Eger - hetilap, 1864
1864-08-11 / 32. szám
253 kezetü zsebórákat, és a mi több, új inga s egyéb nemű órákat is készít, bámulandó ügyesség- és sikerrel. Soha senki sem tanította; csupán természeti ügyessége- és említett három napi bámulatával vitte ennyire. Városunk nemes tanácsa még a múlt évben fel akarta Pestre küldeni, hogy jobban kiképezhesse magát; de az átélt sanyarú év ennek a szép szándéknak is útját állotta. Azonban, a mi halad, el nem marad. Méltó is lenne valóban kiképez- tetni. —y. Mezőkövesd, 1864. aug. 7. T. szerkesztő ur! Egy kedélyes, mulatságos esténk volt ma. Hogy is ne ?! Mezőkövesden operettet játszottak a város és vidék legszebb leánykái, kik a 13 éves szép dobostól kezdve, le a hat évesig, orgonasípszerűén állottak elő a rom. kath. iskolateremében Veiszberger Soma tánezmester vezetése mellett, hogy a „Tíz leány egy férj sem“ czimü operettet, melyet vezetőjük hatalmasan megrövidített, előadják. Senki sem várt remek énekléseket, mert tulajdonképen a táncz bemutatása volt a föczél, melynek oly szépen megfeleltek, hogy a válogatott közönség tapsai és koszorúi nem pazaroltattak hiába. A mint V. ur leánykáit bemutatta a házasulandó szerepében fellépett 14 éves héber ifjúnak, elhibázta egynek nevét, mit | a kis leány magyarosan helyreütött őszinte észrevételével: „nem vagyok én az, kérem, banem Caecilia.“ V. ur azonban nem zavarodott meg, s röviden befelelt magáért: mindegy! Az operettből kiszedett részletek zene nélkül adattak elő, csupán a katonai fordulatok s tánezok alkalmával játszott egy czigánybanda. A tán- ezok között legjobban sikerült a magyar,- és tót leánykák táncza. V. ur az egész jövedelmet az iskola szegény tanonczai javára szánta; de az illető urak azzal csendesítették le a ritka becsüle- tességli magyar izraelitát, hogy a jövedelem beszedése, — vagy talán még egy darab előadása után ajánljon egy részt, a többit pedig jutalmul magának tartsa meg fáradozásáért. Ezzel elmondtunk volna mindent, mit t. szerkesztő ur becses lapjába megírni akartunk, de minthogy V. ur oly keményen vallatta leánykáit, illetőleg a házasulandót, kérdezvén : „mit mondasz hozzá ?“ — lehetetlen, hogy egy pár ártatlan szót ne tegyünk megjegyzésképen. V. ur lelkesedése az óhajtandó szó rosabb egyesülés szép eszméje felé irányul, mely valóban dicséretes czáfolata azon idomtalan külföldi sängerek handabandázásának, kik hallomás szerint héberségök separatisticus kiemelése végett, a szegény lengyel papokat gúnyolták ki Eger egyik sorházában adott estélyeiken. Továbbá kis műkedvelői által mint ügyes és pártolásra méltó tánezmester mutatta be magát, s a jelenvolt szülőknek örömteljes pár órát szerzett. Hanem a sok magyar nyelv elleni hiba, s az előadás kikerekitése rovására hihetőleg önmaga által elferdített versek azon óhajtást keltik fel bennünk: vajha V. ur jobban megtanulná hazánk zengzetes szép nyelvét! Benézer. <i T Á K Tekints a patakra .......... T ekints a patakra, a kegy gyermekére, Mily játékot üz a virágos völgyekben, Úgy enyelg, úgy örvend egy pázsitra érve, Azt hinnéd, ott marad, pedig tova lebben. A pajzán! liljomot, nefelejcset csókol, Látja, hogy szeretnék; mégis megy — hiába, Mert boldog egyedül csak ott lehet, ott hol Egyetlen szerelme: a szép róna várja. Tekints a madárra, ha feljő a hajnal, Kicsin egy erdő is csintalan kedvének, Válogat a zöldben, itten és ottan dali, Szebbnél szebb lombokban zendül meg az ének, De bár száz bokrot, száz ligetet bejárjon, És bár mint öleljék, elsiet, — hiába, Mert boldog nem lehet, csak ott a kis ágon, A hol hű párjának csöndes fészke várja. E madár, e patak én vagyok szerelmem! Kit a kedv, kit a sors csintalan szeszélye Majd ide, majd oda hány eszeveszetten, A nyíló virágok csábos közelébe . . . Ah! de a patak nem siet úgy a hegyről, Madarat vágyai oly hévvel nem vonzzák, Ahogy én sovárgok bárhol, bárki mellől Édes mennyországom, kedvesem! tehozzád. Sas. A két barátnő. (Folytatás.) Egy ily tánczestély alkalmával, melyre egypár száz ember volt hivatalos, Josephinet különösen sötét kedélyhangulatban találtam. „Hogy van ön? egészséges?“ kérdém, helyet foglalva C Z A. ?> mellette a tánezteremben. „Miért e kérdések ? susogá a herczeg- nö — csak nem vagyok tán oly rósz színben ?“ „Na, legyen hát, ön egészséges; de meg kell önnek engednie, hogy megjegyezzem, miszerint nem egykönnyen jőne valaki ama gondolatra, hogy ön e fényes bál háziasszonya. Mily élet e teremben! Egyszerre három mazurkát lejtenek! Még az öregek is talpra keltek, és ön — ön nem tánczol! Legyen ön kissé vidorabb! Hisz a vendégeknek azt kell hinniük igy, hogy ön unja őket !“ „Igen, és ha úgy volna? Hadd higyék, a mit akarnak! Nekem egy csepp tánezoló kedvem sincs!“ — „Ön engem valóban aggodalomba ejt, berczegnö! Talán kellemetlen tudósításokat kapott Párisból! Vagy tán épen régideje, hogy onnét levelet is vett? „Nem, épen ellenkezőleg.Én ma leveleket kaptam Kazimi- rától, és mondhatom kedvező hírekkel. Azt Írja, hogy Párisban igen jól mulat, hogy a lapok mindent túloznak, a király, daczára a köztársasági párt fenyegetéseinek, szeretetben áll, és hogy minden a régiben maradna, ha a szájasdiakat befogatná; hanem ő tuljó, s annálkevésbbé akar erőszakhoz folyamodni, mennél bizonyosabb, hogy a kedélyek e mozgalma nem tarthat sokáig, miután az állhatatosság nem jelleme a franczia népnek. S még hozzá a királynő, ki igen előzékeny Kazimira iránt, miután minden kis estélyre is meghívja őt, titokban közié vele, hogy a [ fő lázongó, vagy inkább a forradalomlelke, gróf Mirabeau, a * kormánypárthoz szegődött. Mi a többi lázadókat illeti, azokat a közvélemény végkép elitélte, sőt utálattal néz rájok Páris. Mindennek, úgy látszik, megkellene engem nyugtatnia, és mégis soh- sem voltam ily sötét kedélyhangulatban, mint épen mai nap.“ „De hát hogy is van ön csakugyan?“ „Hogy? azt magam sem tudom igazán, ügy érzem, mintha kő nyomná szivemet! Úgy aggaszt, úgy lever valami! Gyávaság, gyermekség, fogja ön talán mondani; de hát mit tegyen az ember, midőn oly kedélynyomás alatt szenved, mely sokkal hatalmasabb az ész minden érveinél ? Tettetni magam mintha vidám volnék, azt tehetném, hanem az végre is csak tettetés. — „De ez sem megvetendő, kegyelmes asszonyom ! Gyakran hallottam, hogy a színészek egészen átolvadnak szerepeikbe. Ki tudja? tán önnek is sikerülne elfelednie
