Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 II. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)
Heves-Nagykunsági Egyházmegye
cs HEVES-NAGYKUNSÁGI EGYHÁZMEGYE bo épen az ő szülésébe bele is halt. Sőt, mint legkisebbet, a családi osztozkodásnál is rövidülés érte, úgyhogy apám, testvérei iránt is bizonyos ellenszenvvel, voltaképpen magára hagyatva nevelődött fel. Meg is látszott rajta. Mint maga is emlegette, apám Magyarország akkor úgy vélt legboldogabb korszakában, az 1880-1890-es években élte a maga kivilágoskivirradtig mulatozó "jogász" életét s végül, mint "fiskális" kezdte meg pályáját az ősi fészekben, Mezőtúron. Mint korának gyermeke, típusa a harcos kiállásokra mindenkor kész függetlenségi helyi potentátoknak, aki a várossal együtt a koalíciós kormányzat idején élte virágkorát, annyival is inkább, mert Tóth János, Apponyi államtitkára s Mezőtúr-Turkeve 28 éven át legnépszerűbb orsz. képviselője, első fokú unokatestvére volt. A csél-csap felületeskedés, a határtalan liberalizmus, sokszor esztelen nyíltság s őszinteség és a sohasem lankadó nyárspolgári kedélyeskedés, mint kortársainak, úgy az ő portréjának is alapszínei, aminek folyománya, hogy nyílt szivü, anyagiakra nem sokat adó, sőt etéren egyenesen könnyelmű ügyvéd volt, úgyhogy nagy híre-neve szerint bízvást fordulhattak hozzá a legszegényebbek jogsegélyért. Közbe nősülése úgy anyagilag, mint szellemiekben, könnyelmű reménysége ellenére, a lehető legrosszabbra sikerült, ez azonban nem hogy visszavonulásra, zárkózottságra szorította volna, de sőt emiatt magánéletet soha nem is élt, hanem annál inkább forgolódott a közélet piacán. Ez az ember persze sohásem vállhatott be szabadkőmivesnek, sőt túri körökben épen ő körülötte csoportosultak azok leghangosabb ellenfelei, de még ennél nagyobb áldást is teremtett beléje Isten: az olthatatlan szerelmet a betű után. Ha itthon volt, félrehúzódott olvasni. Elsőben is szaklapjait, szakkönyveit, azután a Műveltség Könyvtárát vagy legkedvesebb íróit: Mikszáthot s Eötvös Károlyt valósággal bújta. Ennek a széleskörű szellemi tájékozottságának és baráti körbe mindig bele illő, nagyszerű kedélyének, éles elméjű humorának köszönhette nagy közéleti tekintélyét is, amellyel fényesen boldogult, noha pontosan abban a mértékben, ahogyan anyagilag leszegényedett. Nagy boldogságára szolgált, mikor városi főügyésznek megválasztották, mert ezzel az ügyvédi iroda mindig csak esetleges bevételeitől függetlenült s egészen tisztviselővé vált. Az akkori nem megfelelő polgármester mellett gyakorta helyettes s 18 évi ügyészkedésével méltán kiérdemli a vármegyei tb. főügyészséget is. Ám a legnagyobb dicsekedésének mégis azt tartotta, hogy élete delénél jóval előbb a túri egyház ügyésze, presbitere, majd a város képviseletében rajongva szeretett egykori iskolájának, a túri gimnáziumnak igazgató-tanácsosa, sőt már 1905-től 13 évig egyházmegyénk világi aljegyzője s 1918-tól haláláig tanácsbírája, aminthogy mindez valóban nagy kitüntetés-számba mehetett, ha számításba vesszük, hogy ezek a közegyházi tisztségek nálunk ősidőktől a kebelbeli dzsentri-nagybirtokosoknak voltak fenntartva családi örökségképen. Viszont mindez nem jelentette azt, hogy apám szívében buzgóbb s gyökeresebb, evangeliomibb hitélet honosodott volna meg, mint bármelyik kortásában. 293
