Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 I. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)

Békés-Bánáti Egyházmegye

cg BÉKÉS-BÁNÁTI EGYHÁZMEGYE so

már említettem is, három héttel előtte meghalt édesanyám, mely idegileg, testileg és lelkileg összetört. Mivel azonban elkészültem a vizsgái anyaggal, gondoltam elvégzem ezen kötelezettségem is. Senkinek sem szóltam a vizsga előtt, mely ment is szépen a maga rendjén, azonban a végén idegeim felmondták a szolgálatot és teljesen összeroppanva, összefutott előttem minden, úgyhogy a papi vizsgán egy tárgyból megbuktam. Nagyon bántott a dolog és főleg szégyelltem, hogy én, aki soha nem buktam theológiai éveim alatt, az utolsó találkozáskor nem tudtam megfelelni kötelességemnek. Pár hét múlva meg is írtam professzoromnak az okot, mely miatt csalódni volt kénytelen bennem, mire ő szép levélben válaszolt és biztatott további jóindulatáról, megértvén akkori lelkiállapotom helyreállásában, melyért áldja meg a jó Isten az illető tanárom.

Isten útja tehát valóban nem ami utunk,- kezdtem belátni az életemből. Eleinte nehéz volt belenyugodni a változtathatatlanba, de mind több és több bizonyítéka arról győzött meg, hogy jó az Isten, még mikor ostorozza is gyermekeit. Hozzám is jó volt, mert küzdelmek és csapások, nehézségek és szenvedések árán is megadta, amire vágytam: lelkipásztor, az O munkatársa lehettem. Apám helyett adott atyai jó principálist, ki mellett csaknem 4 esztendeig voltam megértésben s kölcsönös szeretetben. Nagyon sok volna leírni életemnek e három évtizedét és ennek sok megpróbáltatásaival, örömeivel gazdag napjait, azonban ilyen rövid leírásban ez lehetetlen.

Amikor visszapillantok tehát életemre és kérdezem: honnan jöttem és miért vagyok itt, megtudok felelni néhány szóban. Istentől jöttem és azért vagyok itt, hogy az Ő munkatársa legyek és építsem az O dicső országát e földön. Hátra van azonban még egy kérdésemre a felelet: hová megyek? Ha folytatni akarnám, ahogy szívem súgja, nem mondhatnék mást, mint azt, hogy oda megyek, ahonnan jöttem: Istenhez. Azonban mégis ki kell térnem egy dologra, mely szintén nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de mivel élettörténetemhez és sorsom kialakulásához lényegesen hozzátartozik, nem hallgathatom el, mert nem lennék őszinte és életem története nem lenne önéletrajz.

Súlyos és szomorú valóság az, melyet leírok és amely lelkiállapotom nyugalmi állapotát kizökkentette, de nem tehetek róla, talán a mai világ az oka, talán Isten megpróbáltató keze nehezedett rám. Két világ omlott bennem össze: az emberekbe vetett bizodalmám és az igazságba vetett hitem. Valami fájó kiábrándulás vett erőt rajtam s úgy érzem temető a lelkem. Mikor neki indultam az életnek azt hittem az élet szép, jó, magasztos, most látom, hogy

111