Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 II. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)
Heves-Nagykunsági Egyházmegye
cg HEVES - NAGYKUNSÁGI EGYHÁZMEGYE so boldog érzéssé a barátság köztem és káplántársaim között / Marjay Géza békésszentandrási és Juhász Sámuel furtai lelkipásztorok/. 1910 tavaszán u. o. anyakönyvvezető, egyházi s. lelkész lettem, de pár hónap múlva a bihari egyházmegyében lévő böjti egyházközség választott meg lelkipásztorának. Ezt az állásomat 1910. szept. 11-én foglaltam el s 27 évig voltam azután ennek a színmagyar és református községnek lelkipásztora. Derék, szorgalmas és ritka becsületes nép lakja ezt a községet, hol sem a „futkározó atyafiak”, sem a szélsőséges „népboldogítók” nem találtak hálás talajt, bár többször kerestek. A világháborús zavarok s utána a kommunizmus szele sem tudta felfodrozni a lelki egyensúlyát. Oka az az egészséges közszellem - az elég szerencsés birtokmegoszlás és a virágzó háziipar mellett - mely tartózkodva fogad minden ismeretlen újat és újítót, vezetőit is éveken át figyeli s próbálja, s csak akkor megy utánuk, ha gyökeresen kiismerte őket. Ez áll az egyházi és hitélet területére is. Nem könnyen hévül a böjti magyar lelke. Nagy vigyázattal és türelemmel kell hasogatni az igével, nem csak hirdetvén, de élvén is azt előtte. Vajha az és ottani szolgálatomban találna ilyen jó törekvést Küldőm és Uram! Külső jelei ottani munkámnak az 1912 nyarán teljesen átjavított s részben átalakított templom, az 1916-ban alaposan renovált lelkészlak és iskolák, az 1928-ban építetett új iskola és tanítói lakás. 1911-ben magalapított O.K.H. fiók, az anyagilag erőtelen Hangya szövetkezet talpra állítása, a község határának kb. 40%-áttevő zsidóbirtoknak 1920 és 1923-ban kis törpebirtokosok kezére juttatása a községi elöljáróság és gazdatársadalom megértő segítségével. Böjti szolgálatom negyedik évében mutatta kis Istennek kegyelme az én jó élettársamat. 1914. okt. 24.-én esküdtünk meg feleségemmel: Szabó Saroltával, a megelőző évben elhunyt Szabó Sándor túrkevei lelkipásztor 5 árvája közül a harmadikkal, kinek anyai nagyapja /Végh Sándor/ és dédapja /idősb Végh Sándor/ szintén túrkevei lelkipásztor volt. Házasságunkat három jó gyermekkel áldotta meg a jó Isten. Két lányunk az idén ment férjhez, István fiúnk most IV. éves hittanhallgató. A Nagy-Kunságról elkerült feleségem visszavágyó szíve s gyermekeink jövendőjének valószerűbb reménye vett rá, hogy „túl az ember életútjának felén” régi, kedves és megszokott szolgálati helyemet újjal cseréljem fel. Pályáztam a kunhegyesi szép, nagy egyházközség II. számú, megüresedett lelkészi állására s egy ifjabb lelkésztársammal /Magyar Bertalan/ szemben kemény, de mindkét részről tiszta küzdelem után megválasztottak 1937. nov. 16-án. Rá 2 hónapra, 1938. január 16-án foglaltam el kunhegyesi lelkipásztori állásomat. Nem ment könnyen volt gyülekezetemtől való megválás. A zárkózott, tartózkodó böjti magyarok most megmutatták, hogy közel voltam szívükhöz családommal együtt. Én is úgy éreztem, hogy mélyre haladt gyökerek szaggatódnak lelkemben, amikor Bojtról s a bihari, illetőleg Trianon után csonka bihar-érmélléki egyházmegyétől meg kell válnom. Hiszen 277
