Eger - hetilap, 1863
1863-11-05 / 19. szám
149 T A R C Z A. Murawieff, és Raczkovszki. I. Murawieff, a hős országhóhér, Vérszomjazóbb, vérengzőbb, ha vért lát, Elorozza a tigris babérját, Halálfia, kit előlutólér .... Martirnemzet hulláit sodorván, A Visztula véres hullámot hány ! Egy elfogott csapatot ölet most, Legutolsó a csapat ősz papja; Ezt ő maga marczangolja, marja, Dühödtebb, hogy ily szent életet foszt ! Hogy halálát tegye rettentőbbé, Áttestesül pokoli ördöggé. * * * Felfénylik a vértanú szent arcza, Méltósággal szól a nagy hóhérnak : „Minden csepp vér kikel, mint jó vérmag, — E vérnek lesz véred ellen harcza .... S bár legyen is tigrisélted hosszú ; Isten mondja : ,enyém lesz a boszu !‘ „Menj innen, mond — hagyj meghalni engem !“ S imádkozni a föld porába hull .... Hah ! mi ropog? s dörg eeliót rá mennyben ? A népölő néz rémülten, vadul. Csak egy piros felhőkoszorát lát : Az elvérzett martir koszorúját ! II. Felhő sincsen az égen, mégis szörnyet csattan, Megrendül az, a kiben egy kis érzés csak van! A szörnyeteg, a kiből minden érzés kiholt : Bár megrémült egy perezre, marad az, a ki volt. Se egész világ átka, se Isten haragja, Rettenő vad dühétől őt vissza nem tartja. Hogy meg legyen csúfolva, halva is a lengyel, Sírjára polkát játszni, nagy zenekart rendel. Tánczol a muszka csorda, a szent sírt tapossa : A sírdomb is veszszeD el, simuljon laposra. . . . A vad táncznak vége lön, az éj is beállott: A vértanú aluszsza az örök sírálmot! Keresik a lengyelek a sírt térdenállva, Imádkoznak, sírnak, hogy jussanak nyomába. . . . S kettős láng vetődik fel a tiprott sírhelyen : A szent szívéből lángol, — Isten- s honszerelem! A távozó vad csoport visszanéz a fényre, — Lát imádkozó népet, s újra felforr mérge ; E szegény népre rohan új dühhel az ellen, Hogy ne legyen, a ki még gyászolni is merjen. . . . De a homályból rátör egy hős lengyel csapat ; S a kozák rakásra hull, s eszenélkül szalad. A vérhős hiénaként keresi a hullát, De nem töltheti rajta őrjöngő boszúját. * * * Felfelrémlik álmában a szent véres árnya ; Murawieff az Isten büntetését várja. Benőfv Soma. j A tél és nyár Oroszországban. (Egy angol naplójából.) Az utolsó tél volt,— gondolom — a leghidegebb, mely húsz év óta Oroszországban vala, és az azt megelőző esztendő is csaknem ily hideg volt. Sok helyen Reaumur hévméröje körülbelül 30 fokra szállt le a fagypont alá. Ha a hévmérö körülbelül 28. R. fokot ér el, megfagynak néha a madarak röptűkben a levegőben és leesnek. Szerencsére a hévmérő ily alacsony állásánál igen csekély vagy semmi szél sem uralg, különben a hideget nem lehetne elviselni. Csípős szél mellett 10. R. foknyi hideg érezhetőbb, mint szélcsendes időben 16 foknyi. Oroszországban az ég közönségesen szép kék, a lég világos és erősítő, és van napfény, úgy hogy a tél a mienket kellemességben jóval fölülmúlja, — legalább egy angolt sem hallottam róla máskép nyilatkozni. Azonban, fájdalom ! igen hosszú. Rigában, — melynek időjárása nem oly kemény, mint Sz.-Péterváré vagy Moszkváé, a folyó november végétől aprilig be van fagyva, és ez idő alatt a földszinét vastag hólepel borítja. A hótömeg, mely esik, óriási. Egy jókora hózivatar elegendő az oroszoknak, hogy előhúzzák szánaikat, mire egészen a szánkázás élvezetének adják át magukat. Ha hó csak kisebb mennyiségben esik, a szánút igen kitűnő, és bizonyára nincs ennél szebb utazásmód. Jó lovakkal, jó szánnal, s bundában szivarozva, teljesen boldog az ember, vagy legalább annak kellene lennie. A lópatkók vidám csörömpölése, a csengetytík kellemes csengése, a sebesség, melylyel a szának a száraz, s Uditő légen keresztül odább sietnek, az átmenők vidám nevetgélése, a szép zöld, részben hóval fedett fenytifák, a pompás nap vagy a teljes hold, melyek ránk vetik sugáraikat, kettős tetterőt adnak a vérnek ereinkben, és egészben kellemes élvezetet nyújtanak. Kétségkívül ki vagyunk téve azon veszélynek, hogy a szán felfordulásával utazásunkat félben kell szakasztanunk, ha az valamely szögletnél igen sebesen fordul; azonban ily csekély baleset csupán csak a tréfa növelésére szolgál. Nem esünk messzire ; magunk kelünk fel, megrázzuk magunkat, mint egy nagy eb, helyreigazítjuk szánunkat, beugrunk és tovább megyünk. Egy ily szánkázás valóságos gyönyör, s élvezni kell, hogy méltányolhassa az ember. Ha azonban történetesen rósz az út, a szánkázás, kivé- tel|nélkül, legroszabb módja az utazásnak, melyet csak választani lehet. Ha igen sok hó van, vagy ha, a tél végén az utak igen gö- röncsösek, kisebb nagyobb magasságú hó- és jégdombok egész sorozatával kell küzdeni, melyeknek lökései az átmenetnél hasonló érzelmeket idéznek elő ahhoz, melyet a hajók hullámzó mozgása ébreszt és, elég csudálatosán, némely egyéneknek majdnem ugyanannyi kellemetlenséget is okoznak, mint maga a tengeri kór. Ha a hideg igen nagy, rósz következményeit mindenkor el lehet kerülni ; némelykor elfagy orrunk vagy lábujjaink, és ha esetleg egy darab vasat érintünk, megperzseli bőrünket és hólyagot húz, mintha az tüzes volna. De legroszabb benne az, hogy orrunk elfagyásáról semmi tudomásunk sincs. Az utolsó tél egyik estéjén ez eset velem történt ; de én mitsem tudtam róla, mig szobámba nem jöttem és egy hölgy nem figyelmeztetett reá. Ezután erősen dörzsöltem hóval, mig az érzékenység visszatért, mi, egy kis börveszteséget leszámítva, semmi más kellemetlenséget nem vont maga után. Igen bideg időjáráskor az emberek különös érdekeltséggel nézik egymás orrát, és ha azt elfagyottnak veszik észre, tulajdonosával azonnal tudatják. Egykor egy hölgy tartóz-
