Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 II. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)
Nagyszalontai Egyházmegye
c* NAGYSZALONTAI EGYHÁZMEGYE io Mint segédlelkész a következő helyeken szolgáltam 1935. febr. 9-től 1941. dec. 15-ig: Kiskunfélegyháza, Szigetmonostor, Nagykőrös /tanf/, Kisoroszi, Zámoly, Pécel, Rákospalota-óváros, Aba, Érd, Páty, Ercsi és Jászberény. Egyrészt a zene szeretete, másrészt a sok kápláni hányattatás, eredménytelen pályázgatások arra kényszerítettek, hogy állandó helyre igyekezzem, hol lelkészi nyugdíj intézeti hátralékaimat is rendezhetem mielőbb és mellette lelkészi jellegemet is fenntarthatom. így jutottam Nagyszalontára, hova 1942. január 1-én jöttem szolgálatomat megkezdeni. Ugyancsak itt az Arany János gimnáziumban, mint óraadó énektanár is működöm. Adja Isten, ki mindenkinek kijelöli sorsát, végzetét, hogy itt eredményesen szolgálhassak az O dicsőségére és az Anyaszentegyház javára! Nagyszalonta, 1942. június hó. * Kovács Gyula segédlelkész Születtem: 1911. december 19-én Érkörtvélyesen, Bihar megyében. Első gyermek voltam. Apám Gyula, anyám Mészáros Juliánná. Gazdálkodók. Három éves lehettem, mikor szüleim a helybeli óvodába feladtak. Ide jártam addig, míg a helybeli elemi iskolába be nem írattak. Úgy emlékszem egy évet lógóba járattak az elemibe, hogy játszva szokjam meg az iskolába járást és a tanulást. Az egyes osztályokat kitűnő eredménnyel végeztem el. Énekelni már akkor is tudogattam. Ezt onnan gondolom, hogy negyedikes koromban Danka tiszteletes úr azt mondta az év végi vizsgán, miután egyik éneket elénekeltem, hogy az Isten is kántornak teremtett. És mégis pap lett belőlem. Az öt elemi után nagy nehezem a nagykárolyi állami gimnáziumba írattak be szüleim. Nem akartak taníttatni, de addig sírtam, míg meg nem esett rajtam a szívük. Az ötödik elemi elvégzése után csak beírattak. Én már a negyedik osztály elvégzése után szerettem volna gimnáziumba menni, de nem engedtek, csak egy évi pityergés után. Ennek az egy évi késésnek még a mai napig is érzem a hátrányát. Kezdődött azzal, hogy ha négy elemi után engedtek volna szüleim a gimnáziumba, akkor még beiratkozhattam volna a magyar szekcióra ez egy év múlva megszűnt és egész másként haladtam volna, mert így bukdácsoltam az alsó négy osztályban. Negyedik osztályban ismétlésre buktam, míg sok rimánkodás és a negyedik osztályban ismétlésre való bukás után beírattak szüleim a kolozsvári ref. gimnáziumba. Ezt sem nagyon akarta apám, mert akkor már nagyobbacska fiú voltam és szüksége lett volna a segítségemre a gazdálkodásban. Azt mondta, maradjak otthon a negyedik osztály elvégzése után. Én rá is lettem volna, de anyám addig
