Eger - hetilap, 1864
1864-12-29 / 52. szám
435 járásában valami háborgásnak kellene sziikségképen beállnia, melyet azonban még soha nem vettünk észre, holott megfordítva, az üstökösök pályái a bolygók behatása által igen lényegesen megháborittatnak. Még azon rész is, mely valószínűleg a legsűrűbb, az üstökösöknek többnyire gömbalakú feje, s az abban foglalt, magnak nevezett legtömöttebb része csillagokat, melyek mögöttük elhaladtak, oly kevéssé nirnak eltakarni, hogy még a legkisebbek i s keresztülláthatók rajtuk, sőt néha fényükben bár legcsekélyebb fogyás is alig volt észrevehető. Oly test pedig, mely ilyesmit megenged, nyilvánvaló, hogy nagyon tömött nem lehet. Ha tehát valamely üstökös földünkkel valóban összeütköznék is, az előbbire nézve a megrongáltatás, vagy megsemmisülés veszélye igenis beállna, mi pedig az eseményről aligvennénk valamit észre. Az 1770 ik évi üstökös Jupiter holdjai közt sétált el a nélkül, hogy ezek járása legkevesbbé is megháborittatott volna. A föld mellett is oly közel ment el, hogy attóli távolsága csak 7-szer akkora volt, mint a holdé. Ha tömege csak egy ötszázadrészét tette volna is a föld tömegének, vonzereje évünk tartamát két másodperczczel változtatta volna meg, minek a legpontosabb észleletek sem mutatták még semmi nyomát. Ha ellenben egy jelentékeny tömegű égitest, melynek tehát az üstökösöknek még eddigelé egészen ismeretlen osztályához kellene tartoznia, ütköznék össze földünkkel, ez azt igenis darabokra zúzhatná, — vagy, ha átmérője csak nehány mérföldre rúgna is, a földbe mélyen becsaphatna. A földnek forgási tengelye megváltozhatnék, a sarkvidékből a forró öv lehetne és megfordítva ; nagy területek, melyeket most örökös hó föd, hirtelen, mintegy varázscsapásra, viruló mezőségre változnának át, és jéghideg lég reszkettetné meg a forró földöv lakóit. A tenger, medréből kivettetvén, az uj egyenlítő felé folyna, és útjában mindent elmosván uj vizözönt okozna. Azonban hacsak a képzelődés az eddigelé ismert természetnek uj világtestekkeli gazdagításához nem fog, a most leirt állapotok is légvárakká, semmivé válnak, mert az egész természetben eddig nem ismerünk üstököst, melynek tömege eléggé jelentékeny volna,hogy földünket komolyan veszélyeztethetné. És még az üstökösök üstökéi! melyeken keresztül még a legkisebb csillagok is láthatók ! Hogy ezektől tartani nincsen okunk, azt az 1819-dik évi üstökös fényesen bebizonyitá. Egy e tárgyra vonatkozólag végrehajtott számítás igen valószínűvé tévé, hogy a föld akkor az üstökösön keresztülhaladt a nélkül, hogy azon időben, midőn ez megtörtént, bármit is észrevettünk volna. A nagy kiterjedés miatt, melylyel az üstökösök üstökéi nem ritkán bírnak, az, hogy a föld egyik vagy másik üstökön keresztűlmehet, sokkal valószínűbb, mint az, hogy egy üstökös magvával bármikor is összeütköznék. Az 1680- dik évi üstökösnek üstöké 80 foknyi hosszúságú tért foglalt el az égen, a mellett keskeny s egyenes vala, valódi hossza 10 millió mérföldre rúgott. Az 1811-dik évi nagy üstökösnek üstöké, H e r s c h e 1 mérése szerint, eleinte 10 fokra terjedt, és később 25 fokra növekedők. Hossza 20 millió mérföldre ment. —- Egyébiránt egy üstökös üstökének látható hossza egyenesen a használt távcsőtől függ, s annak fény-, vagyis térátható erejével növekszik. A fönnebb említett B i e 1 a - f é 1 e üstökös volt különösen az, mely 1832-ik évi, előre kiszámított visszatérésekor alkalmat nyújtott, a már majdnem feledékenységbe merült, fönnebb említett kérdés fölelevenitésére, t. i. vájjon egy üstökösnek a földdeli ösz- szeütközése lehetséges-e? Ugyanis 0 1 b e r s azon érdekes észrevételt tévé, hogy a Biela-féle üstökös és a föld pályáik egymáshoz közel esnek, minthogy nem ugyan a két világtest maga, de igenis pályáiknak egymástőli távolsága bizonyos ponton csak 4—6000 mérföldre