Eger - hetilap, 1864
1864-09-08 / 36. szám
282 szavaim a legkisebb czélzást rejtenék, — a női társulásokat illetőleg, Marie Antoinette-1 tartok, ki azt mondá, hogy a nők, kik hivatásuk, kötelességök s eszmekörüket túllépő ügyekbe avatkoznak, megfeledkeznek feladatukról, s a társadalomnak kárára vannak. Nincs szándokom ezúttal ez ügybe mélyebben ereszkedni; úgy hiszem, leend alkalmam e lapok hasábjaiu a „nőegylet“ eszméjét, feladatát, úgy, miként azt fővárosunk nőegyleténél több évig figyelemmel kisérni s tanulmányozni szerencsém volt, s úgy, miként azt itt városunkban könnyen, s áldásthozólag kivihetőnek ítélem — bővebben fejtegetni. És most tulajdonképi czélomra térek. A fönnebb kifejtettem társasélet egyik leghathatósabb előmozditója a — dalárda. Alig van valami hatályosabb, szivet nemesitő, kedélyt magasztositó, lelket emelő s összefűző annyira, mint az emberi hangok harmóniája. De hiszen ezt nem is kell bizonyítgatnom az előtt, ki a zene iránt némi csak fogékonysággal is bir. A dalárdák e hatását és szükségességét belátták s felkarolták hazánkban is, és hogy e nemes ügy nehány év leforgása alatt már is szép haladást tőn, eléggé tanu- sitá a Pécsett legközelebb tartott s versenynyel összekötött országos dalárda-ünnepély. A dalárda eszméje nehány év előtt városunkban is megpendült, s nehány Ugybarát lelkes, fáradhatlan buzgalmának sikerült is a derék tervet első stádiumában anv- nyira vinni, hogy pár hét alatt mintegy 40 — 50 működő, s körlilbelől 200 pártoló tagja Ion; mi — akkori városi viszonyainkat tekintve — kezdeménynek igen szép. Az ujonszülött nagyreményű dalárda-csecsemő azonban, egy magasabb régiókban már korábban világra jött, de még mindig burokban szunnyadó gyermeknek — az egyházi zene-egyletnek áldoztatott fel, s az áldozat ünnepélye egyszersmind temetési szertartás is lön, mert azóta mindkettő békében nyugszik a feledség háboritlan sir- kertjében. Hosszas, és hálátlan munka lenne, dalárdánk e halálát körülményesebben leirni, s ez nem is történhetnék némi kedvetlen reminiscentiák nélkül, melyeknek fölemlitésére ezúttal sem kedvem, sem akaratom. Nekünk ezúttal legfőbb s legelső feladatunk, a boldogult dalárda hamvait felkutatni s minden erőnket oda fordítani, hogy azt halottaiból feltámaszszuk. Ez a czélja jelen felszólalásomnak. A szép és nemes ügynek számos barátai vannak városunkban, kiknél az eszme fölelevenült, kik e felszólalásra bátorítottak, s kik annak újra életbeléptével sikeres, erélyes közreműködésükről biztosítottak. A fölhívás tehát az egri dalárda ügyében városunk derék lakói közt rövid időn meg fog jelenni. Teljes reményünk van, hogy ezúttal nemes városunk, félretéve minden osztály-, párt-, vallási- vagy felekezeti különbséget, a nemzeti művelődés, haladás zászlója alatt nem szalmalánggal, hanem kitartó tűzzel s lelkesedéssel fogja e nemes czélt felkarolni, s az egri nevet nem hagyja elhomályosittatni. A dalárda elŐleges tervezetére, úgy a mint én azt nálunk könnyen kivihetőnek, sikeresnek, jótékonynak, s fön- nebbi társadalmi eszméimmel teljesen megegyezőnek képzelem, a pesti „Aurora“ társulat mintája után, több ügybarát nézetei szerint s helyi viszonyainkhoz alkalma- zottan szerkesztve e t. lapok jövő számában s egyszersmind felhívásunkban fogom közleni. Egedi. Tízezer forint az egri elemi iskolákra. Hivatásunknál fogva kötelmünknek tartjuk, behatni városunk emelkedése s jólléte