Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 II. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)
Heves-Nagykunsági Egyházmegye
OS HEVES - NAGYKUNSÁGI EGYHÁZMEGYE so 12., Dóczi Imre gimn. felügyelő megbízásából bírálója voltam a 377-1907 sz. egyházkerületi végzés alapján az I.polg.osztályok számára írott Biblia ismertetés különös tekintettel az újszövetség-re ez. négy vallástani tankönyv pályaműnek. A bíráló bizottság munkálatát szövegeztem. 13., Két lelkész a Barla Szabó családban. Megjelent Debrecen 1932. Egyházi értekezések a Tanulmányok kiadvány sorozatban. 14., Húsvéti legáczióm Kenderesen. Pesti Hírlap 1942.ápr.8.szám. 15., Kenderes ura. pesti Hírlap 1942.máj.24.szám. Az egyetemes tanügyi bizottság 1918. év márc 4-én tartott gyűlésében konventi középiskolai vallástani ügyek referensének megválasztott. Évi vallástanítási referádáim a hozzájuk fűződő javaslatok és határozatok feltalálhatok az egyetemes tanügyi bizottság 1918-21 évi jegyzőkönyvekben. Kisújszállás, 1942. június 29. * Kunhegyes Bán István Debrecenben születtem 1884. augusztus 30-án. Édesapám Bán István, édesanyám Gál Juliánná szintén debreceni születésű, gazdálkodó házastársak voltak. Nagy család gondja nehezedett szüléimre, akiknek egykori jómódja az én gyermekségem idején már csak keser-édes emlék. Alig 6 éves koromban, 1890. augusztus 20-án kézen fogott anyám s felvitt a kollégiumba s beíratott az I. elemi osztályba s attól kezdve 18 éven át volt „lelki dajkám és ápolóm” az áldott anyaiskola, mert 5 elemi osztályt, 8 évi gimnáziumi s 4 éves theológia-akadémiai tanulmányaimat mind ott végeztem, mígnem végül az 1907/8. tanévben a kollégium széniora lettem. Gyermekkorom első templomi emlékei a már akkor roskatag testű Némethy Lajos, meg az iíjú, harangszavú Dicsőfi József lelkipásztorok tisztes alakjához kapcsolódnak. Minden vasárnap ott kellett lennem a templomban, mert mélyhitű, jó anyám, a Keresztyén Evangélista meg a Téli Újság állandó s buzgó elolvasója szerint ,jobb helyre nem mehetsz fiam”. Omaga ritkán jöhetett utóbb, mert elbetegesedett szegény, de azzal fogadott mindig, ha hazakerültem többnyire a közellévő „Új-templomból”: „Mi volt a lecke fiam?” Be kellett számolnom erről mindig. Tanítóim s tanáraim közül különös melegséggel és hálával gondolok ma is Vásárhelyi Józsefre, ki az V. elemi osztályban biztos fundamentumot rakott gimnáziumi pályafutásom alá, Dr. Bartók Jenőre, ki I. II. gimnazista koromban lelket öntött belém, a visszahúzódós csekély önbizalmú kisfiúba, úgyhogy I. gimnáziumi vizsgámon megkaphattam Benedek Elek „Magyar 274