rúg. Ugyanezen üstökös észleletéiből pedig annak valódi átmérőjét már 1805-ben 4730 mérföldnyinek találá; föl lehetett tehát tenni, hogy magából az üstökös testéből egy része a földpályába fog esni, mégrpedig 1832. évi október 29-én. Ha a föld ezen a napon pályájának azon pontján van, melyen az üstökösnek behatolnia kelle, a két test összeütközése áll be, de a föld pályájának azon pontját csak egy hónappal későbben érte el, s azért, a mint a számítás megmutatá, a betolakodótól egész 10 miliő mérföldnyire távol maradt. Könnyű meggyőződni, miként azon körülmény, hogy két pálya egymáshoz közel esik, nem vonja mindig az égitesteknek is egymáshozi közelségét maga után. Az üstökös pályájában s a földében van egy- egy pont, melyek egymáshoz közelebb esnek, de ha a két pálya egymáshoz közel esik is, magok az ezen pályákban keringő világtestek mégis csak azon esetben fognak egymáshoz ugyanezen közelségbe jőni, ha pályáiknak e két pontjában azonegy időben állnak. De az üstökös mozgása teljesen független a földétől, és csak igen valószínűtlen véletlen hozhatná mind a kettőt azonegy időben pályájuknak azon pontjaiba, melyek egymáshoz legközelebb esnek. Ha tehát valamely üstökösnek pályája a föld pályájához közel esik is, mégis igen elhamarkodva ítélnénk, ha ebből azonnal azt akarnék következtetni, hogy maga az üstökös is közeledni fogna hozzánk. Az üstököscsillagok száma nagy ugyan, de mind a mellett a valódilag létező üstökösök közül mindig csak aránylag keveset fogunk láthatni. Még a legerősebb távcsővel sem követhetünk t. i. egy üstököst sem csak Jupiter pályájáig is, a távcsőben is eltűnnek már nagyobb részt, ha Mars pályája távolságáig haladtak; a Jupiter pályáján tulfekvö üstökösök pedig alkalmasint örökre rejtve maradnak szemünk előtt, másokat ismét, habár hozzánk közelebb esnek is, észre nem veendünk, ha nappal emelkednek csak a láthatár fölé, mert a nappal is látható üstökösök a legritkább kivételek közé tartoznak. S innen van, hogy daczára ama figyelemnek, mely jelenleg az égre fordittatik, a tudományos pontossággal észlelt üstökösök száma még jelenleg is kerékszámban csak 400-ra rúg. Nagy a teremtmények sokasága a mindenségnek nekünk látható részében, nagy az egyes testek sokfélesége, melyek mindannyian életerőkkel fölszerelve, egykor a mindenható teremtő kezéből kiömlének egy időben, melyet Mózes szent könyveiből csak gyaníthatunk; de nem kevésbbé mint a mindenség dúsgazdagsága, gyönyörködteti a figyelmes kutatót ama szigorú törvényszerű rend, melyhez a nagy világegyetem minden egyes része és tagja alkalmazkodik, melyhez mindegyiknek alkalmazkodnia kell. A mindenható rendező, szelleme fényének egy sugarát akará a gyarló, gyenge halandóhoz aláküldeni, midőn megengedő neki, hogy a világ nagy egyetemében uralgó törvénynek egyszerű kifejezése sikerüljön, midőn Newtonizsák lángelméje kitapogatá, miszerint minden anyagi test más anyagra vonzerővel bir, mely erőnek hatása, mennyisége a vonzó test tömegéhez egyenes, a vonzott test távolságának négyzetéhez pedig megfordított arányban áll. S ezen törvény, mely szerint a mindenható teremtő napokat napok körül járat, s a bolygók és üstökösök központi testük körül vezeti, szabja a gyermek játszó kezéből kisikamló kőnek is pályáját. — A puszta szemléléstől a pontos észleléshez, innen a feltéthez, s ettől ismét vissza az észleléshez, hogy a felállított vélemény vizsgálat alá vétessék, a természetben előforduló jelenségekkel ösz- szehasonlittassék — ez azon út, melyet a tudomány választott, melyen egyedül haladhat, és haladott a nélkül, hogy hátramaradjon, vagy a tévelyek körében forogjon. — És igy haladt előre a csillagtan, szünet nélkül fejlődvén, végetlenül s határtalanul, mint az emberi fogalmak szerint szólva, maga a világegyetem, melynek kikutatása magasztos tárgyát képezi. Dr. Albert Ferencz.
