Hegyi Ádám (szerk.): Összeírások és egyházlátogatások a Békési Református Egyházmegyében 1721 és 1820 (1831) között - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 26. (Debrecen, 2022)

3. Jelentések és beszámolók

* JELENTÉSEK ÉS BESZÁMOLÓK * adójok ebből áll (a militaris szolgálaton kívül), hogy a szabad esztendők eltelvén egy sessióért fizetnek mintegy 15 rhfénus] f[orin]tot. Úgy ítélem hát, hogy a debellátsiak jó módjával reá vétethetnek, hogy közzülök minden helyes gazda fizessen 1 rhfénus] fforinjtot, 1 véka búzát és 1 v[éka] árpát, legalábbis, a zsel­lérek pedig sorsokhoz képest. Ezen kívül a földjének az egy nyomtatáson kívül minden munkáját tegyék meg. Most a szőlőföldjét ültessék be, azután mun­kálják. Tűzre valót, hogy ebben is rövidséget, mégpedig magától ki nem pótol­­tathatót ne lásson, minden helyes gazda egy szekér kórót, és egy kotsi tőzeket, a zsellér pedig állapotához képest adjon. Mindezek tőlök, mint most is marhás emberektől, könnyen ki is telik. Egyébaránt is Debelláts egy valóságos pénzt kereső hely. Pantsova hozzá három kis órányira vagyon, ahol a debellátsi ember minden productumából földjének mindennap pénzt, mégpedig (amint tsupán tsak a széna árulásokon tapasztaltam) bőven kap. Továbbá a prédikátor fizetésének másik része a ház. Annak akárhol is tisz­tességes és alkalmatos ház kell. Az kell különösen Debellátson. Ezt maga is recognoscálja a nemes Canton, s mondotta is már egynéhányszor a debel­­látsiaknak, mikor azok a prédikátor felől szót tettek. Úgy tartom, hogy a tisztességes és alkalmatos ház (a hozzávalókkal edjütt, mellyek egy udvaron megkívántainak) fog lenni a jó salarium mellett az edjik hathatós indító ok a debellátsi prédikátorságra alkalmatos valamely személy előtt az oda való mene­telre lejendő maga meghatározására. Kell közelebbi famíliájának egy szoba, kell maga és könyvei számára, s hivatalja szerént való dolgainak követésére egy másik. Az illendőség kívánja, hogy tselédjeinek egy különös legyen, nem lehet azonban tagadni, hogy egy különös commoditas, s a parochianak is díszére szolgáló commoditas, ha ezen három, átaljában szükséges szobákon kívül is vagyon egy különös üres közép szobája. Illyen formán ugyan kevés parochi­­aink (kivált ha a régibbeket vesszük fel) vágynak épülve hazánkban, de azért igaz tsakugyan, amit most mondék: akiknek illyenben módjok nints, tudják azok, hogy szükséges. Akinek pedig az illyenhez szerentséjek vagyon, tudják azok, hogy az commoditas. Hogy nintsenek illyen forma parochiak, annak sok okai vágynak, de amellyek a debellátsi parochia épülésében nem fognak előadódni. Valamint más militaris helyekben, úgy ott is a közönséges épületekre nézve a nemes Cantontól fog függeni minden, és így a parochia abriszát[?] is nem az együgyű, arra alkalmatlan s gustus nélkül való közönség, hanem a mélt[óságo]s felsőség fogja lerajzolni. Sok helyeken a prédikátor háza az illyen forma hidegvérből és szeretetlenségből származott deliberatiok, sőt néminemű irigységgel elegyült végezések között szokott felépülni: „tsak azért is - így kell lenni - jó lesz biz ez - elég biz ez - ellakhatik ebben - sokunknak nints illyen - de tsak az ilyen­től el ne essen sat[öbbi]”. De valaminthogy annak helye nem lesz közöttök, 60

Next

/
Thumbnails
Contents