Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 I. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)
Békés-Bánáti Egyházmegye
Cg BÉKÉS-BÁNÁTI EGYHÁZMEGYE sa konfirmációi oktatást, vasárnapi iskolát szerveztem és vezettem; karácsonykor és évvégén iskolai ünnepélyeket rendeztem szeretetvendégséggel egybe kötve, mikor is szegény tanulókat ruháztunk fel és egyéb szükségletekkel láttuk el a hívektől kapott adományokból. De meghonosítottam egy olyan munkamezőt is, mely addig ismeretlen volt gyülekezetünkben: a műsoros templomi ünnepélyek téli hónapokban való tartását. Ez által nagyon sok olyan hívet nyertünk meg a későbbi templomi istentiszteletekre, kik egyébként talán nem jöttek volna felénk se. Ezt a módszert még debreceni theológus koromban tanultam. Rendszeresen foglalkoztam iparos tanoncok vallásoktatásával, úgyszintén a mezőgazdasági szakiskolások vallásos oktatásával heti 1-1 órában. Megemlítem még azt is, hogy árvaházunk létesítésében és létrehozásában tevékeny részt vettem, mely munkám elismeréseként ORSZ., a helybeli árvaház igazgatójának és vezetőjének nevezett ki. Nagyon sok lenne, ha mindenre kiterjeszkednék, de nem akarom magam felettébb kitüntetni, hiszen mindezt nem a magam, hanem Isten dicsőségére tette. Talán éppen ennek az önzetlen munkámnak, embertársaim közti forgolódásnak köszönhetem, hogy ragaszkodásuk által maguknak megtartottak és méltattak arra, hogy továbbra is munkálkodjak közöttük. Mikor azonban a lelkipásztori állások betöltésre kerültek, nagy változások álltak be a hódmezővásárhelyi ref. egyház életében. Új emberek jöttek, új emberek kellettek. Betöltésre várt ekkor még egy hitoktatói állás, melyet a presbitérium azonnal végre is akart hajtani. Elogy azonban nem úgy történt minden ahogy a jórend és igazság megkívánta volna, annak oka a kor szelleme, a változás volt. Erre az állásra is kitűzte a presbitérium a páylázatot, de mivel úgy gondolta, hogy úgyis helybeli pályázókból választ, megelégedett a helyi emberekkel. Mindenki jó reménységgel nézett a választás napja elé, mikor egyszeriben a választás napján levették tárgysorozatból mindenki csodálkozására a választást. Ekkor mondották ki, hogy országos pályázatot írnak ki és a megválasztandó hitoktatóknak kötelezővé teszik a vallástanári vizsga egy éven belüli letételét. A legesélyesebb ekkor is én voltam, de talán épp ez volt a baj, ennek tulajdonítható a halasztás. Ekkor ismét Harsányi Pál esperes úr mellé kerültem 3 hónapra. A választás 1937. febr. 13-án volt. 18 pályázó adta be kérvényét, de a presbitérium minden nyomás ellen nagy szótöbbséggel engem tartott érdemesnek arra, hogy alkalmazzon, ki 4 évnél tovább munkálkodtam közöttük hűséggel, becsülettel, lelkiismeretem és legjobb tudásom mellett. 113
