Eger - hetilap, 1863

1863-12-10 / 24. szám

189-4 T Á R C Z A. §>A czár Ítélete.

II.

Nehány nap múlva Lebinsky Samu a lengyel földrőü visszatértében betért egy ismerős ékszerészhez.

— El akarja-e ön adni ezen nyakéket ? — kérdé öt az ékárus, miután nehány perczig kezeiben tartotta.

— Mindenekelőtt értékét szeretném megtudni.

— Valóban ezek nagyértékü drágakövek, — viszonzá az ékszerész, nem oly könnyti azok fölött kimondani a becslést ; mégis annyit mondhatok, hogy mindaz, minek jelenleg birtokában vagyok, nem bir egyenértékkel csak egyetlen egy gyöngygyei, mi ezen nyakéket disziti. Tanácslom önnek, menjen vele Varsóba ; ott könnyebben találand majd reá vevőt.

Az ördögbe! mondá magában a fiatal üzér, innen nagyon messze van Varsó, de az ügy felérni látszik a fáradsággal az utón .... de végre még se bánom meg, legalább meglátom első ízben hazám fővárosát.

— Hol találta ön ezen nagy kincset? — kérdé őt a nagyváros első ékszerárusa, kihez a zsidó mindjárt megérkezése után vitte az ékszert, — e kövek, hitemre mondom, megérdemlik a fáradságot, hogy az ember egyről egyre figyelmesen vizsgálja meg őket.

— Kérem, — szólt Samu, — legyen szives nekem azok értékéről legbiztosb értesítést adni.

— Barátom, — felele az ékárus, miután nehány perczig nagyitó lencsével többször végigjártatá a nyakláncz egyes kövein szemeit, — e kövek mind hasonlók egymáshoz, egyenlő finomságnak . . . többet érnek 700,000 rubelnél, és méltók, hogy a czárnö kincstárában foglaljanak helyet. Nincs egész Varsóban oly gazdag delnő, ki megvásárolhatná az ön nyaklánczát. Menjen Sz.-Pétervárra s igyekezzék ö felsége elé juttatni azokat, s szerencséje meg van alapítva.

Samu az elhatározás embere volt ; útját rögtön megkezdé. Megtölté batyuját fris kelmékkel s kunyhóból kunyhóba, faluról falura, tartományból tartományba utazván, Szent-Pétervár felé irányzá lépteit.

— Nagyon szeretném, gondolá magában, átlépvén a határszélt, — meglátogatni az öreg Gossvitzet, de nagyon félreesik az egyenes úttól, s nekem sürgős utam van, hogy czélt érjek. Végre is a meglepetés nem kevesbbé kellemes leend reá nézve, midőn visszatérek, s leszámlálom neki a pénzét; mert az én Ígéretem szent.

Két hónap leforgása után Samu belépett a minden oroszok fővárosába. Első gondja volt, fölkeresni a czárnö ékszerészét.

— Uram — mondá — itt van egy nyakék, melyet az emberek érdemesnek tartanak arra, hogy ö felsége megtekintse mit ítél ön erről ?

Az ékszerárus kezébe veszi a nyakéket s tetőtől talpig végig nézi szemeivel az ifjú izraelitát, kinek termete — mint már mondottuk—gyulánk, karcsú volt, s kinek arczvonásai annyi nyíltságot tükröztek, a mennyi elhatározottságot beszéde jelezett.

Sorsosai szokása ellenére, haja- s szakállára állandó s egészen az apróságokig menő gondot fordított ; hosszú öltönye csinos szabású s kitűnő tisztaságú volt ; magatartása, arczjátéka, szóval, modora a jóllét és megkülönböztetés jellegét nyerte a természettől, a mi első látására lebilincseli a nézőt.

— On e tulajdonosa ezen nyakéknek, uram ? — szólt a koronái ékárus, miután jól megnézegette.

. — Igen uram, az tulajdonom.

— Jöjöu hozzám holnap, pontban délben. Reményiem,

hogy addig megnyerem ö felségétől a fölhatalmazást, hogy ön is előtte megjelenhessék.

