Emődi András (szerk.): Az Érmelléki Református Egyházmegye történeti névtára 1849-ig - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 25. (Debrecen, 2022)

Rektorok, préceptorok és leánytanítók

leginkább két vagy három esztendőre.109 Rektorkodásuk után ordinációjukat kérték, esetenként külföldi peregrinációra indultak, legtöbben azonban visszatértek a kollégiumba vagy más traktusba távoztak. Ugyanígy a préceptorok nagyobbik hányada is egyetlen alkalommal tűnt fel az Érmelléki Egyházmegyében.

Tanítói életpályát választó (vagy azt megkísérlő) rektorok és leánytanítók jóval kevesebben voltak, az összesnek mintegy harmada. Ok azok, kik adataink szerint legalább öt évet foglalatoskodtak tanítással és több egyházközség iskolai katedráján is felbukkan(hat)tak. E háromszáz főből több mint hatvan azoknak a rektoroknak és leánytanítóknak a száma, akik évtizedeket, akár 30—50 esztendőt is tanítással foglalatoskodtak.110 Aktív működésük során jellemzően 3—6, de egyesek akár 10—14 helyen is megfordultak rektori és leánytanítói hivatalokat betöltve. Kivételesnek tekinthető Butzkó Sámuel esete, aki egyhuzamban 47 évig volt nagylétai leánytanító, vagy éppen Sallai János pályafutása, aki 30 évig volt berettyószéplaki rektor. Az 1780-ban Debrecenben subscribáló Istvándi János és az 1805-ben a kollégium törvényeit aláíró Varró Péter ugyanakkor 38, illetve 28 esztendő leforgása alatt egyenként tizennégy állomáshelyen fordultak meg.

1787. febmár 20-a után egy királyi rendelet nyomán lehetőség nyílt arra, hogy a traktus azon rektorai, kik egy püspöki vizsgálatot követően arra alkalmasaknak ítéltetnek, szabadon prédikálhassanak.111 Ennek nyilvánvalóan előfeltétele volt a minél teljesebb, a teológiai évfolyamokat is magában foglaló kollégiumi végzettség. 1787 áprilisa és augusztusa között az Érmelléki Egy109 Forrásaink fényében az egyes egyházközségek a traktus által is elfogadott szokás szerint alkalmazták rektoraikat két vagy három esztendőre. Ennek megfelelően többször előfordul jegyzőkönyveinkben a kétéves v. hároméves rektória kifejezés. E szokástól/megállapodástól való eltérés minden esetben a traktuális gyűlések napirendi témája volt. Többnyire egy-egy rektornak a tovább maradását óhajtották az egyházközségek.

110 Albert András (—1762—1794), Ari .András (1779-1809), Bálint Mihályné (1778-1820), Bányai József (1770-1806), Bőd István (1794-1827), Borbély József (1776-1798), Butzkó Sámuel (- 1769-1821), Czirják Györgyné (1778-1798), Csethe Pál (1801-1847), Csikai István (1793-1833), Darai András (1809-1849—), Dienes Sámuel (1819-1849—), Diószegi Sámuel (1790-1825), Ecsedi Pál (1780-1820), Győri Lajos (1817—1849-), Halász Márton (1761-1785), Hertzeg Péter (1779-1809), Irinyi Istvánná (1773-1802), Istvándi János (1792-1830), Jenei Mihály (1763— 1789), Karancsi Mihály (1770-1792), Kincses István (1828-1849-), Kincses József (1802-1829), Király Sámuel (1794-1826), Kolozsvári Istvánná (-1769-1812), Köss Dániel (1816-1849-), Kovács István (1807—1838), Köteles Péter (1775-1805), Lengyel Dániel (1805—1839), Lévai Ferenc (1776—1807), Mézes Ferenc (1813-1846), Molnár György (1775-1818), Monori Ferenc (1798-1825), Nagy Balázs (1825—1849—), Ötvös József (1805—1845), Pataki Ragályi Gedeon (1780-1820), Perjési József (1790-1823), Pető István (-1769-1794), Pólya Jónás (1802-1845), Sallai jános (1789-1837), Sentei József (1809-1833), Simándi Mihály (1771-1820), Szabó Mihály (1774-1826), Szántó Ferenc (1806-1848), Szegedi Ferenc (-1757-1786), Székely János (-1807- 1835), Szemerjai József (—1769—1795), Szentjóbi János (-1760—1804), Szilágyi János (1809- 1834), Szilágyi József (1816-1849-), Szokolai Mihály (1826-1849-), Szőke Imre (1816-1841), Tabajdi Mihály (-1763-1787), Teremi József (1808-1835), Varró Péter (1808-1836), Vintze Ferenc (1797-1827), Virág Gáborné (1774-1799).

111 Ld. Tóth 1894. II./33—40.-71 -