egyes tényezőinek rétegeibe is, fiirkészendők: van-e részünkre a jóllét aknáiban egy erecske, melyet felhasználhatunk? mily akadályok állnak útjában felvirágzásunknak ? mint kell még mindig csak méhben rejlő jóllétünk kifejlesztésére alkalmazni a sugarakat, melyeknek jótékonyságát nálunk sok, igen sok ok gátlólag akadályozza? — Nem hiszszük utolsó helyen állam, szebb és jobb jövőnk érdemében, az elemi népiskolákat. Embert emberré a tanítás és nevelés képez, várost várossá nem a nagyobb emberszám, hanem a műveltség magasb foka tesz; hogy pedig a város a közönségesség prózai helyzetéből kiemelkedve, némi tekintélyre vergődjék, s mint ilyen a hon jóllétének eszközlésében tényező legyen, a műveltség fokain előhaladást a korral versenyezve megtenni kötelessége. — A mulasztás e tekintetben ma már minden kis község homlokára szégyenbélyeget süt, sokszorosan szégyénitőbbet a nagyobb helyekre, kivált városokra. És hogy áll meg városunk e tekintetben a kritika előtt?! Mig nagylelkű jóltevők ritka áldozatából a tudomány fényes templomai nyitvák kebelében, nagyszámú köznépe első képzése s művelése tekintetéből alig tett valamit a város. Egy századdal előbb egyetlen népiskolája sem volt, főpapjai kegyességének köszönik létöket a jelenlegiek, pedig egy városnak szent és elengedhet- len kötelessége, népe részére a művelődés első és feltétlenül szükséges alapjait az iskolákban letenni s biztosítani. — Mig a szomszéd 8000 lakossal biró M.-Kövesden 5 népiskolát találunk, Egernek 14—15 ezerre bátran tehető szőlő- műves lakói számára négy alelemi, úgynevezett hóstyai iskolája van, kegyúri és atyai jótékonyságból állítva. Bizonyos, igen jellemző közöny látszik itt a legfontosabb ügyekre nézve, mintha egy résznek folyvást áldozni, s az egésznek ama résztől az áldozatokat követelni volna kötelessége. A jótékonyságból épitett négy népiskola példa volt és útmutatás a szellemi kiképzés fontosságára, a népnevelés tovább fejlesztésére; de városunk nem érté ezt meg, s e fontos ügy- beni közönyét jellemzi, hogy régibb korban épült, czél és Ízlésnek kevésbbé megfelelő makiári hóstyai iskolájának javítás után kiáltozó külsejét évtizedeken át hagyta slend- rián állapotban. — Ha nem tett a város, felfogta a korszükség kívánalmát az, kit Egerben mindenki méltán nevez atyjának, a nagy elődök nagy utódja, az áldozatokban kifogyhatlan főpásztor, ki főkáptalanával az örökváltság alkalmakor egy uj népiskola létesítésére a városnak 10 ezer pengőforintot ajándékozott. Az okmány még 1854. decz. 10-én kelt, ide vonatkozó szavai igy hangzanak : „Eger város iránti jóindulatunkat s hajlamunkat hogy tettleg tanúsítsuk, az 50,000 ezüstforintból tízezer ezüstforintokat a Szálában — — — egy iskolának azonnal újból építésére s a makiári hóstyán létezőnek tágasbitá- sára, és nem más czélra, Eger városának ajándékozunk.“ S a Szálában iskola mainapig sincs. — Mintha átok feküdnék e városon, annyi nagylelkű áldozat, a kész alap, a kézbesített jótétemény sem termi meg óhajtott gyümölcsét, még a napsugár is megfagy itt, mintha észak jégoszlopára löveltetnék. A közügy, a már eddig kiszámit- hatlan szellemi veszteség, a népnevelés fontossága egyaránt feljogosítanak komoly figyelmeztetésre ez ügyben.— Eger nyereménye roppant az örökváltságban, midőn igen kegyesen szabott összegért 1000 holdnál több legelő-bir- tokszerzésen kivül, földjei s szoléi szabad birtoklását nyer-
