomosság, a társadalmi élet eme lappangó mérge, s a szennyes rágalmazás, a személyes méltóság, s azzal az erkölcsi és jogi rend szemtelen megtámadása. Mindkét ellentétet egyesiti magában a pasquillans. Ezért utálom én a pasquillansokat. Vagy mi férfias jellem lakhatik abban, ki a küzdés csak ama módját ismeri, mely a gyávaság félreismerhetetlen bizonyítéka? Mi jogérzelemmel birhat az, ki nem átall oly fegyverrel élni, mely a legszentebb jogok megtámadása ellen van irányozva? A franczia nép jellemző vonása a dicsvágy, az angolé a mély közérzelem, a németé a kedélyesség; de mindezek felett áll ama nemes tulajdon, mely a magyar népet oly kiválóan jellemzi — a férfias nyiltság! Ezért nem volt a magyar soha barátja az alattomos cselszövé- nyeknek, a nyilt szót tartván egyedül méltónak egy szabad emberhez, mely nemes tulajdon nélkül fajunk soha meg nem szerezhette volna a „lovagias nemzet“ széphirét. — És nem jellemző-e az, hogy a pasquillusok eredeti hazája épen azon föld volt, melyen a brávók űzték egykor pokoli mesterségöket?! Ezért utálom én a pasquillansokat. — Megtagadja az nemzeti jellemünk egyik legszebb vonását, sőt többet tesz, — azt megfertőzted. A becsület az ember erkölcsi méltóságának kifejezése s elismerése. Azon alap az, melyen a jogi s erkölcsi rend a társadalomban nyugszik, — s az aljas becsületsértő a személyi méltóságot támadva meg, az összes társadalom ellen is intézi bűnös merényletét. Mit? mi megvetjük a tolvajt, ki vagyonúnkat orozza el; undorodunk a gyilkostól, ki életünktől foszt meg, — s ne fordulnánk el utálattal a nyomorult orgyilkostól, ki meg akarja ölni azt, a miért életet és vagyont koczkázta- tunk, mert azok fölébe helyezzük — a becsületet? Ki megmérgezni igyekszik a társadalmi életet, midőn a kölcsönös tisztelet és elismerés azon lánczait, melyeket a híven teljesített polgári s emberi kötelmek hosszú sora szőtt, széttépni kisérti meg? Ezért utálom én a pasquillansokat. Úgy tekintem őket, mint a becsület orgyilkosait. S ezen emberek talán még szennyes ajkaikon merik hordozni a szabadság, jog, s becsület szent nevét?! Mi fogalmok lehetne nekik e magasztos eszmékről, melyekért a legjobb erők hivatvák síkra szállani, — nekik, kik a szabadságra gyávák, a jogot lábbal tapodják, s a becsületet meggyilkolják ?! Csoda-e tehát, ha már a régi római törvények, az akkori szigorú felfogás szerint, a nyilvános terjesztésre *) Itt csak azon pasquillusokról szólok, melyek névtelenül vagy álnév alatt jelennek meg, s czéljok rágalmazó gyalázás, aljas piszkolódás. Kijelenteni egyszersmind (netaláni félreértések elkerülése végett), hogy e sorok ama irat befolyásától teljesen mentek, melyre néhány „népboldogitónak“ a pasquillusok lovagias fegyverével tetszett válaszolni. Nem a materia, hanem a formáról szólok. I
