Balogh Béla: A máramarosszigeti református líceum története - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 17. (Debrecen, 2013)
III. AZ ISKOLA 1851 ÉS 1921 KÖZÖTT
Iparművészet, Uránia, Új Idők, Vasárnapi Újság, Erdélyi Lapok, Nyugat, Borsszem Jankó, Kakas Márton és Ifjúsági Testnevelés.98 Taglétszámának nagyságát tekintve a főgimnázium másik neves egyesülete a FŐGIMNÁZIUMI BETHLEN KÖR volt. Megalakulása és alapszabályának elfogadása 1904-ben történt. Kezdeményezője és irányítója Bede László, előbb vallástanár, főgimnáziumi igazgató, utóbb szigeti lelkész volt. Az alapszabály megfogalmazása szerint a „Bethlen kör célja az ifjakban élő hit, munkás szeretet, egyházunk hitelveihez és intézményeihez való törhetetlen hűség gyökereztessék meg.” Tagjai a főgimnázium összes protestáns vallású diákjai voltak. Közöttük megkülönböztettek „hallgatókat és működőket”. Az I.-V. osztályosok az előbbi csoporthoz tartoztak. A cél elérésének eszközei közgyűlések, díszgyűlések, ünnepségek rendezésén át valósultak meg. Elén egy tanárelnök és egy felügyelő diák állott. Gyűléseiket - december kivételével- télen havonta kétszer, nyáron egyszer tartották. Ezek tárgyai: „ifjúsági közének, ima, felolvasás (a vallás erkölcstan, nemzeti vagy világtörténelem, irodalomtörténet, természettan, természetrajz, földrajz, lélektan, esztétika köréből), szavalat, biblia vagy káté magyarázat, hazafias vagy vallásos énekek.” Tagdíjat nem fizettek, de minden közgyűlésen gyűjtés folyt és adományokat is elfogadtak. Jelentős nagyságú bevételeiket főként rendezvényeik alkalmával szerezték. Ezekből jutalomdíjakat is osztottak, de jelentős összegeket közhasznú célra fordítottak. 1909 decemberére például az iskolai zeneterem részére új, 500 korona árú harmóniumot vásároltak. A kör a főgimnázium létezéséig minden évebn újjáalakult és működött is.99 Jeleztük már, hogy a főgimnázium keretében az ének (és zene), rajz és a testnevelés oktatásával nagyon sokáig kisegítő (mellék) tanárok foglalkoztak. Többségük munkája a megfelelő diákegyesületek és szakkörök irányítására szorítkozott. Ezért ennek a három tárgynak az oktatását csupán a megfelelő szakkör (máskor egylet) munkájának a bemutatásával együtt tudjuk bemutatni. A líceum keretében éneklés és zenélés 1848 előtt is létezett. Vezetésével a tógátusok közül kiemelt, az énekhez (zenéhez) értő „öreg deákot” bíztak meg s ezek tevékenységéért leggyakrabban az iskola kórusát (is) vezető gyülekezeti kántor felelt. A forradalom leverését követő abszolutizmus megbukása után, 1862-ben találkozunk először a dalárdák problémáival. Ekkor a dalárdában éneklőket az I.-IV. osztályos gimnazisták közül meghallgatás alapján választották ki. 1868 márciusában Szilágyi István javaslatára az iskola kormányzótanácsa jóváhagyta, hogy osztályok szintjén „a tanulók műéneklést és közöséges éneklést, valamint kottaismereteket is tanuljanak”. A tevékenység irányítói továbbra is az idősebb diákok voltak, akik ezért a munkájukért tandíjfizetési kedvezményben részesültek. De mivel oktatódiáknak 1872-ben csupán két jelentkező volt, az énekoktatást egy ideig összevont osztályokkal tartották. Az 73
