Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 I. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)
Beregi Egyházmegye
03 BEREGI EGYHÁZMEGYE so Ilyen családi körben növekedésem csak természetes, hogy felébresztette bennem már gyermekkoromban az Isten szolgálatának vágyát. Kezdettől fogva pap szerettem volna lenni. Középiskolai tanulmányaimnak a szatmárnémeti ref. főgimnáziumban való megkezdése és elvégzése után az anyagiak hiánya, s két helyre tanítóul meghívásom veszélyeztették álmaim valóra válását, mert még három kis testvérem neveléséről kellett gondoskodni áldott emlékű Szüleimnek. Szegény Édesapám örökösen osztott-szorzott, Édesanyám velem együtt kért, rimánkodott, míg egyszer elhangzott az édesapai beleegyezés: „120 koronát bírok évenként taníttatásodra, ruházatodra elszakítani, többet egy fillért sem. Úgy osztd be, hogy vendégségre se gyere haza, ha nem lesz vissza útiköltséged”. Ezzel a drága örökséggel jutottam be 1906 szeptemberében — minden szegény theológus attya — dr. Erdős József támogatásával a debreceni Kollégiumba. A szegénység itt azonnal munkába állított. Tanítványok vállalása s dr. Erőss Lajos professzor és püspök oldala mellett egyházkerületi levéltári, majd akadémiai igazgatói ímokság nyújtották számomra a tanulás anyagi lehetőségét s növelték napról-napra lelki és szellemi kincseimet. Ma is minden pillanatban áldó kegyelettel gondolok Reá. Az O oldala mellett lettem azzá, ami lenni akartam, lelkipásztorrá. Itt tanultam meg még jobban félni az Istent, mikor láttam, hogy annak véghetetlensége előtt az O nagy tudása is megtorpan. Itt tanultam meg az embereket jobban szeretni, mikor láttam, a leggyarlóbbhoz a legmélyebben lehajolni, s a legelhagyatottabb felé legerősebben nyújtani segítő, jóltevő kezét, a viszonzás minden reménye nélkül. Itt tanultam meg szeretni a munkát, teljesíteni a kötelességet, mikor láttam Őt korán kelni és későn feküdni. De ugyancsak itt tanultam meg szembe szállani az önzéssel, rosszakarattal, bűnnel s küzdeni Isten és ember ellenségeivel, ha kell még kereszthordozás árán is. Három évi és két hónapi áldott, szép iskolából és életből, mint negyedéves hittanhallgató 1909. november 14-én püspöki exmissióval kerültem ki segédlelkészi szolgálat végzésére jelenlegi működési helyére, a kislónyai ref. egyházba, egy gyógyíthatatlan betegséggel sújtott, agglegény lelkész mellé. Itt éppen az ellenkezője tárult elém annak, ami szépet és jót Debrecenben tanultam, láttam és reméltem. Romokban heverő világ lélekben és testben egyaránt. Felocsúdva az első megdöbbenésből, azonnal munkához fogtam. Éjjel-nappal tanultam, hogy másokat taníthassak, imádkoztam és dolgoztam, hogy másoknak példa lehessek, áldoztam hogy másokat áldozatra bírhassak, szakadatlanul éltem és hirdettem az Igét, hogy másokat annak megnyerhessek. Templom renoválás és szentelés, harangbeszerzés, énekkar és bibliakörök, iljúsági egyesületek megalakítása hirdetik az áldozatos munkát. Négy évi kápláni munkajutalmául 1914. március hó 1-én egyhangú meghívással rendes lelkésszé iktattatom. 1914. június hó 9-én oltárhoz vezettem Csatáry Ferenc tiszaadonyi ref. lelkész és neje néhai Görömbey Irma leányát Irént. Isten kegyelme négy fiú gyermeket adott és tartott meg számunkra mindez ideig. Feleségemben hűséges társat, szeretet és jóság apostolát, gyermekeimben 46
