Hegyi Ádám (szerk.): Összeírások és egyházlátogatások a Békési Református Egyházmegyében 1721 és 1820 (1831) között - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 26. (Debrecen, 2022)

3. Jelentések és beszámolók

* JELENTÉSEK ÉS BESZÁMOLÓK * A VlII-dikra: Az ezen punctumban foglaltatott dolgokról a főméltóságú felsőség előtt nem szólltam, azt tartván, hogy ha az administratio Lieblingben és Rittbergben eféléket készíttetett, instantia által kéretettvén, a debelliátsiak számára is készíttethet. A IX-dikre: Vásárhelyről ment Hódi István nevű lakos társok addig is, míg én közzéjek nem mentem, önként való indulatjából az adakozás bevételére tsi­­náltatott egy perselyetskét, és ara gondot is viselt. Ezt most az ő megegyezések­kel választottam, s közönséges isteni tisztelet alkalmatosságával, nevezetesen 28 Octfobris] az ekklézsiai gondviselői hivatalra fel is eskettem. A választott egy­házfi, Nagy János nevű ifjú ember ekkor jelen nem lévén, meg nem eskettethe­­tett, hanem a felesküdt curatorra bíztam az egész gyülekezet előtt, hogy kezét bévévén, azáltal kötelezze azt addig is az ekklézsiához való hűségre, míg valamely egyházi személy által (ha a főtisztelendő felsőségnek úgy tettzik) feleskettethetik. A X-dik punctumnak ereje szerént a curator mellé segítségül választottam egy pár személyt. A debellátsiak között egy magok közzül választatott, vagy a titfula­­tus] felsőség által rendeltetett egy Gefreyter altiszten kívül vágynak esztendőnként választatni szokott két alsóbb tisztviselő, bíró forma személlyek, kik senatorok­­nak, németül Vorstehereknek neveztetnek. Ezek Debellátson az elöljárók. Ezek a ti [tulatus] felsőség parantsolatinak exsecutori. Ezen utóbb említett hivatalú két személyeket köteleztem, kezeket a gyülekezet előtt bévévén, hogy a curatornak az ekklézsia állapotját illető, s annak javára tzélozó jó szándékában s forgolódá­­sában hivataljok szerént való tehetségekkel segítségül legyenek. Ezek most név szerént Makóról ment Kováts János és Vásárhelyről való Alföldi András. Ezeknek a curator mellett való ezen segítői hivataljokat egybekötöttem senatorságokkal úgy, hogy esztendőnként azok legyenek a curator segédei, akik a méltósjágos] felsőségtől senatoroknak vagy Vorstehereknek rendeltetnek. Többekre a debellátsi ekklézsiában szükség, úgy tartom, nem leszen, azért is a másutt szokásban lévő úgynevezett presbyterialis személyeket vagy ekklézsiai tanátsot nem állítottam. Mindezekről, mellyeket eddig eképen előadtam, és így az előmbe adatott punctumok szerént a reám bízatott dologban lett eljárásomról szokott petsé­­temmel, s tulajdon kezem írásával bizonyságot teszek. Minden rangban lévő főtisztelendő felsőbbjeimnek. Szentesen 16. Nov[em]br[is] 1795. Alázatos tisztelő szolgájok Szalaj Pál m[aga] tfulajdon] k(ezével), a szentesi reform [ata] ekklézsiában egyik rendes prédikátor Lectae Szentesini in congregatione ibidem habita 14. Janjuarii] 1796. 63

Next

/
Thumbnails
Contents