Eger - hetilap, 1863
1863-10-15 / 16. szám
126 tetvén, mindkét végével két hengerre helyeztetett, melyeken a szerencsétlen egy pillanatig lazán Ióggott. Egy közönséges, nem politikai biinhöncz, ki hóhéri teendőket végzett, meghúzta most a kötelet. Kar- és lábcsuklói ropogtak a szerencsétlennek, s homlokán hideg veríték gyöngyözött. Szemei vértől elöntve kidüledtek üregeikből. Száját kimondhat- lan fájdalom torzitá el, de azért egyetlen panaszhangot, egyetlen jajkiáltást sem hallatott. A hóhér erősebben húzta a kötelet. E hajmeresztő kínzásnak két egész óráig kell tartani, ennyi idő van rá megszabva! Ha a kinzott kegyelemért rimánkodik, a kötél feszítésével fölhagynak, de azért le nem oldoztatik, mig a megszabott két óra le nem telik. Égető szomj epeszti a kinzottat, a nyomás fokozódik az izzó lég minden egyes belehelésével, erei folyvást dagadnak s felpattanással fenyegetőznek. Szerencsétlen barátunk ajkai, alig félórai szenvelgés után, megfehéredtek, szemei bezáródtak, feje lehanyatlott s ajulásba esett. Most a kötélen egy keveset tágítottak, de egy egész óra telt bele, mig a kinzott eszméletét visszanyerte. A két óra elteltével az áldozat leoldoztatván, a földre tétetett. Még hárman voltak hátra kinzandók. Minthogy a nap már hanyatlóban volt, még csak egyet vettek kínzás alá, a másik kettőt másnapra hagyták. Ezek egyike, midőn a hüvelyktytíket uj- jaira szoriták, elkiáltotta magát: egyik hüvelykében a csontot összezúzták. Erre az elitéltek a királyszigeti tömlöczökbe szállíttattak. Az utóbbi időkben Cayennéből s az Anyaszigetről több, részben sikerült szökési kísérlet történt ; miért is a kormányzó s a tengernagy a legszigorúbb őrködést elrendelni, s az Ördögszigetre is, melyen mi akkor tartózkodtunk, ugyanazon rendszabályokat alkalmazni határozták, melyek a Király- és Sz. József szigeten divatoztak, hol főleg a közönséges bünhönczök őriztettek. Mi sejtettük e határozatot, mig másrészről annak tudata, hogy több társunknak a szökés szerencsésen sikerült, képzelő- erönkét nagyon fölhevítette. Egy este, midőn a sziget északi végén, hol rendszerint friss szellő lengedez, nagyobb számmal gyűltünk össze, az üdítő léget élvezni : a behozandó szigorú rendszabályokról, több társunknak egy általuk titkon készített tutajon lett szerencsés megszökéséről s arról beszélgettünk, hogy jó lenne nekünk is, szerencsét próbálni. Elhatároztuk, hogy mi is fogunk tutajt építeni, mely húsz ember számára elég tágas legyen, s húszán azonnal hozzá is fogtunk a munkához. Csakhogy ez nem könnyű feladat volt, mert az egész szigeten egyetlen egy valamire való fa sem volt található. Azonban a kormány — természetesen akaratán s tudtán kívül — kisegített bennünket e bajból, azáltal t. i., hogy több szétbontott házat, melyek a jövőre köztünk tartózkodó csendőrök, felügyelők és tengerészek számára lakásul voltak szolgálandók, szigetünkre szállíttatott. Ez természetesen igen becses anyag volt számunkra ; minthogy azonban a kormányzó látogatására minden harmadik nap számíthattunk, s azonfölül egyidő óta egy várnokügyi alhadnagy a nap kevésbbé forró óráit az Ördögszigeten tölté, hogy minket szemmel tartson : az anyagszert csak a legnagyobb elővigyázat s tartózkodással érinthettük. Ide járult még az, hogy a kezünknél levő fadarabok csak a kerethez voltak elegendők, mely azután más anyagszerrel volt kitöltendő. Egyikünk kiszámította, hogy három, 3 láb hosszú, összekötött kukoriczaszár 8 fontnyi tehert képes a vízben föntartani. Ku- koricza bőségben volt a szigeten. Újabb kísérletek történtek : egy 30 darab kukoriczaszárból álló csomót a vízbe tettek, arra egy 120—130 font nehéz ember ráült, s nem merült el. Most levágtunk mintegy 6,000 darab kukoriczaszárt, s azokat 30—35-ével