Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 I. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)

Beregi Egyházmegye

cg BEREGI EGYHÁZMEGYE so

elrendelni. Ezzel egyidejűleg és ettől függetlenül, mint lelkész én is fegyelmit kértem magam ellen. A gömöri egyházmegye fegyelmi bírósága, 1931. március 27-én hozott ítéletével az ellenem emelt vádak alól egyhangúlag felmentett. Az ügyész az ítéletet nem fellebbezte meg, az jogerőre emelkedett, miután a két igen kis intelligenciájú és kevéssé megbízható falusi lány nem várva be a bíróság ítéletét, a vádat visszavonta, bocsánatot kért, kijelentette, hogy meggondolatlanul, mások rosszindulatának eszközévé lett. /Szóról szóra a konventi jelentésből/. A konventi árvaházi bizottság határozata tehát teljes igazolást nyert. Megállapította továbbá a konventi bizottság, aki ezt az ügyet a legalaposabban ismerte és értékelte, hogy „egyesek /magas helyen/ az ügyet szándék nélkül kiélezték, mások meg túlzott és rosszindulatú híreket terjesztettek, az árvaház igazgatójának hímevét és személyét, csaknem pellengérre állították, önzetlen és eredményes munkájának a megsemmisítése céljából”. Ezzel szemben a konventi bizottság úgy engemet, mint feleségemet őszinte bizalmáról biztosított és ezt velünk személyesen és jegyzőkönyvben közölte, az egyetemes konvent pedig ugyanekkor a konvent árvaügyi előadójának választott meg.

1931-ben az egyházkerület missziói állásáról lemondtam és most már egészen egyházközségi lelkészi munkámnak és az árvaháznak szenteltem magam. 1932-ben a Beretkéhez tartozó lekenyei leányegyház iskoláját mentettem meg, amely 3 kormány megintésben részesült, miután a tanítói lakása tarthatatlan volt. Az építésre az egyháztagoknak nem volt ereje és kölcsönt sem tudtak kapni. Hogy megtarthassam az egyházközség iskoláztatási jogát és meggátoljam egy cseh nyelvű iskola építését, a saját kis tőkémből kölcsönöztem 11.918 cseh Koronát. A tanítói lakás felépült, a csehek gondolata meghiúsult, de a kölcsön adott pénzt máig sem fizette vissza a lekenyei egyház^ sem kamatot nem fizetett soha utána.

1935 tavaszán a kassai konventi gyűlés alkalmával, bizalmas beszélgetés közt Bertók püspök úr szóvá tette, hogy a beretkei árvaház messze van, hovatovább mindig nehezebb lesz a kárpátaljai árvákat is elhelyezni Beretkén, szükség lenne itt is árvaházra. Ha a kerület elhatározná a szeretetmunka beállítását, ennek megszervezésére és vezetésére visszajönnék e. Mivel úgy éreztem, hogy a beretkei árvaház annyira megerősödött, hogy fennmaradása és fejlődése az én személyes szolgálatom nélkül is biztosítva van, nemcsak nem zárkóztam el a gondolat elől, sőt inkább örültem neki, csak az aggasztott, hogy ha egészen a szeretet munkának adom magam, mi lesz lelkészi jellegem, illetve minősítésemmel. Erre nézve is megnyugtatott Bertók püspök úr, hogy megválasztanak püspöki titkárnak, vagy megcsinálják a munkácsi központi lelkészi állást és abban helyeznek el. Miután a dolgot részleteiben is megbeszélgettük, 1935. juni. 12-én a következő meghívó levelet intézte hozzám: „Kárpátaljai ref. egyházkerületünkben régen él a vágy, hogy szeretetházat létesítsen... az idő sürget, hogy... tervünket valóra váltsuk. Nemcsak azért, mert a meglevő két árvaház /beretkei, kiskoszmályi/ nem

80