Eger - hetilap, 1864
1864-03-31 / 13. szám
102 zét, mintha a legrégibb határok lettek volna. A sziklákon átszivárgó viz mindenfelől csepegett, permetezett rájok, úgy hogy daczára vízmentes felöltönytiknek, nem sokára bőrig áztak. Éhez járult, hogy a szikladarab, a melyen állottak, sima és sikamlós volt, s a ki elcsúszik, menthetlentil el van veszve. A természet hatalma itt is sokkal nagyobb volt, hogysem az ember sokáig ki- állhatta volna, s midőn a meghatott utazók a hideg és nedvességtől reszketni kezdettek, a kalauz jelt adott a visszatérésre. A fölmenetnél a különben oly beszédes franczia hallgatag volt, de a német többször megfordult, mintha nehezére esett volna a zuhatagtól megválni, mely gondolatait messze ragadá vissza az ősvilágba. S valóban oly két jelenetnek volt szemtanúja, a minőt a földön sehol sem találhat föl, s a mit sohasem fog elfelejthetni. Cliftonhauseban száraz ruhába öltöztek, s frissítőt vettek magukhoz; azonban ez is különös érzetek között történt, mert a vendéglő ablakai és ajtai folyvást rázattak és remegtek, habár az épület sziklaalapon nyugszik. Ily hatalmasan működik a lég megrázatása a roppant víztömeg szünetlen esése által! A Niagara zuhatagot az úgynevezett Kecskesziget (goat island) két részre osztja. A kisebb amerikai zuhatagnak, a nagyobb: the horseshoe falls-nak neveztetik, mivel patkóalakkal bir. De e zuhatag már oly sokszor le volt Írva, hogy nem szükséges e leírást újra ismételni, s azért érdekesebb leend a hidat tekintenünk meg, mely a Niagara vizszoros magas partjait egymással összeköti, s mely a világ legcsodálatosb építményeihez tartozik. A viz- szoros egyike a legfontosabb közlekedési pontoknak Canada, s az Egyesültállamok között. A folyam, mely rendszerint 3/4 óra széles, a sziklák által itt száztizenöt ölnyire szorittatik össze, s igy az egyetlen pontot képezi, mely fölött híd állítható. E híd építésénél hihetlen nehézségek támadtak. Az állványok fölállítására gondolni sem lehetett, mivel először a folyam itt rémitön sebes s másodszor e pontnál több mint száz öl mély. Ezokért függő hidat kelle kigondolni. De hogy lehessen az egyik part sziklamagaslatáról a másik partra jutni ? Ez volt a bökkenő. A gyermekjáték, a papírsárkány itt is, miként egykor Egyiptomban Pompejus oszlopának megmászásánál, jó szolgálatot tett. Megvárták ugyanis a kedvező szelet, aztán több ily sárkányt bocsátottak föl, 8 midőn a folyam túlsó partján voltak, lassan leeresz- ték. E sárkányok zsinegéhez finom drótot kötöttek, s azt áthu- zák, később erősebb drótot s végre köteleket, mikből többet kötöttek össze, úgy hogy rájok egy hengerrel ellátott kosarat erősíthettek, a melyben eleinte egy ember a mélység fölött a túlpartra huzathatott. Ekkor már a kötelek megtizszereztetvén, a kosarat több ember fölvételére megnagyobbíthatták. Az átjárás tehát ekként már lehetővé tétetett. Azonban mily igen távol állott még ez azon eszmétől, melyet kivinni akartak ?! Mert az amerikaiak agyában azon gondolat fészkeié be magát, hogy nem pusztán a gyaloglók, lovasok és kocsik számára építsenek hidat, hanem vasutat állítsanak föl azon. Eleinte keskeny lánczhidat akartak a gyaloglók számára, azonban az nagyon gyönge és ruganyos lévén, a zivatar által kettétépetett. Mindez nem elcsiiggedést, hanem uj buzgalmat és okulást szült. És most a híd készen áll. A kötelek, melyeken a híd függ, vasdrótból vannak fonva, s oly vastagok, mint egy árbocz- fa. Több mint ezer láb hosszúk