Eger - hetilap, 1863
1863-10-15 / 16. szám
125-4 T Á R € Z A. Négy év Cayenneben. (Folytatás). A Sz. Józsefen divatozott napirend következő volt: Reggeli 51 2 órakor gyülekezés és reggeli. Ez utóbbi a leves egy neméből áll, mely csak a leggyötrőbb éhség által élvezhető. 6 órakor a munka kezdete a szabadban. 11 órakor visszatérés a börtönbe és ebéd. Ez levesből, D/a font, manioklisztböl sütött nyomom kenyérből s félmeszely borból áll. Délután 1 órakor a munka újra elkezdetik s tart 6-ig, midőn a vacsorát feltálalják. Ez száraz, dohos főzelékből vagy tőkehalból (Stockfisch) áll. Ezenföliil mindegyik rab naponkint egy korsó vizet kap, mely azonban sós és rothadt izii. Képzeljünk csak 5 órai munkát reggeli 6 órától 11-ig ily éghajlat alatt ; mig távolról sem oly forró légü országokban — Olasz- és Spanyolországban — a mezei munkát már 10 órakor abbanhagyják ! De hát mit mondjunk a délutáni5 órai munkáról? Midőn a rab a már 5 órán át tartott munkában kifáradva, lihegve és levegő után kapkodva hever czellájában ; midőn a föld a hőségtől megrepedez, s az égető nap az egész természetre nyomasztó teherként nehezedik; midőn az enyhítő árnyéknak hire sincs, s a napsugarak függélyesen lövelnek le : a szegény rabnak ismét kapát és taligát kell kezébe fognia, még 5 órát dolgozandó aznap! Ha aztán ilyenkor a kalapja vagy sapkája fejéről leesik, a függélyesen rálövelő napsugarak eszétől is megfosztják. Bőre összevisszarepedez és ránezosodik, s ha mezítláb az izzó földre lép, talpbőre bizonyosan ott ragad. A rabokat felügyelők kisérik a munkához, kik, valahányszor kedvök tartja, rugdosás és botütésekkel nógatják őket szorgalomra. Minden felügyelő alá tiz ember van rendelve. Lázadási kísérletek 40 tengerész és 20 csendőr jelenléte által vannak le- hctlenné téve. Minden szombaton szemle tartatik a rabok felett, kik arra mezítláb, nadrágukat térdig felgyürve, kötelesek megjelenni. Vasárnap a szemle ismételtetik, s azzal végződik, hogy a rabok a parancsnok és hadnagy előtt elléptetnek, mialatt mindegyik tartozik, magát mélyen meghajtani. Ezután a kápolnába mennek misére. Két év múlva több rabtársammal az Ordögszigetére szál- litának át. E sziget azon ideig műveletlen és lakatlan volt, most azonban munkák által termékenynyé volt teendő. Rövid idő múlva sokat vesztett az vad, műveletlen tekintetéből. Bonnard, az ellentengernagy anyagszereket küldött kunyhók építéséhez. A munka szabad volt, mert felügyelőink nem voltak. Minden kedden, csütörtökön és szombaton élelmiszereket hoztak Cayenneböl a kénytelen gyarmatosoknak. Ez élelmiszerek csak olyanok voltak, a minőkkel a Sz. József-szigeten megismerkedtünk. Szerencsére, kertjeink terményei már nehány hét múlva változatosságot hoztak be konyhánkba. Ivóvizünk azonban hiányzott, s naponkint csak egy-egy korsóval kapott mindegyikünk. Bonnard, mint látható, jóvá akarta tenni a Sz. József-szigeten tanúsított kegyetlenségeit. Még azt is megengedte, hogy egy cayennei szatócs köztünk letelepedhessék, s czukorpálinkát, ezér- nát, tüt, tollat, papirt és más hasonló czikkeket árulhasson. Egyébiránt élelmi forrásaink nemcsak saját termesztményeinkre szorítkoztak : a halászat és vadászat is nyitva állt előttünk. A halászat bizony nem kis nehézséggel járt, mert az e czélra szolgáló eszközök majd mind megtagadtattak tőlünk. A tenger itt, mint már emlitém, veszedelmes halakkal volt tele. Már maga a gyarmat is igen alkalmas, ez állatokat ide édesgetni, mert a sárgaláz idején néha egy nap alatt 10—20 