— Pontos leszek uram, — szólt az ifjú, meghajtva magát, s eltávozott.

Csodálatos, goudolkodék magában az ékszerész, ezen ember magaviseletén, szaván, ruháján van olyas valami, mi nem szokott tulajdona lenni Izrael fiainak. Én átutaztam Lengyelországot, hol hemzsegnek a zsidók, de soha egyetlen egy gyei sem találkoztam, kinek oly szép arczvonásai lettek volna.

Másnap Samu pontban déli időben jelent meg az ékárusnál.

— Nagyon jó, — mondá ez, — már várakoztam önre. Nyertem számára ö felségénél kihallgatási engedélyt, üljünk fel a kocsiba, mely már készen vár minket.

A kocsi jól haladt, átrobogott több utczán, átment a Néván, bevágott a császári palota ivei közé, s megállapodék végre egy lépcsözet aljánál, mely a császárnö kisebb lakosztálya felé vezetett. A lépesőzeten s folyosókon szolgálattevő tisztek nagyon jól ismerték az ékszerészt, de nagy meglepetéssel s csodálattal bámulták sokáig azt, ki őt követé. Valóban nem is közönséges dolog, a császári terem talajzatán egy lengyel zsidót járkálva szemlélni.

Mindjárt egy palotahölgy kinyita egy bársonymellékajtót, s bejö a váróterembe.

— Jöjenek uraim utánam — szólt a kihallgatást kérőknek, ő felsége kész önöket elfogadni.

Ezek követék a delnőt, s alig záródott be utánuk a rejtek- ajtó, midőn Samu a nélkül, hogy legcsekélyebb zavart vagy elfogultságot tanúsított volna, tiszteletteljesen meghajtá magát a három Russzia uralkodónéja előtt, ki roppant értékű zöld bársony támlás széken ült.

— Ön nyujtott-e be hozzám, — szólt a czárnö mindjárt a zsidóhoz fordulva, — egy drágaköves nyakéket? mely nekem rendkívül tetszik, s melyet 800,000 ezüst rubelre becsülnek.... Paula — folytatá örömes mosolygással fordulván első palotahölgyéhez, ki közel hozzá egy mellékszéken foglalt helyet,— adjon e derék izraelitának ez összegről kincstárnokomnak szóló Írásbeli felhatalmazványt.

E szavakkal a czárnö fölemelkedék, s a szomszéd terembe ment. A palotahölgy pedig egy rózsafa kis szekrénykéhez mene, kinyitott egy arany s elefántcsonttal kirakott fiókot s kivett belőle egy illatos tiszta papirt, melyre ezt irá : „Utalvány 800,000 ezüst rubelre, közvetlenül Lebinsky Samu házaló-kereskedőnek kifizetendő.11

— Fogja ön e papirt — szólt a palotahölgy az ifjú zsidónak, — mutassa be a kincstárnoki hivatalnak, és mindjárt megkapja a nyakékért járandó összeget.

A két látogató mélyen Udvözlé a főrangú hölgyet, újra keresztülhatol az előtermen s folyosókon, ugyanazon szolgálattevő tisztek legnagyobb álmélkodására, és siettek az ékszerész kocsijához.

— Menjen most fel, — szólt ez, — itt hagyom önt a kincstár ajtajánál. Most már nem igényli többé segélyemet.

— Elismerem egész becsében a szolgálatot, mit ön nekem tett, s legfölebb estig elmegyek önhöz, méltókép meghálálni s megjutalmazni azt, — mondá Samu, elhagyván a hintót, hogy fölmenjen a császári kincstári hivatalba.

Belépvén az első szobába, kézbesité utalványát egy ott álló hivatalnoknak, ki nagy szemeket meresztvén rá, átvezette öt több más szobán, inig végre egy nagy teremben egy magas rangú egyéniség előtt találá magát, kinek tiszteletteljesen nyujtá át a kérdéses utalványt.