s óriás támoszlopokon nyugosz- nak, melyek méltán tekintetnek az újabb építészet remekművének. Ezek két emeletesek. A felső emeleten a vasút vonul át. A sinut alatt, az alsó emeleten, van egy tágas ut a gyaloglók, lovasok s kocsik számára. Rendkívüli látványt nyújt, a vasutat ily magasan a légben függni látni. Másutt ily hidemelésnél a vasutat a híd közepére s a járdát és kocsiutat kétoldalt állították volna föl; azonban ez az amerikai mérnököknek nem látszott czélsze- rünek. Két dolog érdemel még itt említést. Első az, hogy a vasutat, daczára saját súlyának, még több, egyenlőn felosztott vas- tuskóval terhelők meg, melyek együttvéve több mint ezer mázsát nyomnak. Észrevették ugyanis és kiszámiták, hogy minél nehezebb maga a híd, annál jobban ellenáll az orkánoknak s a vasúti terhek nyomásának. A másik érdekesség némileg ellenmondásban látszik lenni az elsővel; ugyanis szigorúan meg van hagyva, miszerint minden nagyobb társaság, körmenet, és sereg a hidra léptekor feloszoljék, s ne egyszerre lépjenek ; a zenebandák is csak akkor játszhatnak a hídon, ha kocsikban vannak, hogy igy a híd minden egyenletes ingástól menten maradjon. Az ily intézkedések helyes voltát számtalan tapasztalat bizonyítja, mert a többször ismételt kisebb rengés sokkal veszélyesebb az ily építményekre, mint egy pillanatnyi erős nyomás. „Parbleu!“ mondá a franczia, miután a némettel a hídon átment, „ha az ember mindezt tulajdon szemeivel nem látná, mesének tartaná!“ „A kelet regéi“, viszonzá a bölcselkedö német, „egy gyermeki öntudatlan képzelemnek álmai; a mi pedig itt a mesével határos, az az éleslátó s czélszerü gondolkozás szüleménye; legyen bár az amerikai még oly hibákkal telt, annyi áll, hogy mindig gyakorlati ember, s jobban tudja fölhasználni életének rövid idejét, mint bármily más nemzet, még az angolt sem véve ki.“ B. J. Inségi adomák. 1. Egervárosa inség-segélyző bizottmánya, az ínségesek ügyét rendezvén, az itt élődö 170 koldust meghagyta ősi koldulási jogaiban, de úgy, hogy ruháikra bádogbélyeget varratott, annak jeléül, hogy a szerdai s szombati koldulásra csak azok vannak fölhatalmazva. Ennek következtében (szomorú idők!) nagyon fölment a koldusbélyeg, vulgo: paléta agiója. Akad, mint mondják, olyan irgalmas felebarát, ki csekély honoráriumért palétákat gyártott. Sőt akadt olyan commoditást kedvelő koldus is, ki egy billogtalan szükölködőnek napi 20 krajczárért adta bérbe jegyét, — ez pedig napi 30 krajczért egy falusi szegény asszonynak — subárendálta! 2. Felvigyázó. Hallod-e te csavargó, hogy mersz koldulni, mikor nincs is palétád? Koldus. Ne bántson kelmed, inkább szolgálok valamivel. (Fizet 30 krt.) Felvigyázó. No jól van erre arra, mehet kend Isten hírével. 3. Az ur után futott a meztelen czigány purdé, kinek félreállott a bendője. Czigányfiu. Kérem alásan, tessék adni egy krajczárkát, majd meghalok ihen. U r. Gyér ide, hadd tapogassam meg a hasad. Czigányfiu. De isz azt nem tapogatja kend, — felelt ijedten a fiú, és elszaladt. 4. Két gyerek kopogtat az ajtómon, az egyik bélyeggel, a másik a nélkül. Én. Hát neked, fiam! hol van a palétád? — szólék az utóbbihoz. Fiú. Kérem alásan, én ehez az egyik palétához. tartozom. Melléklapul a régi jó időből. 5. István bácsit, az öreg koldust, sorszámban élelmezték a jákóhalmiak. Történt, hogy ép oly gazda hivatta egykor bérese által ebédre, kire később esett volna a tartás. Az öreg koldus fél-indignátióval vetette oda: „Várjon sort!“ M. G.
