Hegyi Ádám (szerk.): Összeírások és egyházlátogatások a Békési Református Egyházmegyében 1721 és 1820 (1831) között - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 26. (Debrecen, 2022)
3. Jelentések és beszámolók
* JELENTÉSEK ÉS BESZÁMOLÓK ¥ 3.2.10. Kuthi Ádám esperes beszámolója az egyházlátogatás végrehajtásáról, 180178 1801. augusztus 4-én Kuthi Ádám esperes egy jelentést írt arról, hogyan valósult meg a békési egyházmegyében az egyházlátogatás. Ezek szerint az egyházkerület előre elkészített egy sémát, amely alapján a gyülekezetek állapotát fel kellett mérni. Kuthi ezt a táblázatot kicsit kibővítette, így például a családok összeírásánál megkülönböztette a házaspárokat, az özvegyeket, a hajadonokat illetve nőtleneket. Egy praktikus javaslattal is élt: azt szerette volna elérni, hogy az egyházlátogatási jegyzőkönyveket azonos méretű papírra írják, mert azt könnyebb egybefűzni és nem kell körbevágni. Egy személyes megjegyzést is fűzött a beszámolójához, amelyben a rektorok öltözködési stílusát bírálta azért, mert szerinte nem az előírásnak megfelelő debreceni tógás ruhát hordták. Arra is felhívta a figyelmet, hogy érdemes az egyházlátogatási jegyzőkönyveket az egyházközségek pecsétjeivel is lepecsételni, mert bizonyító erejűek lehetnek. Elmondása szerint korábban így jártak el 1793-ban. Ez azért volt hasznos, mert egyes gyülekezetek később csökkenteni akarták a lelkipásztor fizetését, de a pecséttel ellátott egyházlátogatás elég bizonyíték volt arra, hogy a korábban meghatározott fizetésen nem lehetett módosítani. Könyvünkben közöljük az 1801-es egyházlátogatás szövegét (vö. 6.3.6. fejezet), viszont Kuthi jelentéséből kiderül, hogy ebben az esetben nem a szokásos egyházlátogatásról írt, hanem egy kérdőív kitöltéséről, amelyet postán küldött el, és várt vissza a gyülekezetektől. A kérdőívet 1801 augusztusában töltötték ki, míg az esperes által vezetett személyes egyházlátogatásra 1801 októberében került sor. Jelentés az eránt, hogy miképpen és mi szerént ment véghez a főtiszteletű superintendentiatól parantsoltatott conscriptio az ahoz tartozókkal a békési tiszteletes tractusban, hogy annál fogva ami hijjánosság lenne valamely ekklézsiából jött írásban, és ami jegyzések vágynak a kiadott tabellán túl mindnyájában vágynak, inkább lehessen tudni, honnan és kitől vagyon. Én, alólírt, főtiszteletű superintendens uramnak azok eránt küldött levelét és a superintendentiale protocollumnak extractusat úgy, amint in originalibus vágynak, párokban circuláltattam mindenütt, a 3 banatusi ekklézsiákonn kívül, amellyekbe való elküldésekben nem találhattam módot, mint amellyektől a 78 TtREL I.l.c.3. Kuthi Ádám beszámolója, Öcsöd, 1801. augusztus 4. Vö. BEKREF http:// bekref.bibl.u-szeged.hu/235/ 64