Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 I. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)
Beregi Egyházmegye
03 BEREGI EGYHÁZMEGYE so pedig megnagyobbodott életcélt és feladatot nyertem, kiket Isten segedelmével minden erőt megfeszítő és mindenről lemondó, megtagadó fáradságos küzdelem árán, ugyan, de - legyen hála érte Istennek legnagyobbrészt már felneveltem, felsőbb iskolát végeztettem velük. Közben szakadatlanul törtem a rögöt, irtottam a gyomot, vetettem szóval, cselekedettel a drága magot, eltakarítottam, felépítettem a romokat. Iskola épület és tanítói lakás, lelkészlak építés, toronyépítés, templomfedés, újabb két harang beszerzése, kocsiszín, magtár, istálló és melléképületek felépítése jelzik a küzdelem egy-egy nehéz pontját. Volt részem felemeltetésben, egyházmegyei tanácsbírói, egyházmegyei lelkészegyesületi elnöki, vármegyei törvényhatósági, vármegyei mezőgazdasági bizottsági, Hangya igazgatósági elnök, hitelszövetkezeti igazgatósági tisztségek elnyerésében, elismerésben, érdemen felüli dicséretben. De volt részem méltatlan kárhoztatásban, megaláztatásban, sőt megostoroztatás veszedelmében is. A kitüntetés nem tett elbizakodóvá, a bántalom csüggedővé, kétségbeesővé. Kitartottam mindég amellett, kit mindig szolgálni akarok, Krisztusom mellett, hogy az O érdeme nekem is szerezzen kegyelmet. S ma szolgálatom vége felé, áldom Istenemet a példaképekért, kiket tanítókul adott; szeretteimért, kikért élni, gyülekezetemért, melynek tagjaiért munkálkodni, küzdeni édes volt, még szúró tövisek és szenvedések árán is. Hogy hivatásom mezején, a lelki élet terén értem én el valamit, ki tudná azt megmondani? Egyedül a szíveket vizsgáló Isten! Számszerűleg elmondhatom: „íme Uram itt vannak, kiket rám bíztál, azok közül egy is el nem veszett”. Nem lettek tévtanítok, ragadozó farkasok prédájává, sőt azok számát áttérések és reversálisok útján szaporítottam. S ha nem lettek ebben a gonosz világban rosszabbak, mint 33 évvel ezelőtt voltak, legyen érte dicsőség Istennek. Most pedig megyek a taposott úton tovább, az egyetlen jutalomért: „Jól vagyon jó és hü szolgám, kevesen voltál hű, többre bízlak ezután, menj be a te Uradnak örömébe.” Lónya, 1942. évi június hó 27. napján. * Macsola Balla István 1909. aug. 1-én születtem Ungváron AJng vármegyében/. Az el. és középiskoláimat Ungváron végeztem 1927-ben az utolsó magyar reálgimnáziumban. Innen Losoncra kerültem a Theológiára. 1929-ben igen súlyos tífusszal Budapestre kerültem a Szt. László járvány kórházba, ahol 6 hónapig 47