csomókba kötöztük. Ezenkívül bizonyos mennyiségű himbojt (ricinust^ is vágtunk le, melyeket szintén csomókba kötöztünk. Csak a nap legforróbb óráiban dolgozhattunk, de akkor lankadatlan szorgalommal. Erőnket, kitartásunkat fokozta azon gondolat, hogy visszatérhetünk Európába, családaink, barátaink körébe. Még mielőtt tutajunk elkészült volna, társaink közül még más 14 is kedvet kapott a szökéshez, s azonnal hozzáfogtak egy második tutaj építéséhez, mely a mienkkel egyszerre készült el. Mindkettő ugyanazon rendszer szerint épült. A kukoricza- szár-csomőkat a jármű keretéhez erősítettük, ezek fölé aztán a himbojesomókat raktuk, melyek a lábaknak jobban ellant tudtak állni. A keresztgerendákra, melyek a csomókat tárták, deszkákat szegeztünk. Vo.lt egy körülbelül 10 röf magas s 8— 9 hüvelyk vastag árboczunk, ezt is felállítottuk ; a vitorlát pedig ingeinkből készítettük. Az idő igen viharos volt, a szél szokatlanul erősen fújt, a tengert fehér habok boriták, mi azonban a vihar daczára is izzadtunk munkánk alatt. Kevesebb mint négy óra alatt teljesen elkészültünk, s valamennyien, még azon rabtársaink is, kik nem mertek velünk tartani, segítettek, a jármüvet a tengerbe taszítani. Ezután felraktuk az élelmiszereket, melyek édes burgonyából, kenyérből, nehány, a szigeten elejtett s megsütött madárból és azon eleségböl álltak, melyet az nap reggel a legközelebbi három napra kaptunk. Az indulás közvetlen a takarodó-lövés után esti 8 órára határoztatott, azonban már sokkal előbb minden készen volt. A kitűzött indulási időt végre mégis akként változtattuk meg, hogy nem vártuk be a királyszigeti jellövést, hanem esti 7 órakor, midőn már elég sötét volt, eloldíuk tutajunk kötelét, s útnak indultunk. A szigeten maradt rabtársaink felmásztak a sziklára, hogy a meddig csak lehet, minket szemeikkel kisérjenek, mert a hold meglehetősen világított. Jármüvünk rendkívül gyorsan úszott. A szél épen kedvező irányban fújt, s az evezőkre alig volt szükségünk ; mindamellett nagyon örültünk, hogy egy loirei hajós is volt köztünk, ki a kormánylapátot ritka bátorsággal, erővel és ügyességgel vezette. Az éj sem jobban, sem roszabbul nem mult el, mint a hogy vártuk. Ezen éghajlat alatt az éjek szokatlanul hidegek, s a rajtunk átcsapkodó hullámok és az azokat korbácsoló szél, valamint a tengeri betegség közölünk sokakat elgyengítettek. Midőn a nap fölkelt, a sinamarii öbölben találtuk magunkat, tehát egy éj alatt akkora utat tettünk meg, a mely rendszerint két napot vesz igénybe. A másik tutajról, mely egy puskalövésnyire követett minket, sokszor hallottuk azt a panaszt, hogy nagyon meg van terhelve. Csakhamar sérüléseket is szenvedett, mi szomorú következményeket vonhatott maga után. Lassankint mind jobban elmaradt tőlünk, mig végre egészen elvesztettük szemeink elől. Hogy mi történt vele, nem tudom. Valószínűleg a hullámok partra verték. (Vége köv.) A chinai nők kis lába. Tudva levő dolog, hogy a chinai nők járása, lábaik kicsinysége miatt, nem csak nem kecses, hanem egyszersmind alkalmat- | lan és fájdalmas is ; csak nagy bajjal vánszorognak tova különös tám nélkül, s gyakran megesik, hogy elesvén, magukat megsértik- Annál feltűnőbb az, hogy egy oly müveit népnél oly különös szokás divatozik, a melynek észszerű okát nem adhatni. — És mégis e szokás átalánossá lön, kivéve a tatárokat, habár egyes dynas- tiák alatt kevésbbé szigorun tartatott meg. Minthogy a chinaiak classikus irataiban arról semmi emlités sem tétetik, azért egész biztossággal következtethetjük, hogy Confucius korában még nem létezett. Ez okból eredete és elterjedése a regék országába vezethető vissza s igy nem csoda, ha erre nézve különböző és ellenmondó adatokat bírunk. Némelyek szerint még 1100-ban Kr. e.
