Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 I. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)

Beregi Egyházmegye

C3 BEREGI EGYHÁZMEGYE k>

Debrecenben. Segédlelkészi szolgálatot Kisharanglábon végeztem 1914. okt. 1—1916. dec. végéig. 1917. január 17-én egyhangú meghívással Kisharanglábi rendes lelkipásztornak választottak meg s azóta itt működöm.

Egyházközségem cseh megszállás alá kerülvén, a megszállás 20 éve alatt sok üldöztetést szenvedtem a megszállóktól vallási kulturális és politikai működésem miatt; 17 éven keresztül semmiféle állami fizetés kiegészítésben nem részesültem. A magyarok bevonulása előtt, 1938. október 31-én elfogtak, durván bántalmaztak s a legközelebbi hadsereg parancsnokság székhelyén 7 napig fogva tartottak.

A beregi ref. e.megye közéletében már 1921 óta részt vettem, először mint e.lát.jegyző, majd iskolalátogató, 1930-32-ben mint népiskolai felügyelő; 1932-től kezdve pedig a mai napig tanácsbíró.

A felszabadulás óta sok egyesületnek és közületnek vagyok elnöke s tagja vagyok Bereg vármegye törvényhatóságának.

*

Kislónya

Oroszlán Sándor

1887. május hó 7-én születtem Hiripen, néhai Oroszlán István ref. kántortanító és néhai Fodor Papp Berta, mély hitü és vallásos lelkületű szülőktől. Édesapám két jogi alapvizsga letétele után ment ki - szülei elszegényedése miatt - az akkor szokásos rektóriára, hogy az anyagiak megszerzése után befejezhesse jogi tanulmányait. Édesanyám megismerése után, hogy elvehesse, megszerzi a tanítói oklevelet s örökre e pályán marad. Két helyen - Hiripen 17, Szárazberken 36, összesen 53 évig, soha nem lankadó szorgalommal, lelkiismeretes buzgósággal, egész életének odaszentelésével nevelte halála napjáig, az osztatlan közös iskolában, a vallásos lelkületű, Istenfélő, hazát szerető emberek tömegeit, kik közül többen közép és felső iskolák elvégzése után, magas társadalmi állásaikban, bizonyságtevői önfeláldozó munkásságának. Szívvel lélekkel magyar néptanító volt, kit még a megnövekedett család gondjai, s magasabb képzettségének megfelelő, felkínált jobb javadalmazású tisztséget sem tudott elvinni az iskola padjai közül. Ott érezte jól magát legjobban, megelégedéssel hordozta annak szegénységét, soha egy panasz szóval sem bánva meg tanítóvá léteiét. Hitte, hogy Isten megfizet neki. Meg is fizetett, hasonló lelkületű hitvesével, gyermeksereg áldásával s azok felnevelésével, boldog családi élettel, szeretettel ragaszkodó tanítványokkal. Utolsó szavai: „Boldogan halok meg, mert boldognak látlak benneteket”. Fej fáj ára egy földmíves tanítványa ezt véste: „Ne virrasszon felette csak áldó gondolat, Egy jóságos szív nyugszik itt, e néma hant alatt”.

45