Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 I. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)
Beregi Egyházmegye
03 BEREGI EGYHÁZMEGYE fö gyógyszert. Az iskolát renováltattuk, a templomot, tornyot bebádogoztattuk. Teljesült a legforróbb vágyuk is, önkéntes adományaikból harangot vettünk nekik. A falunak terjeszkedési lehetősége nem volt. A családok zsúfoltan, egymás hátán laktak. Dr. Siménfalvy főispánnak az apósát Újhelyi Sándort, magyarvilágbeli főszolgabírót rávettük, hogy segítsen ezen a kis magyarságon. Mondogatta ugyan, hogy nem érdemes ezen segíteni tiszteletes úr, mégis, magyar ember volt, addig beszéltünk neki, amíg végre nagyon olcsón eladta a falunak a feketepataki ingatlanát, az egyetlen ingatlant, amely eladható volt. Azt felparcelláztattam házhelyeknek. Egy egész kis falurész alakult ki vele. Gyorsan benépesült és a fiatal házaspárok ott nyertek otthont. A környékbeli fiatal, határozott evangéliumi életirányú lelkipásztorokkal testvéri szót értettünk. Dr. Dancsházy Sándor, Benkő Viktor, Szabó Béla, Szabó Zoltán sokszor végzett szószéki szolgálatot és evangélizációs munkát pásztorkodásom alatt Patakon. Végül csodálatos meggyógyulásoknak is voltunk természetes eszközei. Egy földműves gazdasszony a kitartó imádkozás erejével gyógyíthatatlannak látszó idegbajából meggyógyult. Egy másik gazdasszonynak előzőleg minden kisgyermeke nehány hónapos korában meghalt. E miatt ő is meg a gazda is halálosan szomorúak voltak. Öröm és bánat is volt egyszerre, amikor ismét született egy fiú gyermeke. Azt mondták, ez is meghal, mint a többi. Mi vigasztaltuk, hogy imádkozzon és bízzék. Karácsony estéjén jajgatva szaladt át a szomszédasszony, hogy jöjjön a tiszteletes asszony, mert az Ágnes Ference is meghal, de azonnal. A feleségem rám hagyta a két gyermeket, de mire oda ment, az Ágnes gyermeke már ki volt terítve. Az anyja ordított, a ház tele volt jajgató asszonyokkal. A Feleségem alaposan megvizsgálta a kis halottat és azt mondta: a gyermek még nem halt meg. Az öreg asszonyok neki támadtak, hogy hogyne halt volna meg, a halottat háborgatni bűn. De a papné erélyesen kiparancsolt a házból mindenkit, csak a beteg, megszeppent anya és a kis halott volt bent. Akkor hideg vizes ruhába csavarta a gyermeket és igyekezett a szívműködését erősíteni. Közben-közben imádkozott a szegény anyával. Karácsony estétől Karácsony reggelig a gyermek mellett maradt, mígnem az élő gyermeket megetette, az anyja szívére tette és kérte hogy addig ne adjon neki anyatejet, amíg a tejét meg nem vizsgálja orvos. Ma ez a fiú Munkácson szolgál mint katona. Tagbaszakadt, erős, egészséges legény. Ilyen és sok más csodálatos segítségével Istennek letört minden gyűlölködés. Most már önként, kényszerítés nélkül hozta be mindenki a proventet. Az egyik gazda, aki az emlékezetes nyárfa kivágásánál fejszével akart lecsapni, egy egész zsák búzát hozott a hátán, ezzel a kérdéssel: melyik hombárba töltsem, tiszteletes úr? ugyan Gábor, mondtam neki, minek cipelte ide ezt a zsák búzát, amikor csak pár liter adóssága van? Szívesen hoztam, nem ennyivel tartozom, de amennyivel tartozom, nem tudom megfizetni. Isten már megbocsátott, bocsássa meg tiszteletes úr is, amit ellene vétkeztem. Itteni működésem 4. évében már a legteljesebb harmónia volt köztem és a hívek között. Az a kis 75