holttestet is vetnek a tengerbe. Azért veszélyes, a parton mosni, vagy csak a lábakat is megfüröszteni. Az angolnák és czápák egészen a partokig jö- nek. Hogy halászhassunk is, meg az ezzel járó veszélyt is kikerülhessük, a déli oldalon egy kis tavacskát ástunk, mely a dagály idején mindig meg szokott telni vízzel. Ilyenkor néha halak is kerültek bele, melyek az aszálykor ott szorulván, megfogtuk őket. A vadászat kevesbbé volt szabályszerű, s kevésbbé sikeres. Mindössze is nehány mókussal s helylyelközzel még egy-egy kígyóval tértünk arról vissza. Ez állatokat nem könnyű kézrekeri- teni, habár nem is oly veszedelmesek, a minőknek ki vannak kiáltva; mig másrészt, mint jóizü tápszer, úgy látszik, még sokáig nem fognak érdemök szerint méltányoltatni. Midőn az ellentengernagy kinyilatkoztatta, hogy nem fog mellénk e szigeten felügyelőket rendelni, legelső gondolatunk is a megszökés volt, habár az ellentengernagy, ki e gondolatunkat természetesen kitalálta, világosan értésünkre adta, hogy a szökés megkísérlése elkerülhetlenül halálunkat fogná maga után vonni. Egykor, a mint a Cayenne átellenében fekvő parton állnánk, egy sötét, körülbelül 20 rőf széles és 40 röf hosszú tömeget láttunk nyugati irányban úszni a tengeren. Azt hittük, hajó az, melyet rabtársaink ütöttek össze valamelyik szigeten, rajta me- nekiilendök. Reszkettünk azon gondolatra, hogy tildöztetni fognak. S valóban, nehány perez múlva el is indult a hajónak vélt tömeg után nyolez sajka, katonasággal megrakva, a Királysziget erődjéből. De csakhamar meggyőződhettünk, hogy az üldözött tömeg korántsem hajó, hanem egy darab föld, mely az Amazon folyam partjától szakadt el. Az esőzések alatt t. i. néha terjedelmes földdarabok, a folyam által már aláásatva, elszakadnak a parttól, s fákkal s ösz- szevisszafonódott liánokkal és száz meg százféle növényekkel megrakva, a folyam által a tengerbe sodortatnak. Nem sok idő múlva az üldözök is, kik e közben mindig jobban közeledtek hozzánk, belátták tévedésöket, s minthogy minket a parton megpillantottak, sajkáikat felénk irányozták s partra szálltak. Azonnal észrevettük, hogy csalódásuk miatt rettenetesen boszankodnak, s csak ürügyet kerestek, hogy belénk köthessenek. „Ah ! — szólt egyik társam, — egy párisi, kiben a gunyo- lódási hajlamot szerencsétlensége sem volt képes elölni — ha szabad sajtónk s egy charivarink volna, mily élezés czikket Írhatnánk ez eset fölött !“ Alig hogy e szavak elhangzottak, a katonák egész dühhel rohanták meg a szerencsétlent s két mellette álló társát, kik őt mentegetni bátorkodtak. A tisztek nemcsak vissza nem parancsolták ez embertelen embereket, sőt vad örömmel nézték dühön- gésöket. „Ide azokkal a hUvelyktyiikkel ! (kinzóeszköz). Szorítsuk össze egy kissé e gazemberek ujjait !“ kiáltának némelyek. „A karóhoz velők, a karóhoz e kutyákkal !“ ordítoztak mások. Társaim egyike védeni akarta magát. Az egyenlőtlen harcz- ban, mely közte s a katonák közt kifejlődött, szakállárnak majd felét kitépték. A hüvelyktyük azonnal a szerencsétlennek hüvelykeire lőnek alkalmazva, s mindaddig szorittattak, mig körme alól a vér ki nem buggyant. Most a hét láb magas karóhoz mentek, mely kinzóeszköz a legnaposabb helyen volt leásva. Ott 60 fontos lán- ezot tettek lábaira, s a karóhoz álliták. Ezután lábszárait erősen összekötözték, s ugyanazon kötelet ezombjai s a karó, majd hátratett karjai körül tekerve, végét a karóhoz erősítették. Ez meglevőn, egy másik kötél huzatott le vállain, s csipője körül tekerT
